Éjszakai beszélgetés



Rekkenő meleg volt egész nap, így a szélcsendes éjszaka sem hozott érezhető enyhülést. Az öreg fenyvesben álló faház ablakait nyitva kellett hagynia Norbinak ahhoz, hogy halvány siker remé­nyé­ben megpróbáljon aludni.
Késő éjjel a hold halványan világított a szobában, sápadt fé­nyé­nél akár olvasni is lehetett volna. Norbi bódult álmából hirtelen riadt fel. Fektében az ajtó felé fordult, meglátva azt a szürke alakot aki a nyitott ajtóban állott. A helyzet váratlan volta összerántotta gyom­rát, félelmet nem érzett, amin később meg is volt lepve.
– Ki vagy te? – szólt az alakhoz rekedt hangján. – Mit akarsz tőlem?
Az alak beljebb lépett, békésen üdvözlésre emelte jobb kezét.
– Vagyok aki vagyok, és nem akarok semmit. – szólt halkan, és Norbi tudta, ezt a hangot nem fogja elfelejteni. – Holdas éjsza­kákon mindig az erdőt járom, láttam nyitva ajtód, hát benéztem… – így a jövevény, és a fenyőpadra ereszkedett. – Nem gondolod, hogy nagy felelőtlenség nyitott ajtónál aludni? – kérdezte. – Tele ilyenkor az erdő állatokkal, nem is beszélve a szellemekről, akik mindenfé­lék lehetnek.
– Miféle szellemekről beszélsz? – krákogta Norbi. – Én még egyet sem láttam, pedig sokszor vagyok itt a faházban.
– Mifélékről, mifélékről. – nevetett halkan a látogató. – Sok­féle létezik, kitaszítottakként bolyonganak az erdő sűrűjében, nyu­galmukat nem találó entitások – ahogy nevezni szoktátok őket. Ezek a létező, de nem élő hajdanvolt emberek, akik irigylik, és ezért gyű­lölik az élőket. Vak fájdalmukban és magányukban nem lelvén nyugalmukat, gyakran kiszámíthatatlanok. Én a helyedben jobban odafigyelnék. – mondta a vendég, elgondolkodva fésülgette hosszú szakállát.
– Érzem rajtad, erdei elvonulásoddal akarsz védekezni a világgal szemben, de fizikai félrehúzódásoddal nem oldasz meg semmit. Az, hogy létezel, tény marad akkor is, ha a kövek alá bújsz. Ha az áhított magány nem benned teremtődik meg, akkor nem mész semmire. Ha meg sikerül magadban megteremteni, akkor mindegy, hol vagy. Ezek az erdei elvonulásaid öntetszelgő értelmetlenségek, de ha ez neked elégtételt és megoldásérzetet nyújt, hát tedd.
Könnyedén felemelkedett a padról, sétálni kezdett a szobában.
Norbi elképedten ült ágya szélén, csendben figyelte az ide­gent.
– Sértődött elvonulásaid helyett inkább nézz magadba, próbáld megfejteni ennek az igényednek az okát. – szólt az. – Igaz, azt egyikőtök sem szereti, – már az önmagába tekintést – kínos emlé­kek is felidéződhetnek, de enélkül nem fog menni. Így meg csak az okozatra koncentrálsz, ami csak egy idegesítő helybejárást eredmé­nyez. Amíg élsz, élvezd, hogy itt is lehettél, mert ahogy előtte másban voltál, a jövőben is mész tovább, ne vigyél magaddal innen általad eltorzított emlékeket. Vagy te is az éjszakában bo­lyongó kísértet akarsz lenni, úgy felbolygatva lényedet, hogy megrekedsz ezen a síkon? – gúnyolódott a látogató, visszaeresz­kedvén a padra. – Elrontani mindent nagyon könnyű, rendbe hozni meg nincs hogy. Nem kérted senki segítségét ahhoz, hogy magadat tönkre tedd, így ahhoz sem kérhetsz, hogy rendbe hozd. Te elsősorban önmagadtól függsz, ezt próbáld megérteni. Érdemi döntésekhez illik felnőni.
A fák között valahol az éjszakában kuvik kiáltott. Norbinak émelygő – rossz érzése támadt, gyerekkorában hallotta: halálmadár.
– Ne rémisztgesd magad efféle butaságokkal. – nevetett az    idegen. – A kuvik is csak egy madár, semmi több. Ha elérkezik az időd, nem a kuvik fogja jelezni.
– Ha meg nem sértelek, – szólalt meg Norbi, – el sem tudom képzelni, ki lehetsz. Hajlandó lennél végre elárulni? Érzem, jól ismersz engem, és így még jobban zavar, hogy rólad nem tudok semmit.
– Nem tudom, miért lovagolsz ezen a századrangú kérdésen. – válaszolt a vendég. – Én a helyedben végiggondolnám az egész leélt életem minden dolgát, tisztáznék magamban részletkérdéseket, aztán az egészet egy egységes egésszé próbálnám összeilleszteni, megtisztítva minden tévhittől és sérelemtől. Ha így folytatod, a végén pszichológusnál kötsz ki, aki tetemes órabérért unatkozva meghallgat, és esze nincs, mit kezdjen veled. Ezeket a feszültségei­det csak te tudod magaddal tisztázni, igazán csak neked érdeked, hogy valós önmagadat meglásd. Magadat sajátmagadnak kell elvi­selned. Téveszméid és teátrális megoldásaid mit sem érnek. Ahhoz már öreg vagy, hogy hülyeségekre fecséreld fogyó napjaid. De ki­elégítem kíváncsiságodat.  Én vagyok a te tudatos éned, kusza lelki világod, reményeid és csalódásaid. Én benned lakom. Úgy éreztem itt az idő, hogy szembenézz velem, pontosabban magaddal.
Az alak felállt, és Norbi felé lépve elködlött a fakó fényben.
Norbi hajnalig döbbenten feküdt ágyán, aztán mély álomba merült.

Nincsenek megjegyzések: