Lamantin - Napló

1.

Azért írok Lamantin néven, hogyha illetéktelen kezekbe kerülne a naplóm, le tudjam tagadni, hogy az enyém. Ez részemről egy biztonsági intézkedés, és örülök, hogy eszembe jutott. Bár bukás esetén ráfoghatnám akár a Gyuszira, de ha nem sikerül, abból csak még nagyobb baj származna. Így maradok a Lamantinnál, ez lesz a legjobb.

A Lambertó utcában ahol lakunk, ez egy három emeletes öreg ház, elég rozoga. Ütött- kopott, a lépcsőház fala csupa kosz, meg falfirka. Körbe futnak függőfolyosók, abból nyílnak a lakások. Ezek a folyosók tényleg függnek, helyenként annyira, majd nekicsúszom a rozsdás korlátnak. 

A járólapok között több helyen kinőtt a gaz, a Rózsi mama a harmadikon azt mondta, lassan venni kell egy kecskét, ami lelegeli. Hát nem tudom hol tartanánk a kecskét, ha éppen nem legel. Lehet, hogy a pincelejáróba gondolja, de nem tudom, hogy lehetne felhozni legeltetni.

Az alagsorban lakik a Pimpi bácsi, eléggé piszkos, és iszákos. Mama mondta, hogy ezt a vén állatot ki kéne tömni, és belelökni a Dunába. Elképzeltem, hogy ott ringatózik a víz tetején mint fatönk, frászt kapnának tőle a csónakázók. 

Kedden úgy összerúgott Pimpi bácsi Rózsi mamával, hogy zengett a ház. Az öreg, szokás szerint be volt rúgva, és megtámadta Rózsi mamát, hogy eltüntette a macskáját. Pedig sosem volt neki, és ezen Rózsi mama úgy begurult, hogy degenerált vén szaros részegesnek nevezte az öreget, átkozottul ordibáltak egymással, mama szerint ölre is mentek, de én csak annyit láttam, hogy összeverekedtek.

Az egész ház a gangon ácsorgott és röhögött, úgy buzdították őket, mint a futballmeccseken szokás. A végén Rózsi mama akkorát bevágott a vén szarosnak, hogy az hanyatt esett, és feladta a mérkőzést. Én, az elsőről néztem végig a dolgot, Luluval meg a Pulival, marha jól szórakoztunk.

A földszinten lakik még egy nagyon öreg néni a lányával, aki olyan kövér, hogy ilyet ritkán látni. A nénit kiteszi reggel az ajtó elé a kertbe, egész nap ott üldögél, és mindig ugyan azt a sálat köti. Már olyan hosszú, hogy még egy elefántnak is sok lenne, de ő csak köti és köti, a fene tudja meddig. 
Már mondtam neki, hogy vigyázzon, mert ilyen vastagnyakú ember csak a mesében van, de ő azt mondta nem baj, hát akkor csak kösse tovább. 
Még mindig jobb, mintha kocsmába járna- mondta a papa, lehet, hogy igaza van.

A lányát, az elsőn lakó Józsi bácsi csak vitamingombócnak hívja, az meg olyanokat válaszol rá, hogy le sem akarom írni, nehogy elkárhozzak. 
A Józsi bácsi felesége mondta, hogy aki ilyeneket ordít az elkárhozik, nem igazán tudom mit ért ezalatt, de vigyázok, mert ha igaza van, akkor mi lesz velem. Ott, az elkárhozásban gondolom csupa kövér, csúnyaszájú népek vannak, rettenetesen érezném magam tőlük.

Itt a harmadikon lakik még a Pipike néni, az öreg Cézárral, aki egy kutya. Eredetileg fehér lehetett a szőre, de mostanság nem az, és ráadásul hullik. Amúgy kedves állat, nem úgy mint a gazdája.

Még lakik itt egy fiatal pár, mindig csókolóznak. Hogy mi ebben a jó, ilyen gusztustalanságot csinálni, azt nem is sejtem. Mama szerint ne is törődjek vele, ilyen emberek is vannak, és punktum. Én soha nem fogok ilyen ízléstelenségeket csinálni, meg azt sem tudom, ilyenkor hogy vesznek levegőt.

Olyan furcsák itt a házban a lakók. Valami országgal kapcsolatos dologról szoktak vitatkozni, a dagadt Gizi nénire azt mondták pufajkás. Gondolom azért, mert pufi. Átkozottul bedühödött rajta, rohadt faszisták – kiabálta a gangról, rázta az öklét, és vörös volt a kövér képe, mint egy sárgarépa. Fogalmam sincs mi az, hogy faszista, de valami állati nagy sértés lehet, ha mondták neki.

A napokban fellopakodtunk Pulival a padlásra. Tele van kacatokkal, rossz bútorokkal, ládákkal. A fene tudja mióta vannak ott, de mindenen vastagon áll a por. Meg a tető belső szélén a galambszar. Fészkeket is találtunk, de nem volt benne tojás. Puli szerint azért, mert nincs költési idő. Hát én ehhez nem értek, de Puli jól ért ezekhez a dolgokhoz.

Van ott fent egy nagy lezárt láda, Puli azt mondja, a Gizi néni tartja benne a férje tetemét, aki ma már egy múmia. Nem hiszem el neki, de olyan rossz érzésem támadt, hogy egyből visszamásztam a gangra. Televízióban láttam már múmiát, baromi ijesztőek, és csúnyák. Nincs kedvem szemtől szembe találkozni egyikkel sem. Ha éjszaka hallok motoszkálást a padlásról, eszembe jut amit ez a hülye Puli mondott, és nagyon rosszul érzem magam.

Jöttek emberek, és a ház oldalát megtámasztották gerendákkal. Állítólag nagyon meggyengült a tűzfal. Lehet, hogy Gizi néninek is köszönhető, mert az örökös zabálástól akkorákat fingik, hogy beleremeg a ház – mondta a nagymama, aki sosem szokott tévedni. Ő, amúgy minden misén ott van, ezért felvilágosította a Jóisten, hálából a szorgalmáért.

Gizi néni is jár misére, de gyanítom azért, mert ott a nagy zajban, éneklésben, hatalmasakat lehet fingani, és nem tudja rábizonyítani senki. Hát én nem értek hozzá, de azt gondolom, nagyon neveletlen és otromba cselekedet, amúgy az Istent nem lehet a nagyi szerint becsapni, és meglesz ennek a következménye, egy jó nagy büntetés, amit a ronda vénasszony meg is fog érdemelni.

A mama öccse megint a diliben van, de ezt nem szabad így mondani, csak magammal négyszemközt mondom. Időnként madárnak képzeli magát, és le akar ugrani a tetőről, hogy elvándoroljon. Folyton szemmel kell tartani, nehogy butaságot csináljon. De ebben a diliben, azt mesélik, van rácsos ágy, olyan mint egy madárkalitka, így a mama öccse jól kell érezze magát, és még figyelni sem kell állandóan. De lehet, neki van igaza, és tud repülni, csak nem hagyják. Egyszer azért megengedhetnék neki, hogy kipróbálja. Hátha.

Most átmenetileg abbahagyom a naplóírást, mert már későre jár, és reggel nagyon fáradt leszek. De kénytelen vagyok későn írni, mert azt hiszik már alszom, és nem zavarnak, és így nem tudják meg, hogy én vagyok a Lamantin. Ha majd nagy felfedező leszek, akkor már nem kell titokban írnom, és tehetem nappal is, ha akarom. Addig meg marad a jelenlegi szokás, aminek meg is tudok felelni.

2.

Na végre megint este van, és itt ülhetek irataim fölött. Igaz, alattuk nem ülhetek, mellettük viszont tehetném.

A földszinten a sálkötőt, délután elvitte a mentő. Csak szokása szerint ült és kötött, aztán eldobta kötését, szétvetette karjait, és úgy dobta magát előre a karosszékéből, mint egy futballkapus. Lánya kigördült a konyhaajtón, és úgy visított mint egy malac akit ölnek. Azt mondják, szívrohama volt a néninek, de már jobban van. Nagy ribillió volt a házban, azt hiszem a lánya visítása volt az oka.

Ebben a kurva házban mindig történik valami – morogta a Puli papája, majdnem mellényeltem a levesemet. Ez a zsírhegy úgy tud üvölteni, hogyha a temetőbe tenné, kiugranának a halottak sírjaikból. Ocsmány egy részvétlen állat ez a pasi – mondta a nagymama, aki sosem téved. Majd ha ő kezd kifingani, kíváncsi leszek, hogy fog ordítani a beszarikám. Bugyborékolva pöszögte, mert nem volt szájában a fogsora. Ugyan mutter – röhögött a papa, maga hibátlanul fog visítani, mert azt fogak nélkül is lehet. Na azt várhatod te torzszülött – mondta a nagyi, azt te nem fogod megélni.

Így diskuráltak még egy darabig, de én lementem az udvarba, és nem hallottam a többit. Luluval felmásztunk a kőkerítésre, ami a szomszéd ház, és köztünk állt. Egyszerre ordítottuk, hogy Elizabet kérem, mert a házmesternőt így szólította a férje. A spiné úgy ugrott ki az ajtón, mint akit üldöznek, ökleit rázva rohant felénk mint egy megvadult bika. Torkaszakadtából ordított, hogy ti rohadt büdös kölkök, hogy dőlne rátok a fal. Leverlek onnan bennetek, mint tót a lovát, ha az anyátok nem tudott megnevelni, hát majd én megteszem ti férgek. Pucoltunk onnan rendesen, de még a gangon is hallottuk, mennyire ordít. Nagyon jól szórakoztunk.

Még egy jó kis botrány azért volt délután, Józsi bácsi kapatosan érkezett haza a hentestől, ahova órákkal előbb leküldték. Csurom víz volt elől a nadrágja, mert ha ivott, mindig bepisilt. Nem érezte szegény ilyenkor, ha kellett neki. Az oldalast, amiért küldték – persze elhagyta valahol, amiért a szent asszony úgy behajította a konyhaajtón, hogy szegény talán még be is csinált. Akkorát koppant a feje a falon, hogy még az udvaron is hallani lehetett.

Hű de szerencse, hogy nem vagyok nős – röhögött a Pimpi bácsi, mert a nagy zajra előjött, és csak úgy dülöngélt a vihogástól. Maga csak fogja be a pofáját, maga semmire se jó ökör, kiabálta le Józsi bácsi felesége, magát már rég agyon kellett volna csapni. Jól van te boszorkány. Csak károgj, majd csak megesz a fene – ordított vissza Pimpi bácsi. Ezt követően, már nem volt más botrány.

A mama öccse küldött egy képeslapot a diliből. Elég összefüggéstelen dolgokat írt rá, de mindegy, mondta a mama, szép tőle, hogy gondolt ránk. Szerintem is kedves volt tőle. Most megint lefekszem, mert késő lett közben. Ha holnap lesz időm, megint folytatom visszaemlékezéseimet.

3.

Már megint itt az este, és itt ülök a füzetem előtt. Végre elcsendesedett minden, nyugodtan tudok visszaemlékezni.

Délelőtt, Puli lopott az apjától három cigarettát. Hátramentünk a ház mögé az orgonabokrok alá, olyan sűrű, hogy ha alábújik az ember, nem látja senki. Meg amúgy sem megy oda a kutya sem, legfeljebb kakálni. Szóval, rágyújtottunk. A Puli megjátszotta a nagyot, és letüdőzte az első slukkot, ahogy a papa szokta. Kimeredtek a szemei, tátva maradt a szája, úgy nézett ki, mint egy döglött nyúl. Aztán elindult a pokol, fuldoklott, hörgött, azt hittem vége. Taknya, nyála folyt, és lila színe lett az arcának.

Nagy sokára abbahagyta, de beszélni sokáig nem tudott. Én már sokkal óvatosabb voltam, nem szívtam le a füstöt, így csak ocsmány módon nikotinízü lett a pofám, és finoman hányingerem lett. Vettem a mély levegőket, és elhatároztam, többet ilyen marhaságot nem csinálok. Gondolom Puli is hasonlóképpen gondolta, nem beszéltünk róla.

Szodoma és Gonorrea, egész nap szarul voltam. A másodikra új lakók érkeztek. velük jött a macskájuk, egy angóra. Barátságtalan, elkényeztetett dög lehet, nagyon ellenszenves volt nekem. Úgy gügyögtek vele, ahogy egy kisbabával szoktak. A hülyék. Elég öreg házaspár, olyan barátságtalanok, mint a rohadt macskájuk. Drága bútoraik lehetnek, én legalábbis ilyeneket még nem láttam. A csillárjukon is olyan manófélék ülnek, azok fogják a villanykörtéket.

Ilyen manós lámpa nekem is tetszene, de nekünk csak egy vacak lámpánk van, abban sem ég minden körte. A nyanya kirakott egyből egy pár virágládát a gangra, hogy lehetőleg alig lehessen tőlük elmenni.

Ebből még balhé lesz, csak ő még nem tudja. Szinte látom, hogy Józsi bácsi átesik valamelyiken, és négykézláb állva ocsmány módon átkozódik. Felesége meg kirohan a konyhából, és sipítozik, hogy drága papácska, mi történt veled, persze ezek a barom virágládák, hogy dögöljön meg, aki odarakta. Ezt majd meghallja az új lakó, és kitör a botrány. Már alig várom. De örülök, hogy újak jöttek, legalább felfrissül a ház.

Nagyi egész délután a szemüvegét kereste, aztán megtalálta nagy nehezen a szemén. A mama csak annyit mondott, ehhez nem lehet hozzászólni.

Ma tudtam meg, hogy a Gizi néni egy jósnőhöz jár, akiről azt mondta a Puli mamájának, hogy valami specialista. Nem tudom az mit jelent, de valami zúgspecialista lehet, azért beszélnek róla halkan a konyhában. 

A Puli éppen a WC- ben gubbasztott, nem tudták, hogy ott van, így hallgatta ki a beszélgetést. A Puli mamája egészen lázba jött, alig akarta elengedni a Gizi nénit, megígértette vele, hogy őt is beajánlja. A Puli nem mert kijönni a retyóból, nehogy észrevegyék. Úgy elülte a lábait, hogy percekig nem tudott talpra állni szegény. Egész be volt zsongva a hallottaktól, lehet, hogy éjszaka rémálmai lesznek.

Ráadásul a Puli mamája azt mesélte a Gizi néninek, hogy ő már régen gyanakszik, hogy valami kísértet tanyázik a pincében, mert rekedt sóhajtozást, meg távoli huhogást hallott gyakran, meg motoszkálást. Szerinte, a háborúban itt esett el egy katona, és itt ragadt a szelleme. Én még sosem jártam a pincében, de ezek után nem is fogok.

Olvastam egy könyvben, hogy fokhagymát, meg feszületet kell a pincelejáróba tenni, az elijeszti a gonosz szellemeket. Fokhagymát még csak tudok szerezni, de feszületet nem. Remélem, azért a hagyma is megteszi önmagában.

Borzasztó ez a ház, ha a padláson a ládában Gizinéni férjének a múmiája van, a pincében meg szellem, hát hogy lakjon itt nyugodtan az ember.

Az új lakók virágládái miatt kitört a balhé, ahogy megjósoltam. Tényleg átesett rajtuk a vén hülye a sötétben, és jól odavágta magát a kőre. A felesége akkora ribilliót csapott, mintha érdekelte volna az öreg balesete.

Szerintem direkt botrányt akart csapni, ami sikerült is neki.

4.

Hát, megvan a véleményem a felnőttekről. A Lulu kapott egy biciklit. Eléggé használt, meg női, de lehet vele bringázni. A ház előtt, az úttesten, felváltva száguldoztunk vele, nagyon élveztük.

Csak szegény Lulu, hátulról beleszaladt egy vastag asszonyságba, olyan erővel, hogy az felemelkedett, elhajította táskáját meg a szatyrát, és úgy esett hasra, hogy már a levegőben sivalkodott. Nagyot puffant a földön, a Lulu, meg bringástól ráesett. Gyorsan lemászott a néniről, felugrott a biciklire, és elviharzott.

Mi meg berohantunk a kertbe, és bevágtuk magunkat az orgonásba. Mire feltápászkodott, se Lulu, se mi. Így nem tudta hol keressen minket. Nagy mázlink volt most az egyszer.

A nagymama disznótorost csinált vacsorára, mert születésnapja lett. Volt még bor meg sör, jól bezabáltunk, sört még nekem is adtak. Nem volt valami jó, csak elálmosodtam tőle.

Le is fekszem, mert leragad a szemem, és le fogok esni a székről, amihez nincs semmi kedvem.

5.

Na megint itt vagyok a szobámban, és írom a feljegyzéseimet.

Dél felé lehetett, mi az utcán játszottunk, mikor megjelent a ˝Pálinkásbutyok˝. A mellettünk lévő házban lakik, ez egy nő, aki állítólag az esővízen kívül mindent magába dönt. Elég ronda gebe, kitaposott férficipőiben úgy csattog, mintha lovon jönne.

Mi, egymásnak kiabáltuk, hogy milyen rohadt erős pálinkaszag van. Csípi az ember szemét. Ki az a szemét? Erre dobálni kezdett minket mindennel, amit csak talált a járdán. Persze elrohantunk, de Lulut így is hátbatalálta egy üveggel. Majd hasraesett szegény pára. Mikor otthon elmeséltük mit csinált a butyok, még egy pofont is lehúztak a Lulunak, a hátbalövésre ráadásként. Nem volt szegénynek valami jó napja.

Pedig nagyon gyanakszik mindenki, hogy az udvari szárítókötélről ő lopta le a fehérneműket, mert ha nincs pénze, bármit megtesz. Biztos a kocsmában árulja őket, olyan magafajtáknak – mondta a nagymama, mert ebből a fajtából marhára sok van. De egyszer meglesem, és úgy nyakonvágom a botommal, hogy kihullik a haja.

Mondta még, hogy a rohadt némber, meg cemende, ami valószínű a cement régi neve, de nem akartam megkérdezni tőle, mert túlságosan fel volt dühödve. Hogy a Rózsimama kiakasztott melltartójával mit tud kezdeni, azt el sem tudom képzelni, mert vagy repülőtéri szélzsáknak adja el, vagy egy tehénnek.

Mostanában foglalkoztat, hogy mi legyek ha felnövök. Nem mintha olyan nagy durranás lenne felnőni, mindenkivel előfordul, ha megszületett. Rengeteg munkával valamire vinni, és beledögleni idő előtt, akárki megteheti, ehhez nem kell ész. De akkor én mit csináljak?

Szívesen lennék nagy felfedező, de már minden fel van fedezve. Már kérdeztem a Pulit is meg a Lulut, de azt mondták hülye vagyok, hogy ilyeneken töröm a fejem. Ráérek belátni tanácstalanságomat, ha már eljött az ideje. Most még semminek nincs ideje, tehát foglalkozzunk a semmivel. Végezetül tetszik az ötlet, de úgy nézem, sok felnőtt is így van ezzel, mégis megél. Ez azért megnyugtató.

Megyek nyaralni, a másik nagymamámhoz Érdre. Nem igazán szeretek ott, hiányoznak a házunkbeli barátaim, a két kutyán kívül nem is szoktam barátkozni senkivel. A nagyival meg nem tudok mit kezdeni, azt hiszi, engem kötelessége folyton nevelni, ami igazán idegesítő. Evés előtt imádkozni kell, meg kezetmosni. Ráadásul rosszul főz.

Ó, te Szűzmáriám – ezt ellihegi felakadt szemekkel naponta százszor. Hogy milyen vásott kölyök vagy – mondja nekem, én meg utánozom őt, aztán rohanok, mert kedves az életem.

Útálom azt a rengeteg sarat, meg az élelmiszerüzletbe-menést, a disznóólban hemzsegnek a legyek, és a kútból kell húzni a vizet. Sokszor hideg vízben kell mosdanom, aminél szörnyűbb dolog nem létezik. Azt mondják, ettől leszek edzett, majd megmondom, kit edzenek.

Szóval ott ami van, az nem emberi élet. Ha belegondolok, hogy őszig ottfelejtenek, hát belerokkanok. De ahogy a múlt nyár is elmúlt, majdcsak ezt is eleszi a fene, aztán ha a nagyi egyszer meghal, megszűnik a száműzetésem. Azok lesznek a boldog idők, bár nem kívánom a nagyi halálát.

Hát, nem valami kellemes gyereknek lenni, ezt minden felnőtt tudja, csak elfelejti. Olyan szar dolog felnőttnek lenni, hogy ahhoz képest, gyereknek sokkal jobb. Ezért emlékszik vissza rosszul. De gyanítom, mindenki úgy emlékszik ahogy akar, de legalábbis úgy, ahogy neki a leg kellemesebb. Ez, az emlékezés nagy előnye.

Most befejezem emlékirataim írását, de csak átmenetileg, mert ha megjövök Érdről, akkor folytatom tovább.

Az ott végignyomorgott emlékeimet is ide fogom beírni, had lássa az utókor, mennyi szenvedésen mentem keresztül.

Ha valaki távollétemben megtalálná ezt a füzetemet, tudnia kell, ezek a Lamantin feljegyzései, nekem ehhez semmi közöm. Fondorlatból tartotta az én szobámban, hogy rámterelődjék a gyanú.

6.

Ma van érdi száműzetésem első napja. A nagyi kijött elém a buszvégállomásra, alig tudtuk lerángatni két nagy csomagomat a buszról. A vénasszony vörös volt a nagy erőlködéstől, lihegett mint egy versenyló, és azt hörögte: Jó, hogy a hülye apád nem küldte el veled a zongorát is.

Kihozta otthonról a tragacsot, biztos számított a csomagokra. Én előzékenyen vállaltam a tolást, egy darabig simán ment, aztán egy rohadt kövön megbicsaklott a kerék, és az egész rakomány beleborult a sárba. Úgy üvöltött a nagyi mint akit nyúznak, én sürgősen fedezékbe vonultam, nehogy egy kósza pofon eltaláljon. Egy pasas segített neki visszarámolni, aztán már ő tolta hazáig.

Hazaérve, szerencsémre lenyugodott, a nagy erőlködés kipasszírozta belőle a mérgét. Leültünk enni valamit, a tej büdös volt. Mondtam is neki, ez a tej büdös, de azt mondta, büdös ám a kutya segge, annyit beszélsz, hogy megtanul a tejed beszélni. Nem igazán tudom élvezni a humorát. 

Most késő délután van, a disznóól mögött ülök egy felfordított teknőn, és írom a naplómat. Nem tudok este írni, mert a nagyi egyből észreveszi, hogy égetem a villanyt, és balhézik. Hiába. Nem vagyok otthon.

Most, szégyenszemre egy disznóól mögött gubbasztok, jó, hogy a fiúk nem látnak. Kétségbeejtően nézhetek ki. Még röfinek szólítanának, az egész ház rajtam röhögne. Belegondolni is rémes. Itt, a fürdőszoba, egy bazi nagy lavór a konyha közepén. A spóherten kell vizet melegíteni, és fürdés.

Hát jobb, ha nem szólok semmit. Már dél óta nyugtatom az idegeimet az éjszaka miatt. A múlt évben is egész éjjel ugatott az a rohadt kutya, hajnalban ordítoztak a kakasok, a macska beugrott az ablakon, majd elharaptam ijedtemben a nyelvemet. Az idén is kivagyok téve ezeknek a megpróbáltatásoknak, mert a macska is, kutya is megvannak. A rohadt életbe…

Délelőtt eshetett, azért nem láttam, mert még nem voltam itt. A ház körüli betonjárdán kívül, minden csupa sár. Jó nagy kukacokat lehet fogni így eső után, kár, hogy itt nem lehet horgászni, mert nincs víz. Azért összeszedtem egy konzervdobozba egy csomót, de nagyi a fejéhez kapott mikor meglátott bemenni a házba. Pillanat alatt kidobott. Megérdemelné, hogy párat becsempésszek az ágyába. Lenne ribillió! Tán még haza is zavarna, aminek súlyos következményei lennének rámnézve.

Most már leállok az írással, mert alig látok, és mindjárt fognak keresni. Majd holnap folytatom, itt a búvóhelyemen, a teknőn. 

7.

Na, ismét itt ülök, és folytatom visszaemlékezésemet. Majd sok év múlva- ha már öreg leszek- jól fogok szórakozni naplóm sorain, mert idővel a kis részletek elfelejtődnek, ami ha le van írva, megmarad. 

Az éjszakában nem csalódtam, olyan ribillió volt, hogy csak na. Nagyi szerint valami róka vagy görényféle ólálkodhatott a környéken, mert minden kutya meg volt vadulva. Ahogy álmatlanul feküdtem az ágyban, elképzeltem a dolgot, hát nem szívesen lennék görény. Nagyon rohadt életforma lehet. Még embernek sem könnyű, gondolok itt a Pimpibácsira például, de még mindig csodálatos életnek tűnne egy görénynek.

Reggel, jó fáradtan keltem fel, aztán kimentünk a piacra. Marha nagy tömeg volt, lökték- rúgták egymást, mindenki hangoskodott, és folyton nekemcsapódtak az Istenverte fonott kosarak, egész kék foltos lett a combom. Mert úgy mennek mint a barmok- dühöngött a nagyi, ami szép volt tőle. Meg is bocsátottam neki, a reggeli büdös tejért. Mire megvettünk mindent ami kell, pont elegünk lett a piacozásból.

Beleszaladtunk a nagyi egyik ismerősébe, egy kövér fejkendős nőbe. Két nagy teli kosarat cipelt amit lerakott a földre, és két kézzel hadonászva, egylevegőre pofázott a nagyinak. Úgy darált, egészen elszédültem tőle. Mikor megtudta, hogy én vagyok az unoka, nagy ordibálást csapott, és vastag ujjaival belecsípett a pofazacskómba, és úgy rázta a fejemet. Nahát, micsoda szép gyerek, és milyen nagy, mindjárt elviszik katonának- harsogta, én meg égtem a szégyentől, mert többen is odanéztek. Mikor végre megszabadultunk, a nagyinak is az volt a véleménye, hogy ez egy hülye. Ha megint mennünk kell, remélem megúszom ezeket a nőket.

Délután, a két szomszéd gyerek átjött játszani. Sokat vesződtünk Bundival, meg akartuk tanítani pacsit adni, de az Istennek sem értette mit akarunk tőle. Aztán abban maradtunk, hogy nem feltétlenül fontos, hogy tudjon pacsit adni, és hagytuk a francba az egészet. Elkezdtünk fogócskázni, és akkor történt a katasztrófa.

Előző nap, két ember odébbtette a budit, egy új gödörre. A régi tele gödröt meg csak úgy hevenyészve betakarták földdel, hogy ne bűzölögjön. Én, teljes gőzzel vettem futás közben a kanyart, és rárohantam véletlenül a betemetett gödörre. Csak annyit éreztem, hogy belecsúszom egy sűrű masszába, ami meleg. Széttartott karjaim megakadályozták, hogy teljesen belecsússzak. Az ordításra nagyi is kirohant a konyhából, és közös erővel kihúztak a szarból. Úgy álltam ott, mint egy bűzölgő agyagszobor. A kertislaggal verették le rólam az anyagot, még a csontjaim is fájtak a jeges víztől. Rettenetes élmény volt, azóta szarosnak hívnak az utcában a szemét kölykök.

Erre az esetemre, feljegyzés nélkül is emlékezni fogok életem végéig. Most már pontosan tudom, milyen az, ha szarban van az ember. 
Mondják, szerencsét hoz. Hogy ez a szarba lépésre vonatkozik csak, vagy a beleesettekre is, ezt nem tudom, csak remélem.

Már megint rámsötétedett, abba kell hagynom az írást. De nem is baj, mert túl mozgalmas volt így is a napom.

Szeretettel üdvözlöm felnőtt önmagamat innen a távoli múltból, amikor gyerekként írom ezeket az emlékeztető sorokat. Nem tudom milyen leszek felnőttnek, hogy fogok kinézni, de biztos jól fog esni nekem ez a távoli üzenet, ha majd annakidején olvasom ezeket a sorokat. Azért írom most ezt az üdvözletet, nehogy elfelejtsem majd beleírni a naplómba, és nagyon sajnáljam annakidején ezt a mulasztásomat.

8.

Ma, nagyon jó napom volt. Valami vásárféle történt a főutcán, a parkban, sátorokban árultak mindenfélét, és mutatványosok is jöttek. Felülhettem a lánchintára, úgy forgott velem, hogy majdnem vízszintesen úsztam a levegőben, és ordibálhattam, mint a többiek. Nem mondom, mikor vége lett a menetnek, úgy tántorogtam, mint egy részeg.

A céllövöldében nyertem egy szőrös állatfélét, persze nem élőt, rózsaszín volt, és nagyon aranyos. Jó lesz nekem emlékbe. Még kaptam vattacukrot, de úgy lökdösődött a tömeg, hogy lépten- nyomon hol az arcombalökték a cukrot, hol a hajamba ragadt. Csupa ragacs lett mind a két kezem, állati undorító volt.
 
Este külön elvittek a cirkuszba. Jó nagy sátor, benne sok paddal. Az első sorban ültem, és mikor a ló elvágtatott előttem, majd a frász tört ki, úgy látszott rám tapos.

A bohócok tetszettek, rengeteget összehülyültek ott a porondon, az egyik, óriási cipőjével seggberúgdosta a másikat, és mindig elesett a lendülettől. Jó nagyot lehet rúgni ekkora cipővel, lenne egypár ötletem, kin próbálnám ki.

Még a légtornászok is tetszettek, szerintem normális ember ilyesmi munkát nem vállal. De nem vagyunk egyformán hülyék- mondaná erre a Rózsinéni.

Marhára kimerültem estére, alig tudtam hazavonszolni magam. A nagyi bezzeg nem fáradt el, bár lehet, hogy csak nem mutatta. Ahogy hazaértünk, ágynak estem, de már sötét volt, így akkor sem tudtam volna naplózni, ha amúgy bírtam volna magamat.

Most nem zavart a kutyaugatás, olyan mélyen elalhattam, vagy nem jött a görény, nem tudom. A nagyi nagyon rendes volt egész délután, nem is kellett a zsebpénzemet elhasználnom. Ennek örülök, mert harmatgyengén állok, ahogy a mama szokta mondani.

9.

Ja, ezeket mind a disznóól mögött írom, nem találtam azóta sem jobb íróhelyet, de már kezdem szokni a trágyaszagot, ami nem kellemes, de a disznót is meg lehet érteni.

Ma, korábban kezdek naplót írni, mert a nagyi elment a barátnőjéhez, és nem bukom le nála. Sokkal kellemesebb ilyenkor, nem kell meresztgetnem a szememet a szürkület miatt. Igaz, kicsit nagyon sok a légy, ami este már nincsen, de valamit valamiért. Igyekszem nem rágondolni, hogy disznószaros lábaikkal összemászkálják a pofámat, de annyi másra is gondolhat az ember, nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni. Na, ennyit a legyekről.

Inkább arra gondolok, hogy a hülye Puli, a szomszédtibivel összeveszett még hetekkel ezelőtt. Az, a kőkerítés tetején ült mezítláb, és agyonheccelte a Pulit. Az bírta egy darabig, aztán úgy begerjedt, hogy felkapta a kardnak hívott, hegyes vasrudat, és maga fölé tartva felugrott a levegőbe. A szomszédtibi vadul röhögte, ez meg egyre jobban ugrált. Az lett a nóta vége, hogy alaposan talponszúrta. Úgy kezdett ordítani mint egy sakál, felrántotta mind a két lábát, és hanyatt leesett a kertjükbe. Jól odavághatta magát, bár a házmesterné virágágyába esett, amit piszkosul szétdúlt.

Ki is rohant a némber, és a hajánál fogva kirángatta a srácot, még le is húzott neki egy pofont, te rohadt kis strici, üvöltötte, hogy ott rohadnál meg ahol vagy, nem azért csináltam a virágágyást, hogy neked legyen mibe feküdnöd. 
Nem is értettem, miért gondolja a boszorka, hogy direkt feküdt bele. De felháborító milyen egy klozetszájú nő ez, a nagyi szerint olyan rémes nőszemély, ha lemenne a bányába, feljönne a szén. Persze, most a pesti nagyiról beszélek, nem az érdiről.

Itt nincsenek ilyen jó heccek, elég unalmasan élek, ez a vidéki élet nem nekem való. De nemsokára mehetek haza, kezdhetjük kitragacsolni a buszhoz a csomagjaimat, nem lesz egy jó dolog, de túlleszek rajta. Remélem a fiúk kijönnek elém, persze a papa is, mert cipelni ő tud, egész úton hallgathatom a lihegő megjegyzéseit, hogy anyád tiszta hülye, hogy ennyi szart összecsomagolt, de mire hazaérünk, úgy ki lesz készülve, hogy csak lerogy a konyhában, és nem lesz ereje veszekedni.

Most már azért elegem van a legyekből, ha nem gondolok rájuk, akkor is csak érzem kellemetlen jelenlétüket, így mára abbahagyom az írást, és bemegyek a konyhába, de előzőleg lemosom az arcomat a kútnál, mert úgy érzem, tele van mászkálva disznószaros lábnyomokkal.

Úgy eldugult az orrom szabadtéri irodám szagával, hogy hiába gondolok másra, ez az illat nem hagy nyugodni. Félek, ha elalszom, magammal viszem az álomba a szagot. Ha mondjuk tortát eszem álmomban, tönkreteszi az egészet. Bele sem merek gondolni.

Ja, majd elfelejtettem megemlíteni, hogy a szomszéd öreg bácsi azt mondja a mihelyt helyett, hogy mihánts. Ez nagyon jó szó, sikerem lesz vele, ha hazaérek.

10.

Ma, rámvirradt a hazamenés napja. /Ez a szó nagyon tetszik, egy könyvben olvastam./

Nagy körülményesen összecsomagoltuk a cuccomat, rápakoltuk a tragacsra, és a nagyi elkezdte kitolni a buszhoz. Rohadtul imbolygott az egész, nem is jelentkeztem a tolásért, mert ha felborulok megint, hát megkapom a beosztásomat. Kiértünk a buszhoz, nagy nehezen felpakoltuk csomagjaimat, egy rendes pasas még segített is, szerencsénkre. Elbúcsúztunk nagyival, még integettünk is egymásnak. A busz, dülöngélt és rázott, meg a sok büdös ember, majdnem felkeveredett a gyomrom.

Mikor végre megérkeztünk, úgy néztem ki, hogy csak na. Luluék már vártak, meg a papa. Volt nagy öröm, mondták, jó színben vagyok- meg minden.

Lulu gyorsan eldarálta, mik történtek távollétemben, az öreg néni a földszintről megint kórházban van, mert tisztára meghülyült, és mosószert ivott véletlenül. A dagadt lánya vette észre, hogy habzik a mama szája, pedig nem is mérges.

Józsi bácsi eltörte a bokáját, de a rossz nyelvek szerint, a felesége rúgott bele. Mondta is a mama, ezekkel a szenteltvízivókkal nagyon kell vigyázni.

Az anyám öccse kétszer is járt nálunk, most jól van, igaz, második látogatásakor egy üres virágcserepet hozott mondván, valahol útközben kiesett belőle a muskátli. De azt mondta a nagymama, hogy nem lényeges, az a fontos, hogy hozott valamit, és a jó szándékot kell értékelni. Én akárhogy próbálkozom, csak egy üres cserepet látok az egészből.

Minden úgy történt, ahogy előre megmondtam. Papa már száz méter után rákezdte, hogy a hülye anyád, jó, hogy nem csomagolta be neked még a zongorát is, bezzeg a kibicnek semmise drága, nem ő cipekedik, hanem én. Nem tudom honnan vette ezt a zongorás példát, valahol hallhatta, mert nekünk soha a büdös életben nem volt ilyesmink.

Már messziről kiszúrtam a Pimpibácsit, ahogy lambadázik a kertkapunk felé, és rosszul véve a kanyart, hasra esik. Tudtam, hogy hazaértem. 

Na végre, hogy ősz van, kezdődik a suli, nem leszel örökké láb alatt- szólt ki a nagyi a vécéből, mert mindig nyitott ajtónál trónolt, ha becsukta, a cigifüsttől egyből fuldoklani kezdett.

Egyre gusztustalanabb szokásai vannak a vén boszorkánynak- morogta a papa, az embernek kifordul tőle a bele. Egyből láttam a papát kifordult belekkel magam előtt, hát iszonyú látvány volt.

Most már este van, és délelőtt képzeltem el, de még most is borsózik tőle a hátam.
 
Csukja be az ajtót mama, mert oroszlánszag lesz a lakásban- kiabált be az öregem a konyhából. Erre a nagyi beindult, ocsmányságokat kiabált ki a vécéből, amit nem akarok ideírni. Ha dühbe guritották, nem tudott leállni, még egy sörösló is térdre eesett volna a szövegétől. De a papa csak röhögött, verte mindkét térdét, és visszakiabált, hogy jólvan mama, ne duruzsoljon annyit, még beleszédül a csészébe.

Hát én nem akartam ezt tovább hallani, hosszú szokott lenni az ilyen párbeszéd, nekem meg felfütyült a Lulu, és inkább lementem az udvarra.

11.

Ma volt az első tanítási nap. Nagyon le voltam hangolva. Ebben a rohadt iskolában, csupa olyat tanítanak, ami engem nem érdekel. De észrevettem, hogy másokat sem. Ez a kényszerítés, ezeknek a Demokrácia. 
Abban reménykedem, hogy egyszer megszabadulok tőlük, és fütyülhetek az egészre.

A mama öccse is járt iskolába, és mégis meghülyült. Ezért igazán nem volt érdemes neki tanulni, bután is meg tudott volna bolondulni.

Jut eszembe, tegnap nagy esemény volt. Meglátogatott a mama öccse a diliből. Krémest is hozott, de útközben belezabált, irtó gusztustalan volt az egész, mintha leejtették volna a csomagot a harmadik emeletről. Azért megettük, csak nem villával, hanem kanállal. Elég furcsán viselkedett, összevissza dumált mindenfélét, nem volt sem eleje, sem vége.

A Rózsimamával is összefutott a gangon, nagyon kedves volt vele, később azt mondta nekem, hogy a bolondokkal kedvesnek és türelmesnek kell lenni, mert ha begurulnak, hát kő kövön nem marad. Ezt a szar házat nem is lenne nehéz összedönteni, alig áll a lábán.

A mama öccse megint a repülésen kérődzik, ki is ment a gangra, hogy bemutassa tudományát, alig tudták visszarángatni a konyhába. Sajnálom, hogy nem engedték neki, jó hecc lett volna, ha a Pimpibácsin landol. Kipréselte volna az öregből a bort.

A suliba jött egy új tanár. Egy nő, aki emlékeztet a pufajkásra. Nem örültem neki, elég ha a pufajkást otthon látom. Elég dilis nőnek nézem, biztos lesz vele gondom. 

Történelemből tanultuk a Zrínyi kirohanását. A Gyuszival meg Pulival, Luluval, beöltöztünk töröknek, és nagy ordítás közepette kirohantunk a kertkapun. Pont a kukáját toló szemetesbe. Az öreg elesett, a kukája kiborult a járdára. Úgy ordított, hogy zengett a környék, ti büdös patkányok, ha az anyátok nem vert agyon még benneteket, hát majd én megteszem, ki látott még ilyen rohadt kölkeket, ez a hülyék utcája. 

A ribillióra többen kijöttek a gangra, ráadásul kaptam a mamától egy jókora pofont, azt mondta azért, mert nem figyeltem az órán, mert tudtával nem a törökök rohantak ki, hanem a Zrínyiék. Még azt is mondta, ha unatkozni járok iskolába, olyan hülye maradok mint a nagybátyám, és én is a dilibe kötök ki. Hát – őszintén szólva, ennek nem örülnék.

A nagyi csak röhögött rajtam, azt károgta, nem baj, még jó vécépucoló lehet belőlem. Nagyon rosszulesett tőle, tőle, aki apám szerint fordítva fogja az újságot.

Pipikenéni a harmadikról, csinált egy jó kis műsort. Hálóingben, mezítláb kiszédelgett a lakásából, hóna alatt a kuszmadt macskájával, és elénekelte a Himnuszt. Nagyon sovány és alacsony, égnekálló ősz haja az arcába lógott, jobb karjával vezényelt, mert baljában lógott a macska. Úgy tudta, hogy Szilveszter éjszakája van. Ki kellett hívni az orvost, kapott a fenekébe egy injekciót- a Józsibácsi felesége segített lefogni, tőle hallottuk, mi csak a visítást tapasztaltuk. 

Mesélte, hogy a kis vénasszonyban akkora erő van, majdnem ledobta magáról amikor ráült. Hát nem is csoda, óriási a hátsója, mint azaz utazóláda, amiben a padláson a múmia fekszik. Állítólag.
 
Még a Pimpibácsi is meg volt rendülve, nem tett otromba megjegyzéseket, a Rózsimama szerint valami baja lehet a vén szarosnak- mondta.

A vitamingombóc még kövérebb mint valaha. Most valami pasija lehet, mert nagyon kicsípi magát, és sokat énekel. Még jó, hogy a földszinten lakik a mamájával, mert ez a mi lépcsőházunk nem bírná a terhelést. Ahogy megy neki a hízás, úgy nem megy az éneklés. Valami szörnyű amilyen hamis, Lulu szerint, egy Istenáldása lehet siketnek lenni. A siketségnek más előnyéről nem tudok.

A papa és a nagyi végigélcelődték az ebédet. Papa azt mondta, hogy ilyen falánkot még varjúban nem látott, ha fekete lenne, tökéletes volna a megjelenése. A nagyi vihogott, összefröcskölte az asztalt, és azt válaszolta, hogy ha madár lennék, akkor neked véged lenne, mert ilyen pondrók nem szokták élve megúszni a találkozást. Na, válaszolt a papa, idefigyeljen mutter, úgy keresztbeállnék a torkán, hogy egyet sem tudna károgni feltámadásig.

Így beszélgettek egész idő alatt, a nagyi háromszor is leverte a villáját a koszos kőre, feldöntötte a vizespoharát, de nem érdekelte. Persze nem volt rajta a szemüvege, gyakran elhagyja, és mikor nem kell megtalálja. A minap is az asztal alatt feküdt mikor meglelte, nagyon örvendezett, mondta, még jó, hogy nem ült rá valamelyikőtök, a nagy seggével, szétnyomtátok volna szegényt, nektek csak horganylemez okuláré lenne való, mert az nem rozsdásodik. Nem is tudtam, hogy horganylemezből is csinálnak szemüveget.

Meséltem is a fiuknak, de azt mondták nem vagyok épeszű. Hiába. Ezek műveletlen bunkók.

A suliban, tornaórán meggyűlt a bajom a tornatanárral. Kötelet kellett volna másznom, de az Istennek sem sikerült. Jól lehorzsoltam a combomat, majd kiugrottak a szemeim az erőlködéstől. Ez a bolond meg csak ordítozott, hogy így, meg úgy csináljam, de nem mentem semmire. Olyan béna vagy fiam, hogy ilyet még a világ nem látott- kiabálta a pofámba, egészen bele volt vörösödve. Így nem lesz belőled semmi- hörögte, én meg azt mondtam, legfeljebb nem leszek tornatanár.
 
Na, elszabadult a pokol. A hajamnál fogva berángatott az igazgatóhoz, és kaptam egy megrovást. Le merném fogadni, az igazgató sem tud köteletmászni, csak úgy csinált, mint aki tud. Nem értem miért kell hazudni, és miért olyan fontos, hogy valaki köteletmásszon, ha nem tengerész. El is ment a kedvem az egész iskolától, amúgy sem volt sok. 
De elég a borús dolgokból, ezeket el akarom felejteni.

12.

A szomszéd Tibi azt mondta, nem hiszi el, hogy nálunk a pincében kísértet lakik. Gondoltuk megleckéztetjük, Gyuszi lepedőbe öltözött, és jól kifestettük a képét. Elbujt a pincében, mi meg áthívtuk a Tibit, hogy jöjjön le velünk kísértetnézőbe. Nagy mellénnyel át is jött, de lent a félhomályban a romos bútorok és pókhálók között, a Puli elordította magát, és a sötét sarokba mutatott.

Erre Gyuszi - a kísértet - huhogni kezdett, érthetetlen dolgokat hörgött, és kalimpált a karjaival. Nem mondom elég ijesztő volt, majdnem elharaptam a nyelvemet. A Tibi nagyot ugrott, ráesett a szekrény tetején fekvő asztal, amitől elájult. Gyorsan kirángattuk az előtérbe, élesztgettük, jól be voltunk rezelve. Mikor magáhoztért, azt hitte a kísértet ütötte fejbe, úgy meg volt szeppenve, hogy észre sem vette, bepisilt.

Gizinéni éppen ment fel az emeletre, visszafordult a nagy zajra. Hát ti mi a francokat csináltok itt a lejáróba- kérdezte, de mondtuk neki, csak bújócskázunk, nincs semmi baj. Találhatnátok ennél jobb helyet is- mondta, rámeredt Tibi fehér arcára és vizes nadrágjára, de nem szólt semmit. Nehézkesen, fújtatva megindult a lépcsőn felfelé.

Tibi nagyon restelkedett előttünk, kérte, ne meséljük el senkinek, meg is egyeztünk négy zacskó cukorkába. A továbbiakban is változatlanul kicsit hitetlenkedett, de többé még csak a lépcsőházba sem mert bejönni.

*

Némileg változtattam a naplóm írásának formáján. Most nem bontom napokra a dolgokat, hanem folyamatosan írom, mert folyamatosan is élek, nincs jelentősége itt bontogatni semmit.

Majdnem lettek szép és komoly elképzeléseim a jövőmet illetően, de abbahagytam. Semmi értelme ezen gondolkodnom, akkor is leszek valami, ha nem foglalkozom vele.

A házunkban lakó fiatal pár lehet, hogy gyereket vár, mert a nő hasa kezd nőni. De az is lehet, hogy sokat eszik és hízik mint a Rózsimama. Őt jól ismerjük, túl régen van pocakja ahhoz, hogy terhes legyen. A nagyi mondta is, hogy ez azért van, mert mindig az a rohadt szex, ezek máshoz sem értenek, na meg ahhoz sem. Lehet, hogy van benne igazság, a nagyi sosem téved. Csak azt nem értem, mi köze van a szexnek az állapotossághoz, meg mit ért a nagyi az alatt, hogy szex. De nem kérdezem meg tőle, mert azt fogja hinni, hogy érdekel ez a marhaság.

A papa azt mondta neki, hogy ejnye mutter, maga szexel foglalkozik a maga korába? Maga már arra sem emlékszik, hogy melyik egy férfi eleje. Jobb, ha maga a szemüvegét keresi, meg bagózik a klozeton, és nem foglalkozik a mások szexével. Erre a nagyi vérszemet kapott, és azt harsogta, hogy te csak ne dumálj te koraszülött, téged amikor kezdtek dörzsölni, én már régen fényes voltam, az eredményedre meg minden lehetsz, csak büszke nem.

Nem értettem miről van szó, csak röhögtem rajtuk, nehogy észrevegyék, hogy fogalmam sincs miket dumálnak. A fiúknak is megemlítettem ezt a szex dolgot, de szemmel láthatóan nem tudták mit jelent. 

A földszinti vitamingombóc mamája kapott egy tolókocsit, most abban köti a végtelen sálját, ami már olyan hosszú, hogy elérne a holdig. Most nem kell a nénit emelgetni, mert lehet tolni. A lánya szokta ezt tenni, egyszer ki is döntötte az anyját, volt nagy kiabálás, úgy visított mint akit ölnek, az apám, meg a Puli apja állították talpra a szekeret. Nem lett nagyobb baj, csak a néni nagyon beijedt, és a homlokán nőtt egy nagy dudor. Ez a vitamingombóc, egy igazi fakezű hülye – mondta a nagyi, akinek mindig igaza van.

*

Most azért írok zöld színnel, mert nem találom a kék tollamat. De erre is ugyan úgy lehet visszaemlékezni, mint a kékkel írottakra.

Írt az érdi nagyi, drága kis unokámnak említ az álnok, hogy a mama lássa, milyen jóságos. Én már régen nem dőlök be neki, furcsa, hogy a vénasszonyok hogy meggonoszodnak idővel. Lehet, hogy a férfiak is, még nem tapasztaltam. 

A papa azt mondta, azért ilyen kedves a mutter, mert pénzt akar. Erre a mama azt mondta, te egy rosszindulatú fukar csóró vagy, és magadból indulsz ki. A magából kiindulás valami veszettül nagy sértés lehet, mert a papa földhözvágta az újságját, és kirohant a konyhából. Ritkán láttam a mamát ilyen elégedettnek.

Az idős házaspár a másodikon, ahol a manós csillár van, a ronda angóra macskájukkal együtt furcsa népség. A néni sapkákat varr, egész nap hallani a varrógép hangját, az a gép is valami múzeumi lopásból származhat, mert olyan öreg, hogy kevesen láttak ilyet. Időnként abbamarad a zakatolás, kisettenkedik a gangra, óvatosan körbenéz, és ledob egy papírcetlit a kertbe, aztán visszapucol a masinájához. Ezt napjában többször is megteszi. Mi megnéztük a Gyuszival mi van benne. Az van mindegyikre ráírva, hogy segítség! Mentsenek meg. Hogy mitől kéne őt megmenteni, arról fogalmunk sincs, de gyanakszom, leginkább saját magától.

Szomorú, hogy ebben a házban mindenki egy kicsit hülye. Persze én, a Lulu, a Gyuszi és a Puli, talán még a szomszéd Tibi normálisak vagyunk.

Nehéz dolgunk van ennyi bolond között, de ez valami büntetés, valami vezeklés a sorstól.

A Józsibácsi nagyon vicces ember, az udvarról felordított a feleségének, Nyanya! dobjál le hatvan forintot. A felesége kiugrott a konyhából, és visszakiabált, nem dobok le semmit, még tartozol húsz forinttal! El lehet képzelni hogy mérgelődött a Józsibácsi, megint ki lehetett száradva a torka, és nem volt pénze olajra. Legalább megpróbálta egészsége érdekében, de nem jött be neki.

Nagyon nehéz gyereknek lenni, csak a felnőttek már elfelejtették. Mindenki azt hiszi okosabb, mert felnőtt. Így aztán teletömik hülyeségekkel az ember fejét, és ha nem fogad szót, nyakasnak bélyegzik, aki megtorlást érdemel.

Ha meg teszi amit mondanak, és balul üt ki, akkor is a gyerek a hibás, mert marhaságot csinált. Minden esetben én húzom a rövidebbet, a gyerek, felnőtt koráig csak a pofonok között bujkál, ha szerencsés, akkor túléli. Piszokul lehangoló a helyzetem.

*

A szomszéd házmesterhez vendégek jöttek, és volt velük egy tízéves kislány, akit kiküldtek az udvarra játszani. Elizabet kérem, úgy fogadta a vendégeket, mint egy grófnő. Ki volt díszítve, csak a pávatoll hiányzott a potrohából. Most nem ordítozott, csak úgy olvadozott mint egy jéghegy a napon. A szomszéd Tibi felmászott a téglakerítésre, és hívott minket is. Át is másztunk, és fogócskát játszottunk a vendéglánnyal.

Szép, - fodros világoskék ruhája volt, fehér cipője, ami a virágágyban futástól egyből sötétbarna lett. Aztán egy kanyarban hasra is esett. Egy vízirém kutya füle ahhoz, ahogy ez kinézett. Elizabet kérem, a nagy viháncolásra kinézett a konyhaajtón, földbe gyökerezett a lába, sosem fogom elképedt-bamba arcát elfelejteni. Egyből lehámlott róla a grófnő, és olyan válogatott otrombaságokat kezdett ordítozni a kislány kinézete miatt, hogy a szobában ülő vendégeinek elakadt a lélegzete. Mi ész nélkül pucoltunk fel a kerítésre, a Tibi is velünk menekült. Elizabet kérem hangja még élesebbé vált, gondolom, akkor vette észre a szétfogócskázott virágágyását. Mi meg csak szó nélkül rohantunk a házunk mögé, és elnyelt minket az orgonabokor.

Hű az anyját, ez meleg volt lihegte levegőért kapkodva Lulu, mi csak bólogattunk, meg sem tudtunk szólalni.

Lulu mamája a piacról hozott libahájat, nagy sütésbe kezdett, az egész házban őrjöngött a zsírszag. Nem bántuk, reméltük mi is kapunk libazsíros kenyeret, jó kis zöldpaprikával. Kaptunk is, a Lulu nem igazán volt zsíroskenyeres, és egy óvatlan pillanatban kissé a kerítés rácsán meghúzta a kenyerét. Le is jött róla egy csomó zsír, ott csorgott le a dróthálón. Gizinéni a pufajkás észrevette, és ordibálni kezdett. Azt a hétszentségit a büdös kölykének! Másoknak nincs mit enni, ez meg a kerítésre keni azt a drága kencét! Mindjárt adok egy akkora pofont, hogy egybe nyeled le a kenyeredet!

Erre a zajra kijött a Lulu mamája, nekitámadt a Gizinéninek. Ha hozzá mer nyúlni a gyerekemhez, magáraöntöm az összes forró libazsírt. Hol él maga! Ma már nem éhezik senki, ez magán nagyon jól látszik, maga pufajkás marhahúskonzerv. Gizinéni is beindult, megint faszistázott, rázta az ökleit, vörös volt mint egy répa, de nagy garral elvonult. Lulu kussolt, tudta, ő még távolról sem úszta meg a dolgot.

A falánk vitamingombóc esetét meg kell örökítenem az utókor számára.
Lakásuk előtt, a nagy bokor körül sok virág volt, a mamája nagyon gondozta őket. Még a tolókocsijából is öntözött. Egyik reggel, még nem kelt fel, mikor a lánya már ébren volt, csinálta a reggelit. Jó parasztszalonnát hozott a hentestől, amit jóétvággyal befalt, felzabálta az összes jácinthagymát a mamája kertjéből. Mikor meglátta az anyja, úgy dühöngött, majd szétesett a tolókocsija. Te zabálógép- sivította, egyik reggel arra eszmélek majd, hogy magadbatömted a kecskerágót is. Ettől vagy akkora, mint egy 424- es mozdony. Egyszer álmomban még engem is megzabálsz! A lépcsőházból hallgattuk a cirkuszt, az öklünkkel a szánkba, nehogy kihallatszon a nyerítésünk.

A másodikon az öreg házaspár parkettást hívott, mert biztos, az angóramacskának nem felelt meg a régi. Két napig pakolták ki a bútorokat meg a mindenféle holmit, hogy tudjon a pali dolgozni. Az öreg, a szekrényben aludt a gangon, a felesége a macskával a padlón, egy vastag dunyhán, az elkényeztetett dög miatt. Az öreg nagyon gyanakvó természet lehet, mert szakkönyveket tanulmányozott, és írt egy hosszú sleifnit, milyen sorrendben, és mit kell csinálni. Ezt kirajzszögezte az ajtófélfára, ha reggel megérkezik a mester, egyből lássa, hogy őt nem lehet átverni. Meg is jöttek ketten, felcipelték a csiszológépet, meg a szerszámostáskát. 

Figyeltem a dolgot, mikor a mester az ajtóig ment, megtorpant, mint akinek egy százas szöget vertek a seggébe, elolvasta a sleifnit, ránézett az öregre, és azt mondta: Ha maga ennyire ért hozzá, akkor csinálja meg maga. Visszacipelték a felszerelésüket a kocsiba, és szó nélkül elmentek. Olyan bamba pofát, amit az öreg vágott, életemben nem fogok még egyszer látni. Most pakolhatnak vissza mindent, és elgondolkodhat a vén gyanakvó, hogy máskor mikor fogja be a száját.

A nagyi, mikor meghallotta az esetet, eldobta a rántottasütőt, és a röhögéstől fuldoklott. Nem aggódtam az életéért, tudtam, ha nem a száján, akkor akárhol is képes levegőt venni. Ó a vén szalmabábu - annyi esze van, mint egy döglött lónak- lihegte, ez akkora hülye, még a katasztrófaügyi népbiztosságig is viheti. Ennek halála után, úgy kell majd lelőni a nyelvét. Annyira kifáradt, hogy belevetette magát papa karosszékébe, és csak lihegett.

Hiába minden erőfeszítésem, képtelen vagyok megtudni, mi az a faszista. Hogy nem azonos nemű és korú, az már biztos, mert a pufajkás Gizinéni ha feldühítik, mindenkit lefaszistáz. Ő tőle kéne megkérdeznem, de nem merem. Majd csak akad valaki, aki elmondja, csak türelem- mondom magamnak, de nagyon nehéz. 

Most már, hogy növekedik a naplóm, egyre jobban kell rá vigyáznom, mert ha elveszik, hát nem tudok visszaemlékezni felnőttkoromban, és ha egy felnőttnek nincs gyerekkora, az csak félember. Ezért úgy döntöttem, a szolgálaton kívüli kémény alsó lyukába teszem, ahol az a kis betonajtó van. Beleteszem egy nejlonzacskóba, hogy ne legyen koszos. Most, hogy ez eszembejutott, egész megnyugodtam.

*

Nálunk ma kitört a gyász. A mama öccse felügyelet nélkül maradt, és mégis megpróbálta a repülést. Felmászott a hídra, és onnan indult. Akik látták, mesélik, hogy széttárta karjait, és csapkodott velük. Ment is neki, de eltévesztette az irányt, és lefelé száguldott. Gondolom, a víz felett akart csinálni egy kanyart, és vissza a hídra. Na ez nem sikerült neki, belecsapódott a vízbe, és eltűnt. Persze ha előre tudja, vízimadárnak hitte volna magát, és nem történt volna ami történt. 
A nagyi és a mama oda voltak, a nagyinak ez volt az egyetlen hülye fia. Most venni kellett fekete ruhákat, ami azért nagy baj, mert nincs rá pénz. Be kéne festenünk meglévő holmikat, de ha a temetésen esne az eső, folyna le a fekete festék. Mondta a mama.

Azt hinnék a gyászolók, ördögök vagytok- mondtam, de már meg is bántam, mert a nagyi felháborodásában hozzámvágta a papucsát. Az pedig nem semmi, mert vastag fatalpú jószág, és igen nagyot tud ütni. Ezekkel szokta agyondobni a csótányokat, még egyik sem élte túl. 
Az én karomra is felszereltek egy fekete szalagot, és igyekeztem az alkalomnak megfelelni. 

Fene rosszkor jött ez a haláleset, Lulu kapott egy görkorcsolyát, és azt próbálgatták az úttesten. Gyászban nem illik korizni, így csak néztem fájó szívvel az eseményeket. Megtörtént a temetés, elég sokan eljöttek. Beszélt a pap, elmondta, hogy Istenfélő jó ember volt, nem említette hogy hülye is volt egyben. Utána az egész kompánia elvonult a kis piszkosba, az egy vendéglő- ott volt a halotti tor. Húsleves volt, meg csülökpörkölt, meg savanyúság, meg torta. 
Nagyi úgy zabált, azt gondoltam bánatába, öngyilkossági szándékból teszi. Aztán kezdődött a borozás, Lulu apja berúgott, felmászott az asztalra, és disznó katonanótákat énekelt. Mindenki ordítva röhögött rajta, és tapsolt. Többen táncolni kezdtek, hárman össze is verekedtek. Egész jó kis muri kerekedett a gyászból. 
Kár, hogy nincs több bolond családtag, időnként jól jönne egy halotti tor. 
A kabátzsebembe kiloptam a fiúknak tortát, nagyon örültek neki. Persze összenyomódtak, de sebaj, kézzel tömték magukba, mert evőeszközt nem tudtam szerezni. Többé nem kell látogatni a dilibe, és ez azért megkönnyebbülés.

Most már lefekszem, mert dög fáradt vagyok, csak azért álltam neki írni, nehogy holnapra elfelejtsek apró részleteket, és majd felnőtt koromba dühöngjek, hogy nem tudok visszaemlékezni, mert hiányosak a részletek. Az, hogy újólag a kéményben tartom a naplómat, nem gondoltam, hogy ilyen biztonságérzetet okoz. Egészen meg vagyok könnyebbülve.

*

Na, a pálinkásbutykot kiengedték az elvonóról. Nem látok rajta semmi változást. Ugyan olyan gebe és csapzott mint egy kóbor kutya. Most állítólag nem iszik, de ki tudja hány órát tud szárazon maradni. Lehet, hogy így öli ki magából a bacilusokat, meg a mindenféle rovarokat.

Rózsimama vett csirkéket a piacon. Az udvar sarkában csinált egy karámot csirkedrótból, oda rakta be a tyúkjait. Mind a hármat. Már aznap kezdte Pimpibácsi a balhét, üvöltözött, hogy baromi csirkebűz megy be a lakásába, így nem lehet élni, ez nem a tanyavilág. Aki ekkora paraszt, az költözzön el a francba, mert itt emberek laknak, és nem csirketartó állatok. 
Rózsimama ezen rendesen felkapta a vizet, lerohant egy jókora pajszerrel, amit még a bútorszállítók felejtettek ott hajdanán, úgy hadonászott vele mint egy dühödt lovas a kardjával. 
Pimpibácsi érzékelte, ennek fele sem tréfa, és beugrott a lakásába. Éppen jókor tette, mert a neki szánt csapás az ajtaját érte, akkorát durrant mint a fene, jól meg is sérült a fa.
 
Rózsimama még a leandert is az ajtóhoz vágta, a vén szaros meg lehetett ijedve, mert az ajtó védelmében nagyon kussolt. Persze mindenki a gangon tolongott. Ne hagyd magad Rózsi- ordítoztak a lelátóról, filézd ki az öreget, már éppen ideje. Ráfér egy nagy hirig a vén demizsonra, had tudja meg hol lakik az Úristen. 
Mindenki egyszerre kiabált és hadonászott, amitől Rózsimama még nagyobb lázba jött. A szomszéd házból is többen felkapaszkodtak a téglakerítésre röhögni. Óriási hecc volt, ez biztosan bevonul a házunk történelmébe.

A Gizinéni, meg a Józsibácsi felesége valahogy lecsillapították a dühöngő Rózsimamát, mert féltek, agyvérzést fog kapni. A tyúkok halálra ijedtek a zajtól, csak úgy repkedtek a tollak, majd agyontaposták egymást. Biztos gondolták, ennél még a levesben is jobb. Hát így végződött a Lambertó utcai csata.

*

Na, bevált a jóslatom, a Butyok megint beivott, nem tartott sokáig az elvonókúra. Az úttesten bógnizott hazafelé a férficipőiben, koszosan lógott rajta a kabát, karján a ridikül, mert ő nő, aljában egy majdnem üres pálinkásüveg. Észrevett egy félig elhasznált cigarettát a betonon, lehajolt érte, és úgy pofára esett, hogy dőlt orrából a vér, meg a hülye feje is felrepedt. Ki kellett hívni a mentőket, akik láthatóan nem voltak elragadtatva a feladattól. 

Biztos, a fuvar után ciánozni kellett a kocsijukat. Elég sok volt a bámészkodó, volt aki sajnálkozott, volt aki azt mondta, felháborító, hogy nő létére valaki ilyen, ez egy részeges kurva, ott kellett volna hagyni ahol van.
 
Jaj, hogy maga milyen egy gonosz állat- szörnyűlködött egy szenteskedő, dagadt vénasszony, és vetette a keresztet. Kussolj te szenteltvizivóbajnok- morogta a megszólított. A magadfajtával van tele a pokol.

Hát a Gizinéni ezt is jól lefaszistázná, kár, hogy nincs itt, jó kis csinnadratta lett volna. Szegény Butyok, úgy feküdt ott, mint egy elárvult rongycsomó. Még csak nem is ellenkezett, mikor berakták a mentőbe. Kicsit szégyenkeztem, hogy a múltkor úgy kicsúfoltuk.

A vitamingombóc rohadtul ad magára, mióta van egy pasasa- állítólag. Fodrászhoz is ment, és befestette a haját. Valamit elszúrtak, mert olyan piros színe lett, mint egy mikulásnak. Úgy nézett ki felülnézetből, mint egy túlérett paradicsom.

Az első emeleti gangról néztük a Pulival, összecsődítettünk mindenkit akit csak lehetett, ájuldoztunk a gyönyörűségtől. A nagyi persze nem tudta szó nélkül megállni, mi történt magával, maga possadt szamóca, eltévesztette a házszámot, itt ilyenek nem laknak. Pöszögve, fuldokolva röhögött, mert megint nem találta a fogsorát, és ilyenkor alig érteni mit mond, de azért folyton beszél. Ezek után mindenki összevissza röhögcsélt, ki a szamócán, ki a nagyin.

Gondolom, a vitamingombóc eleve felbőszülten érkezett, de ez a fogadtatás betett neki. Csípőretett kézzel állt az udvar közepén, lila volt a kövér arca, és úgy ordított, mint egy fábaszorult féreg. Hogy szakadna le alattatok az a nyüves gang, ilyen pofátlan csürhét még nem szart a világ, mindjárt ráülök a mocskos szátokra, és majd akkor kaptok levegőt, ha fingok. 

Óriási sikert aratott a díszbeszédével, megtapsolták, és kiabáltak neki, hogy jól van Piroska, vigyázz, nehogy találkozz egy bikával, ha netán felvonulnál, neked nem kell cipelni a piros zászlót. A nagyi elemében volt, tüzelte a tömeget, mindenkit túlordítva pöszögte, hajrá disznósajt, bukni fog rád a palid ha meglát, elmehetsz a zsidótemplomba utálatosképnek, az jól fizet. 

Ne zsidózzon maga vén kurva- kiabált vissza a vitamingombóc, mert felrohanok, és lehajítom a gangról. Dögölve sem lehet visszataszítóbb mint amilyen élve.

Ki zsidózik, maga vérvörös idióta! Maga egészen hülye- gurult dühbe a nagyi, ami nem szokott jót jelenteni. De most az egyszer szerencsénk volt, mert a papa felébredt a nagy üvöltözésre, és kijött a gangra, véletlenül alsógatyában. Elkapta a nagyit, és bevonszolta a konyhába.

Micsoda szemérmetlen alak maga, háborodott fel, a pufajkás Gizinéni.

Van képe mutogatni azt a két vékony, ronda visszeres virgácsát, mikor itt nők és gyerekek is vannak. Ha egy nő magáranéz, többé nem áll szóba férfiakkal!

Papa elképedve megfordult, végignézett a Gizinénin, és azt mondta:
Ez magát mennyiben érinti- kérdezte, és bement a konyhaajtón. Nem igazán értem, hogy a pufajkás miért dermedt meg, de válasz nélkül elrohant.

Hát, lehet, hogyha felnövök, elköltözöm egy nyugodtabb környékre, de nem biztos, mert itt soha nem fogok unatkozni, az hétszentség.

Bekeveredett az udvarunkba egy vándorhegedűs, legalábbis a Gyuszi szerint az volt. Lepakolt a földre, elővette a szerszámát, és elkezdett hegedülni. Nem voltam tőle elragadtatva, időnként kellemetlen hangokat adott ki, de összességében elment. 
Újságpapírba csomagolt aprópénzt dobtak le neki egy páran, mi is összeszedtünk minden aprót, papírba csomagoltuk, és fogadtunk a Gyuszival, ki tudja elsőnek fejendobni. Három gombóc fagyi volt a tét. Nekem sikerült elsőnek, Gyuszi nagyon rosszul bírta a vereségét, én csak néztem rá, és vigyorogtam. Majdnem megőrült.

*

Rövid hírek:

Az érdi nagyi megint írt egy szirupos levelet, ahogy a papa mondta. Megint összerúgtak a mamával miatta. A mama öccsének a sírjáról lelopták a virágvázát, nagyi a helyszínen nagy balhét rendezett, csúnyákat ordítozott, most már biztos nem kerülhet a mennyországba.

Butykot elkapta a Rózsimama, miközben a száradó fehérneműket lopta. Nyakánál fogva kirángatta a kertkapun, még seggbe is rúgta. Pimpibácsi is kijött a zajra, azt mondta a Rózsimamának, ragassza oda a kötélhez a holmiát. Aztán ránézett a Rózsimamára, és bepucolt a lakásába.

A Pufajkásnak a piacon ellopták a ridiküljét. Már az utca végén hallani lehetett, hogy jön haza, úgy szitkozódott.

A Józsibácsinak bemesélték a kocsmába, hogy a Lambertó utcában villamos fog járni. Az öreg úgy felháborodott, hogy berohant az illetékesekhez tiltakozni. Ott jól kiröhöghették, mert halálosan megsértődve jött haza, úgy bevágta maga után a konyhaajtót, hogy majd kiszakadt. A második csattanás, gondolom a felesége részéről hangzott el. Ez nem volt a Józsibácsi napja.

Az angóramacskás házaspár a második emeleten, már két napja lázasan készül valamire. Még azt a dögöt is mintha kimosták volna, olyan fehér mint a hó. A Lulu is nyaggatott, nézzek már utána mi készül, de nem tudok hol utánanézni. De a nagyi este elárulta, hogy a nőnek a húga jön pár napra vendégségbe Ausztriából. Hát, ez igazán izgalmas, még sosem volt a házunkban vendég külföldről.

Aztán megállt egy taxi, a sofőr becipelt három piros- bőr koffert, még jó, hogy nem hozott magával egy viziorgonát- mondta a papa, ezek a külhonba szakadtak azért jönnek haza, hogy megjátsszák magukat. Aztán a kofferek mögött megjelent a vendég. Egy öreg nő, hosszú fehér fényes kabátban, inkább köpenyféle volt, nagy szélű fekete kalapban, azon körbe virágdíszek voltak. Magassarkú piros cipői jól mentek a koffereihez. Volt még a kezében egy sötétzöld ridikül, aranyszínű fémkerettel. nagyon elegáns volt, ilyet idáig csak moziba láttam. Apró lépésekkel, hadonászva, buta vigyorral az arcukon jöttek elé a nőnek. Biztos azért igyekeztek, hogy kapjanak valamit. 

Másnap a vendég körülnézett a házban, lejött az udvarra is. Rózsimamával, meg a Pufajkással beszédbe elegyedett, A Pimpibácsi csak leselkedett az ajtóból. Jó, hogy nem volt éppen ittas, jól lejáratott volna mindegyikünket. 

Elmesélte a vendég, hogy az apjuk egy híres defektív volt, és a gardrofba tartotta a puskáját. Mi, a fiukkal alig bírtuk megállni vihogás nélkül, nem tudtuk, hogy a magas vendég pösze. Azt is elmagyarázta a Rózsimamának, hogy miként kell befűteni a cserépkályhába, hogy jogfolytonosan égjen.

Mi, napokig pöszén beszéltünk egymással, utánozva a nő királynői kézmozdulatait.

Ahogy elgondoltam a két nőt, hát egyáltalán nem hasonlított a nagyira. Bár, a nagyi is iskolázott személynek tűnt, mert kiskorában Németországban volt cserenyaraláson, és onnan származik némely műveltsége. Például, ő nem cukorral issza a kávéját, hanem zuckerrel, a szekrényre azt mondja renájzli, bár ez nem tudom milyen eredetű szó.

A szviccről egyszer megpróbálta papa lebeszélni, de sikertelenül. Ha a nagyira rájött a nyelvtudását csillogtatni, a papa svábeszkóbisznak szólította, ami kiváltotta belőle a két tánciskoláját - papa szerint -  és ékes magyarsággal gorombáskodott.

Jól van mutter, röhögte a papa, ha mindezt németül is elmondja, hát megeszem a zseblámpámat. Nem is tudtam, hogy egy zseni az anyósom, bár nem látszik úgy első látásra.

Na megállj te szánalmas alak- így a nagyi. Ha én lennék a rendőrminiszter, szaporítanám a fajtádat, aztán géppuskával irtanám. De mit is idegesítem fel magam, téged sajnálni kell, és nem nevelni. 

Így diskuráltak, még a mama meg nem unta, és véget vetett a diskurzusnak. Remélem nem hallatszott át a szomszédba, rühelltem volna a vendégnő előtt. Nem szeretném, ha a nő azt gondolná, nálunk jogfolytonos ez a balhézás.

Ma este átolvastam mindent, amit idáig a naplómban bejegyeztem. Csupa esemény, egyik éri a másikat. Persze ez nem így működik, a történések között gyakran vannak unalmas és fárasztó időszakok, de azokról nincs mit feljegyezni, az utókorom számára.