Egy nap, mint nap

Ha mindig és minden egyforma, a monoton ismétlődések végtelenített folyója, ami előbb utóbb kényelmessé és gyávává is tesz, és végtelenített léte ellenére egyszer csak hirtelen vége. Ez egy hazug mőbiuszszalag, amit sejt, sőt tud az ember, csak nem akar tudni róla.

Így aztán a szalag végén úgy tesz, mint aki felháborodottan csodálkozik, meg van lepve, nem akarja hinni, hogy az örök törvény rá is vonatkozik.
Pedig a hold sugara, a keményen hideg fémnyaláb, változhat karddá, és úgy döfi le az alvót, hogy attolkódul.

Aztán csak reggel találnak rá, mert ez a lusta dög megint nem tudott felkelni, és akkor látják, hogy nemcsak hogy felkelt, de el is ment a francba. A francban van valami misztikum, maga a rejtély, gőze sincs senkinek, hogy mi is lehet ott, de a valahova tűnést, valahogy meg kell nevezni.

Persze vasredőnnyel esetleg lehetne a hold otrombaságai ellen védekezni, de nincs vasredőny. Meg az éjszaka kísértetei ellen mitsem ér. Pedig vannak elegen, én nemegyszer találkoztam velük. Csak úgy suhannak, lebegnek a semmiben, néha hideg fényben villannak furcsa alakjaik, majd visszanyeli őket a sötétség. Ez, a párhuzamos világok áthallásai.
Egy barátnőm bizonygatta nekem, hogy újólag felülről, a jobb szemében kapja az energiát. Hát lehet, mert minden lehet, nekem is jöhetne valahonnan kis energia, mert elég rozoga vagyok. Én is észrevettem, meg mondták is mások. Elég tapintatlan részükről, de mindegy.
Hogy miket beszélek itt összevissza? Hát, mert élek, és ebbe más is belehalt már. Aztán miért jobb, ha ötismeretlenes egyenletrendszerekről szólok, még engem sem érdekel, hát még másokat. Nemde?

Vagy azon lelkendezzek, hogy hány fényév alatt lehetne a Marsra feljutni, ahol aztán nem tudnék mit kezdeni magammal, és még vissza is kéne repülnöm az elsorvadt csontjaimmal, azt hinnék idelent, hogy egy amőba érkezett. Beleférnék egy nejlonszatyorba, ami önmagában baromi érdekes lenne.
Az ember életében csupa hülyeségeket beszél, csak tudományos burokba kényszeríti szövegeit. Aztán valaki bebizonyítja, hogy hülyeség, és egy másik hülyeséggel helyettesíti. Majd jön egy harmadik zseni, és ez megy a végtelenségig.

Holott a bárgyú szövegekben sokszor ott lappanganak a valódi gondolatok, amik azért bujkálnak, mert ha észreveszik őket, hát kitör az inkvizíció. A gondolatok gazdáját meg körülveszi egy szakértői bizottság, és eldöntik, hogy mennyire hülye. Ha úgy döntenek, hogy nagyon, akkor előjegyzik két-három évre, mert akkor van a mosoly országában szabad ágy. Ott aztán kap a pofájára, egy zombiként távozik mint gyógyult, és a hátralévő életében nincs más dolga, mint folyatni a nyálát.

Hazafelé menet meg összeszalad a lépcsőházban Arankával, aki megkérdezi, honnan van ennyi nyála, hiszen ez csodálatos, annyi embert köphet le egész nap, ahányat csak akar.
Hát- ha belegondolok,- remek lehet.
Mert sok remek dolog van a világon, néha lehet jókat enni, zenét hallgatni, olvasgatni, beszélgetni. Szóban megváltani a világot, mitsem törődve azzal, hogy nem érdemes.
Lehúzni valakit a sárga földig, és ha végre belehal, akkor piedesztálra emelni, áradozni nagyságáról, tehetségéről. Egy erdei környezetben felállítani életnagyságú szobrát. Osztég csak akad egy depis vénasszony, aki megjelenni véli a fák sűrűjében Szűzmáriát, magán kívül szétkürtöli a csodát, és beindul a szokásos gépezet. Csőstől özönleni kezd a nép, megjelennek a kegytárgy árusok, a lángossütők, és az újabb történetek.

Nagy zarándokhely lesz belőle, sokan a szobrot is valami szentnek gondolják, és elárasztják virágokkal.
Csak úgy hullámzik az ész és értelem, mert az ember kultúremlős, mindig kitalál valamit, ami szórakoztatja, de legalább el is hiszi.
Zajlik az élet, folyik a nyálunk, fantáziálunk és pofára esünk, de nem baj, mert Arankának jó kemény segge van, tudom, mert a múltkor jól megmarkolásztam a liftben.
Úgy viháncolt, mint egy begőzölt kanca, féltem, hogy leszakad a liftszekrény, és semmi kedvem nem volt Arankával kéz a kézben jobblétre szenderülni.

Élesben megtapasztaltam, milyen veszélyes élni.
Ugye, hogy mindig lehet tanulni valami újat?

Ez azért biztosan lehetséges, mert a rengeteg információ egy része elfelejtődik, és újként, megint megtapasztaljuk. Így aztán, ha valaki egész életén át tanul, akkor is csak mindig ugyan abból a mennyiségből merít, és nem is veszi észre.

Aztán úgy csattog el a már tárgyalt francba, hogy meg van győződve arról, hogy irtózatosan okos.

A hold sugaraival viszont nem szabad játszani. Bármikor karddá változhat egy sugárnyaláb, és úgy döfi át az alvót, mint a pinty.