A magas égben

Beszéltem egy fiatal nővel. Mesélt nekem az önmegvalósítási szándékairól, az élet értelmének megkereséséről, a túlvilágba vetett hitéről…
Csak szótlanul bólogattam, hiszen valahol egyetértettem szándékával, hogy mindezeket meg akarja oldani.
És nem mondtam el neki- hogy:
Az önmegvalósítás, egy marha szó.
Hiszen akkor is megvalósul, ha nem tesz semmit. Ez a lét tényével járó automatizmus.
Aztán az élet értelme…
Maga az „értelme” szó szubjektív. Kinek mi számít értelemnek, mi ad erőt és kedvet a folytatáshoz, mit tud elhitetni magával.
A túlvilág…meg valahol túl van, mindenen, olyan messze és máshol, hogy el sem tudom képzelni.
A „Túlvilág”, azt jelenti, hogy az jelen világon túli, a mostból nézve, a következő a túlvilág, ami- ha minden klappol, jönni fog.
Mert a jelenlegin túli, amiben nem lehet létezni, mert nincs hogy, mert az mindig előttünk lődörög és kecsegtet, hogy majd akkor, nem kell becsinálni, majd meglátod…
Mindig egy élettel előttünk poroszkál, hívogat, és támogat ígéreteivel.

A túlvilág, egy fontos történet. Mindenki ízlésének, és vágyainak megfelelően rendezheti be magának gondolatban, van aki egy tarka réten virágokat szedeget, közben önmegvalósít, ami szerinte az evilágon nem jött össze, és hogy azt hogy fogja tenni, a fene tudja, majd ott biztos eszébejut.
Mert hit kérdése az egész, ha bebeszélem magamnak, hogy önmegvalósultam, akkor az úgy igaz, ha szárnyaim nőnek, és nem tartom titokban, akkor becsuknak a diliházba, mert egy látó ember nincs köztük, aki észrevenné a valóságot.
De lehet, ők is látják, csak irigységből úgy tesznek, hogy nem, mert dögöljek meg, ha nekem van szárnyam, és nekik meg nincs.

Ezek akarnak a túlvilágon virágot szedni, ezek az evolúció tetvei.
Aztán, ha a mennyek kapujában azt mondja nekik az angyal, hogy ti menjetek jobbra hatszáz métert, ott van a pokol ajtaja, akkor halálra sértődnek, még talán le is hülyézik – ha merik.
Mert mindenki igazságérzete óriási, ha róla van szó, és magán kívül hadonászik szemfedőjével, a mennyei főbejárat lépcsőin, hogy micsoda egy ócska bagázs van itt, aki nem veszi az Ő különleges milyenségét észre.
A H.G.Wells- „Vakok országa” túlvilágába kellett volna próbálkozniuk, ott talán be tudnának slisszanni a túlvilágra, bár ott is a kapuőr letapogatja az érkezőt, és ujjai nem tévednek.
Érdekes, és igazságtalan, hogy tévedni csak ember tud, de legalább van valami, amit csak mi tudunk.

Aztán majd ott, a kéklő horizonton túl, lesz ideje keresgélni az élete értelmét, hogy mit fog találni, el sem merem képzelni.
Mert az én tévhiteim szerint, az élet értelme, magában a létezés gyakorlatában van, nekünk kell értelmet tölteni bele, mindegy mit, csak tévedhetünk.
Ezért nincs a tettnek felelőssége, bátran tehetjük, következmények nélkül.
Azért ez megnyugtató…

Mert ha már lettünk, legalább legyünk nyugodtak és könnyedek, fontoskodjunk, és csináljuk a marhaságainkat, aztán bocsássunk meg magunknak érte, és kövessük el a következő zöldséget, hiszen mást nem is tudunk, csak szégyelljük beismerni.
Elfogadunk, és elutasítunk, megmondjuk másoknak mit- és hogy kell,
aztán ha balhé van belőle, őt tesszük felelőssé.

Ez egy rózsaszirom fürdő, enyhe pacalszaggal, ami nekem nem probléma, mert szeretem a pacalt.
Aki meg nem, hát…vessen magára.