Karácsony

A csendes hóesésben minden megváltozik. A fehér takaró elfedi, ami szóra sem érdemes, ami csúnya és hibás. Tündöklően tiszta és szűzies lesz a szemétdomb, a temető kőemlékei és a kinnrekedt vágyak kódorgó árnyai.

A csendes hóesésben minden megváltozik. A nagy, békés fehérség derengően világos­sá teszi az éjszakát, puhán magába szívja a zajokat és neszeket, csodálatos bizton­ságot és garantált békét áraszt, ami a jóságot és türelmet hivatott az emberekben felkelteni. A fehérben úszó, kihalt utcák az újrakezdés reális lehetőségét ontják a lélek elmagányosodott kamráiba, feltöltve azokat hittel és önbizalommal. Az éles, tiszta levegő átjárja a test minden zugát, elhitetve a súlytalan lebegés létezését, ami fabatkát sem ér.

A jól fűtött otthonok fennkölt hangulatú valóságában a karácsonyfák gyertyái megkísérlik beragyogni a szoba légterét, meleg fényeik simogatják a fát körülállók megüdvözült arcait. Az ünnep őszinte pillanatait megélő önámító, tiszta arcok ezek, mert mindenkinek szüksége van hazug percekre, amikor el tudja – mert el akarja – hinni, hogy ő jó ember, kicsit ki kell ülnie ócskaságának és gonoszságának tavából a partra, sütkérezni annak a valaminek fényében, amiről tudja, nem illeti meg, de nem törődik vele. Lázas igyekezettel keresi magában, ami szép, el kell hitetnie magával, ami esetében hihetetlen, vacogva a felismerés rémétől, miszerint nem jár neki semmi, amit szeretne. A gyertyafények nyugalmat árasztó hangtalan lobogása felidéz benne gyermekkori pillanato­kat, arcok és hangok torokszorító emlékeit,  akkori lelkének hótiszta varázsát, ami ijesztő messzeségből int felé.

Megrendült lelke könnyeket csal szemeibe, a szégyenkezés sós üzenetét, ami elfelejtődik a következő karácsonyig. Mert szánalmas esendősége nem lenne elviselhető ez ösztönös védekezés nélkül.

Nincs ünnep, ami belső milyenséget megváltoztathatna. Előre programozásán senki nem tud változtatni. A karma az karma, aki cipeli, annak nincs beleszólása.

Ha valami csoda folytán olyanná válna, mint szeretné, szörnyű helyzetbe kerülne, mert nem is tudja igazán, milyenné szeretne válni, és az új helyzettel nem tudna mit kezdeni. Vad képtelenségeket produkálna, vég nélkül húzná a rövidebbet, legfeljebb a helyzet tragikomikumát érzékelné, ami ellen nem tudna mit tenni. A teljes elbizonytalanodás okozta kétségbeesés felébresztené benne hajdani énjét, vad bosszúvágya olyan tettekre késztetné, amit még ő is megbánna.

Így lehet egy pozitív változás, egy megtérés, elkövetkezendő súlyos helyzetek melegágya. Bölcsebb dolog messziről hallgatni és vágyni az ünnep hívogató énekét.

A csendes hóesésben minden megváltozik. Letakarja a világot, mint békés szemfedél, pedig csak gyönyörű káprázat, mert alatta minden a régi.