Illatos levél nekem

˝Ember küzdj és bízva bízzál˝
Jó.
Már veheted is úgy, hogy el van intézve.
Mert az egész élet valahol egy küzdőtéren zajló folyamatos erőlködés, egy nagy bújócska, amiben igen nagy szerepet játszik a szerencse.
A bízva bízás nagyon fontos, bár a sikerre nincs garancia.
De sikeres élet esetén mit értünk siker alatt? Mi az, hogy siker.
Hogy nem boszorkány az élettársad, nem beteg, nem bűnöző az utódod, nem nyomorodsz meg, vagy nem halsz meg fiatalon?

Igen, ezek a dolgok elfogadhatók sikernek is akár.
De ha ez mind bejön, és még a társadalommal is el tudod fogadtatni magad, és nincs háború, nem visz el a földrengés vagy a hurrikán, akkor is részleges sikerről beszélhetsz, mert valójában nem tudod mi a siker, mert mindezek után is elszáll az időd és eltűnsz mint az a fajtársad aki ezeket a pozitívumokat nem tekintheti magáénak.
Vagy tán az örök élet lenne a siker?
Végignézhetnéd ellenségeid és szeretteid elmúlását?
Úgy süvöltenél át korokon és életeken mint a szél?
Mindig új, és mindig változó világokon vonulnál keresztül minden rizikó nélkül.
Soha nem kötne semmi, és nem kötődnél senkihez
Puszta önvédelemből.
Ezt még végiggondolni is rettenetes!
Az említett idézetnek a szerző bizonytalansága és félelmében magára erőszakolt bizakodása a valós értelme. Mert nem meri bevallani valójában miről beszél.
Nem tudja miben bízzon, és miért küzdjön.
Vagy talán úgy gondolja, ha már a fene tudja, hogy sikerült de vagyunk, akkor jobb híján küzdjünk és bízzunk- csak?
Nagyon nehéz küzdeni és bízni akkor ha nem tudja az ember, miért teszi.
Vagy csak úgy küzdjünk és csütörtökön balra?
Minden küzdelemnek van oka és tétje. Hiszen azért folyik a küzdelem.
De Madách milyen indokolt és értelmes célt tud felhozni mentségül, hogy ezt javasolja az embernek?
Csak úgy belejavasolni a vak fenébe, aztán mindenki úgy és azt beszéli meg magával amit akar?
Mindenesetre így nagyon biztonságos ilyeneket kinyilatkozni mert ha valaki komolyan veszi a tanácsot, és bízva küzd, és nem sikerül neki, nincs semmiféle jogalapja a javaslattevőn számon kérni.
Nagyon ravasz.
A nagyképű ember azt hiszi, élete alakulásában bármi beleszólása is lehet. A sors, ha úgy tetszik előre meghatározott isteni szándék az, ami végigviszi az embert élete vonalán, ez olyan mint a szellemvasút-csak oda önszántából ül be az ember-nincs más lehetősége a vendégnek mint jól megkapaszkodni, és ijesztő pillanatokban nagyokat sikítozni.
Az indulást, sebessége, érkezést nem ő dönti el.
Ez a felismerés kétséget kizáróan lehangoló, de azzal, hogy nem valljuk be, semmi nem változik.
Nagy kegye a sorsnak, hogy a lényeglátás büntetését sok halandónak nem adta meg, mert mindkét tábor ugyanott köt ki, csak a vakok addig is viszonylag boldogok.
De nehogy egyesek pesszimizmussal vádoljanak elismerem, némi küzdelemre és nagy bizakodásra azért szükség van, mert bár nem nyerhetsz háborút-attól még helyi csatákat nyerhetsz, meg különben is nem a győzelem a fontos hanem a részvétel.
Az ember azt szeresse ami van, azt kell addig tupírozni amíg nagynak és fontosnak tűnik, és siker esetén nagy győzelemnek kell megélni.

De bármit is mond Madách, bárhogy is ágálok én, a dolgok lényege ott lapul a sorok mögött.
Szinte elviselhetetlen a tény, hogy az egyén-függetlenül véleményétől-fájón és megalázón jelentéktelen.
Ez itt a fő probléma, amin nincs hogy segíteni.