Álom

Tudománytalan előadás az álom, ébrenlét és fantáziálás mibenlétéről.

Az álom az ébrenlét egyik formája. Lehet ébren is álmodni, azt hívják fantáziálásnak.
Az ébren álmodás tudatos agytevékenység, ezzel szemben a valódi alvás egy olyan tudatállapotot teremt, melyben vegetatív működéseink lépnek a tudat helyébe. Ilyenkor szabadon, kénye-kedve szerint működik az agy, saját törvényei, logikája szerint. Aztán hogy korábbi élményeink által befolyásolt tartalma, vagy azoktól független, egyéni teljesítménye a valósabb, azt nehéz lenne eldönteni, mert mindkét verzió egyidejűleg fontos a létezés teljessége érdekében.

Folyamatos meglétük nélkül megszűnnének a fogalmak, mint álom és valóság, alvás és ébrenlét, maradna talán a fantáziálás, ami önmagában semmire sem jó.
A képzelgés fiktív ténye az agy álomtevékenysége nélkül nem teljes, mert csak pianókból nem lehet zenét komponálni, az annál sokkal többrétegű feladat, ha valóságos, hihető és élvez­hető muzsikát kívánunk hallani.
Az álmodás a valóságnak gondolt állapot elviselni tudásához elengedhetetlen kellék, egy túlterheltséget feloldó vészszelep, ami megvédhet az összeomlástól.
Az alvásba, álomba menekülés lehetősége olyan, mint fogócskában a „ház” – amíg benne tartózkodunk, nem lehet üldözni. Leendő tartalma kis mértékben befolyásolható, ha az elalvás perceiben erősen koncentrálunk egy számunkra fontos témára.

Olyan intenzitással jelenhet meg el nem ért vágyunk beteljesülése, hogy valóságként tudjuk megélni azt. Ez a tény erőt és hitet ad ébrenlétünk tudatos sóvárgásainak, fékezi a kiábrándulás, megkeseredés és feladás tempóját. Nagyon fontos az álomnak ez a funkciója, mert kihűlt lélekkel élni kőnehéz feladat.
A mindenkori belső egyensúly mindkét ébrenlétben fontos, nem csak a tudatos, a vegetatív agyműködést is befolyásolja. Zaklatottan, feszülten elaludni kusza rémálmokat eredményezhet, mert az agy nem tud maradéktalanul megszabadulni az elernyedt tudati állapot nyomasztó befolyásától. Az ilyen „pihentető alvást” egy rossz álomfoszlányokkal díszített, törődött, fáradt ébredés követ, ami eleve meghatározza az előtte álló napot.

A halált is szokás „örök álom”-nak nevezni, gyanítom, az irodalmi – költői hatás kedvéért. Ez egy buta és értelmetlen szóhasználat, mert sem az alváshoz, sem az álomhoz nincs köze. Ha valamiből nincs ébredés, akkor az eleve nem lehet álom.

A halál az átmúlás egy másik létezésbe, ahonnan nincs visszaút. Valaminek a végső lezáródását jelenti, amire nincs igazán megfelelő szavunk.
Az álmodni tudás igen fontos, de az „ébrenléti álmodás” – a fantáziálás - is, egyik állapot az agy szabadsága, a másik a tudaté.

Nincsenek megjegyzések: