Az egész környék emberemlékezet óta Kakaskának hívta. Biztos volt becsületes neve is, de nagyon kevesen tudhatták.
Kakaska a falu szélén egy kis szobakonyhás házikóban lakott, rozoga kerítése egyben az erdő határát is jelezte.
Egyedül élt, naphosszat az erdőt járta, gombát szedett, amit a heti piacon eladott. Nemigen állt szóba senkivel. A falubeliek olyan erdei emberfélének fogadták el, természetesnek tartották szótlan magába fordulását. Még nyáron is csizmásan-kucsmában járt, ruhái több számmal nagyobbak voltak a kelleténél, borotválatlan arcával, időmarta vonásaival sem jómegjelenésűnek, sem ápoltnak nem lehetett nevezni.
Kakaska olyan amilyen - mondogatták nevetve, és békénhagyták.
Igazán jól az erdő homályos rengetegében érezte magát, meleg nyári éjszakákon sokszor haza sem ment, némi avart összehúzva egy fa alá feküdt, és a levelek engedte réseken a csillagos eget nézve álombamerült. A hajnali párák lehelete ébresztette fel. Szeretett ilyenkor zsibbadtan heverészni, elnézegetve a természet feltámadását, értette a lombok suttogását, az erdő titkos életének hangtalan hangjait. Az állatok nem féltek tőle, annyira az erdőhöz tartozott. Nem volt senkivel sem dolga, sem baja.
Egy alkalommal-gombavadászat közben-talált egy üvegcserepet. Kerek volt, viszonylag vastagabb-töredezett szélekkel. Egy borosüveg feneke lehetett hajdanán. Gyönyörű smaragdzöld színe volt. Ahogy az ég felé emelte, enciánkék lett, aztán gyors egymásutánban kezdte színeit változtatni. Kakaskának még a lélegzete is elállt, életében nem látott még egy ilyen szépet. Egészen feldúlta magát váratlan szerencséje miatt, mert ő ezt a csodálatos tárgyat igen nagy kincsnek érezte. Tisztára dörzsölte kabátujjával, majd szeméhez emelte. A látványtól egészen elképedt. Ijedten kapta el arca elől az üveget. Mi a fene ez - motyogta, és megdörzsölte szemeit. Egy helyben toporgott zavarában, ujjai között úgy forgatta az üvegdarabot mint aki össze akarja gyűrni. Maga volt a tanácstalanság. Nagy sokára összeszedte magát, óvatosan ismét szeméhez emelte. A döbbenettől tátva maradt szája. Az üvegen keresztül nem az erdő fáit látta. Egy egészen más, ismeretlen világba látott bele, rózsaszínű réten álló kék fákat, barna virágokat, kerek magas házféléket, amiknek nem volt bejárata. Széles-tárt ablakaikon bezúdult a fény, hogy honnan érkezett nem tudta felfedezni az üveg nem tette lehetővé, hogy a kép felső részét is láthassa. Minél közelebb tolta cserepét szeméhez, annál jobban belekerült abba a világba.
Egy folyócska törte meg a rózsaszínű rét folyamatos látványát, lendületes kanyarokkal végigrohant fűben alvó medrében, majd eltűnt a fák között. Tejfehér vízét játékosan borzolta egy üvegen át nem érzékelhető szellő. Kakaska egészen beleszédült a színek hatalmas orgiájába. Valahonnan fentről beúszott a képbe egy léghajószerű furcsaság, kosarában alakok mozogtak, de messze voltak ahhoz, hogy bármilyen formát felismerjen. Az egész látvány olyan idillikus és elragadó volt, hogy Kakaska majdnem könnyezett.
Még fel sem ocsúdott első döbbenetéből, mikor észrevett több repülő alakot amint a házféleségek ablakain ki-be repkedtek. Emberi alakjuk volt-tán még magasságuk is megegyezett, viszont kéz és lábfejeik madárkarmokra emlékeztettek. Testüket színes tollak fedték, arcuk közepén-száj és orr helyett-zöld csőrrel. Vidám repkedésük közben csőrük élénken mozgott, karjaikkal hevesen gesztikuláltak. Láthatóan beszéltek egymással. Ami Kakaskát igazán váratlanul ért, mindegyiknek egymás alatt három szárnya volt.
Egész alkonyatig le sem vette üvegét szeméről. Nem evett, nem ivott, csak figyelt. Kimerültségében nyomta el az álom, még fektében is arca előtt tartotta kincsét.
Ahogy megvirradt-hirtelen azt sem tudta hol van - az előző napon látottakról meg azt hitte álmodott. Aztán meglátta az üveget, mellette feküdt az avarban. Lehet, nem is álmodtam-szólt hangosan, és félve szemei elé emelte a cserepet. Ugyan az a kép tárult elé mint előző nap. Hitetlenkedve nézte, maradék gondolatai is elapadtak, ami az ő esetében nem volt szokatlan.
Nagy volt a réten, és az épületek körzött a nyüzsgés. Valami ünnep lehetett, mert a fehér folyón egy díszes gálya úszott amit színes kötelekkel szárnyas kíséret húzott, és a hajón, egy trón szerű karszékben egy gyönyörű tolldíszben pompázó nőalak ült-udvarhölgyektől körülvéve. A látvány szépsége megbénította Kakaskát.
Egészen szeméhez nyomta üvegét, minél többet akart látni a csodából. Teljesen elveszítette időérzékét olyannyira feloldódott a látványban, észre sem vette, órák óta merev derékkal az avarban ül.
A nagy belefelejtkezésből egy szem riasztotta fel. Az üveg másik oldalán jelent meg, egyre nőtt, betöltve egész ablakát. Nem volt gonosz tekintetű, inkább kíváncsi és töprengő Sokáig nézte a hatalmasnak tűnő tekintet-majd hátrálni kezdett, ismét láthatóvá lett mögötte a táj, és Kakaska akkor vette észre, egyre többen érkeznek az ablakhoz.
Láthatóan élénk vitát váltott ki közöttük az esemény, mind felé fordultak, az összes tekintet rámeredt.
Az üvegcserép tágulni kezdett. Mikor akkora lett, hogy már tartani sem tudta – elengedte, és az a levegőben megállt. Átlépett rajta két szárnyas alak és Kakaskát lágyan karonfogva, beléptek vele az ablakon.
Ahogy ez megtörtént, az ablak ismét cserépdarabkára zsugorodott, lehullva, benyelte az avar.
Kakaska a falu szélén egy kis szobakonyhás házikóban lakott, rozoga kerítése egyben az erdő határát is jelezte.
Egyedül élt, naphosszat az erdőt járta, gombát szedett, amit a heti piacon eladott. Nemigen állt szóba senkivel. A falubeliek olyan erdei emberfélének fogadták el, természetesnek tartották szótlan magába fordulását. Még nyáron is csizmásan-kucsmában járt, ruhái több számmal nagyobbak voltak a kelleténél, borotválatlan arcával, időmarta vonásaival sem jómegjelenésűnek, sem ápoltnak nem lehetett nevezni.
Kakaska olyan amilyen - mondogatták nevetve, és békénhagyták.
Igazán jól az erdő homályos rengetegében érezte magát, meleg nyári éjszakákon sokszor haza sem ment, némi avart összehúzva egy fa alá feküdt, és a levelek engedte réseken a csillagos eget nézve álombamerült. A hajnali párák lehelete ébresztette fel. Szeretett ilyenkor zsibbadtan heverészni, elnézegetve a természet feltámadását, értette a lombok suttogását, az erdő titkos életének hangtalan hangjait. Az állatok nem féltek tőle, annyira az erdőhöz tartozott. Nem volt senkivel sem dolga, sem baja.
Egy alkalommal-gombavadászat közben-talált egy üvegcserepet. Kerek volt, viszonylag vastagabb-töredezett szélekkel. Egy borosüveg feneke lehetett hajdanán. Gyönyörű smaragdzöld színe volt. Ahogy az ég felé emelte, enciánkék lett, aztán gyors egymásutánban kezdte színeit változtatni. Kakaskának még a lélegzete is elállt, életében nem látott még egy ilyen szépet. Egészen feldúlta magát váratlan szerencséje miatt, mert ő ezt a csodálatos tárgyat igen nagy kincsnek érezte. Tisztára dörzsölte kabátujjával, majd szeméhez emelte. A látványtól egészen elképedt. Ijedten kapta el arca elől az üveget. Mi a fene ez - motyogta, és megdörzsölte szemeit. Egy helyben toporgott zavarában, ujjai között úgy forgatta az üvegdarabot mint aki össze akarja gyűrni. Maga volt a tanácstalanság. Nagy sokára összeszedte magát, óvatosan ismét szeméhez emelte. A döbbenettől tátva maradt szája. Az üvegen keresztül nem az erdő fáit látta. Egy egészen más, ismeretlen világba látott bele, rózsaszínű réten álló kék fákat, barna virágokat, kerek magas házféléket, amiknek nem volt bejárata. Széles-tárt ablakaikon bezúdult a fény, hogy honnan érkezett nem tudta felfedezni az üveg nem tette lehetővé, hogy a kép felső részét is láthassa. Minél közelebb tolta cserepét szeméhez, annál jobban belekerült abba a világba.
Egy folyócska törte meg a rózsaszínű rét folyamatos látványát, lendületes kanyarokkal végigrohant fűben alvó medrében, majd eltűnt a fák között. Tejfehér vízét játékosan borzolta egy üvegen át nem érzékelhető szellő. Kakaska egészen beleszédült a színek hatalmas orgiájába. Valahonnan fentről beúszott a képbe egy léghajószerű furcsaság, kosarában alakok mozogtak, de messze voltak ahhoz, hogy bármilyen formát felismerjen. Az egész látvány olyan idillikus és elragadó volt, hogy Kakaska majdnem könnyezett.
Még fel sem ocsúdott első döbbenetéből, mikor észrevett több repülő alakot amint a házféleségek ablakain ki-be repkedtek. Emberi alakjuk volt-tán még magasságuk is megegyezett, viszont kéz és lábfejeik madárkarmokra emlékeztettek. Testüket színes tollak fedték, arcuk közepén-száj és orr helyett-zöld csőrrel. Vidám repkedésük közben csőrük élénken mozgott, karjaikkal hevesen gesztikuláltak. Láthatóan beszéltek egymással. Ami Kakaskát igazán váratlanul ért, mindegyiknek egymás alatt három szárnya volt.
Egész alkonyatig le sem vette üvegét szeméről. Nem evett, nem ivott, csak figyelt. Kimerültségében nyomta el az álom, még fektében is arca előtt tartotta kincsét.
Ahogy megvirradt-hirtelen azt sem tudta hol van - az előző napon látottakról meg azt hitte álmodott. Aztán meglátta az üveget, mellette feküdt az avarban. Lehet, nem is álmodtam-szólt hangosan, és félve szemei elé emelte a cserepet. Ugyan az a kép tárult elé mint előző nap. Hitetlenkedve nézte, maradék gondolatai is elapadtak, ami az ő esetében nem volt szokatlan.
Nagy volt a réten, és az épületek körzött a nyüzsgés. Valami ünnep lehetett, mert a fehér folyón egy díszes gálya úszott amit színes kötelekkel szárnyas kíséret húzott, és a hajón, egy trón szerű karszékben egy gyönyörű tolldíszben pompázó nőalak ült-udvarhölgyektől körülvéve. A látvány szépsége megbénította Kakaskát.
Egészen szeméhez nyomta üvegét, minél többet akart látni a csodából. Teljesen elveszítette időérzékét olyannyira feloldódott a látványban, észre sem vette, órák óta merev derékkal az avarban ül.
A nagy belefelejtkezésből egy szem riasztotta fel. Az üveg másik oldalán jelent meg, egyre nőtt, betöltve egész ablakát. Nem volt gonosz tekintetű, inkább kíváncsi és töprengő Sokáig nézte a hatalmasnak tűnő tekintet-majd hátrálni kezdett, ismét láthatóvá lett mögötte a táj, és Kakaska akkor vette észre, egyre többen érkeznek az ablakhoz.
Láthatóan élénk vitát váltott ki közöttük az esemény, mind felé fordultak, az összes tekintet rámeredt.
Az üvegcserép tágulni kezdett. Mikor akkora lett, hogy már tartani sem tudta – elengedte, és az a levegőben megállt. Átlépett rajta két szárnyas alak és Kakaskát lágyan karonfogva, beléptek vele az ablakon.
Ahogy ez megtörtént, az ablak ismét cserépdarabkára zsugorodott, lehullva, benyelte az avar.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése