A Pad

Kamill fáradtan rogyott le az árnyas sétány egyik padjára, kinyújtotta rövid lábait, hátradőlt, szemeit behunyta. Az utóbbi időkben meglehetősen megvastagodott, haja is őszülni kezdett, kézfején megjelentek azok a kis barna foltok amik állítólag az öregedés előhírnökei.
Hatalmába kerítette egy fásult nyugalom, képes lett kívülállóként látni magát saját életterében. Eleinte furcsán érintette, aztán hozzászokott.
Privát nézőteréről látta életét, benne kissé idétlen figuráját akiről még neki is be kellett ismernie, bizony határozottan jelentéktelen.
Önérzetében mélyen bántotta, hogy ennyire mindegy az ˝Egész szemszögéből˝, van vagy nincs.
Nem akartam soha tündökölni, de ez a jelentéktelenség… megrázó - gondolta. Semmi vigasztaló nem jutott eszébe.
Igaz, hogy nem is volt soha életfilozófiám, ami volt, az is a túlélés mibenlétéről szólt, ami össztársadalmi értelemben nem is szülhet sikert. Ezután nem is tudom mit várhattam az élettől – mondta, és rágyújtott egy cigarettára.
Sikerült ennyi időt megélnem, és eljutottam odáig, hogy rajtam kívül magammal tudok csak beszélgetni. - gondolta, és keserű mosoly jelent meg kövérkés arcán.
Bár az is igaz, ha most megkérdezné valaki mit akarok - nem tudnék válaszolni rá.
Valljuk be Kamill, egy jelentéktelen nagy rakás lószar vagy, az is voltál egész életedben – mondta hangosan, és ettől a beismeréstől szinte megkönnyebbült. Nem tudom mostanság miért kezdett zavarni amire egész életemben oda sem figyeltem. Ez, az öregedéssel járhat – kortünet.
A vén gesztenye lombjai óvón fölé hajoltak árnyékot adva csendes elmélkedéséhez.
Talán az sem volt okos, hogy agglegény maradtam, bár nem emlékszem senkire akit szívesen elvettem volna. Meg aztán egy nő igényeit anyagilag bírni kell, a gyerekek idegesítők és sokba kerülnek. Állandó zűr, felfordulás.
Látom másoknál, ez a kilátástalan kötelességtömeggel megdíszített robot, nagyon nem csábít. Így legalább nem kellett soha alkalmazkodnom-zárta le elégedetten a vitát. Olyan hamar elszállnak az évek… Kamillkából egykettőre Kamill lesz, majd Kamill bácsi. Mi a fenének terheltem volna mindenféle kötelezettségekkel az éveket.
Nem csináltad rosszul Kamill, - buzdította magát, elhessegetve a közeledő depressziót -  röptében elkapott egy legyet, ami már Isten tudja hányadszor repült arcába.
Bár a magány időnként zavar, de senkinek nem tökéletes az élete - mondta hangosan, mély sóhaj kíséretében.
Észrevett a pad alatt egy fél pár kesztyűt - lehajolt, hogy megnézze.
Mikor felegyenesedett, egészen elképedt. Egy magas, szikár, jólöltözött idősebb úr ült mellette, ápolt-arisztokratikus kezeivel sárkányfejű ezüstbotra támaszkodva őt nézte.
- Nem zavarja uraságodat ha az ön padján pihenek egy kicsit? - kérdezte udvarias mosollyal.
Nem-nem dehogy! - szabadkozott az elképedt Kamill. Érezze jól magát - mondta, előzékenyen húzódva odébb, több helyet biztosítva az idegennek.
- Köszönöm - szólt a férfi - nagyon kedves.
Egy darabig csendben üldögéltek, mikor a jövevény megszólalt: Igazán kellemes ennek az öreg fának árnyékában ülni, az embernek annyi minden eszébe jut. Az előbb kissé magányosnak érezte magát-gondoltam beszélgethetnénk ha van kedve hozzá -szólt az elegáns úr.
Kamill meghökkent. - Honnan tudja mikre gondoltam? -kérdezte.
Ó -nevetett a férfi - higgye el egészen mindegy. Nincs jelentősége. Puszta megérzés csupán. Viszont a jelentéktelenség érzéséről meg kell jegyeznem túl szigorú önmagához - szólt, és szivarra gyújtott. Arany öngyújtójának lángja kékes színben nagyot lobbant.
Kamill meg volt döbbenve.
- Tudja, - folytatta az idegen - az élet egy tömeges tevékenység, fontosnak vélt jelentéktelenségek tárháza, ezen belül nem is tudnám megmondani ki él jelentékeny, - ha úgy tetszik tartalmas - életet. Az élet értelme az élés gyakorlatában rejlik, a mondvacsinált dolgok nem befolyásolnak semmit.
Égő fekete szemeit rezdületlenül Kamill tekintetébe fúrta, hipnotizált békának kezdte érezni magát, agyába látott az idegen.
- De hiszen – rebegte - honnan tudja mire gondoltam, nem beszéltem hangosan, még csak meg sem hallhatta.
Vagy tán hasonló korúak lévén általában egyre és egyféleképpen gondolunk? - kérdezte.
- Hát… nagyon meglepne ha hasonló korúak lennénk - nevetett a férfi -, őszintén szólva nagyon ritkán találkozom velem egykorúakkal. De ha megenged egy pár észrevételt - szólt, nem jól közelíti meg az életét. Ön, egy ember. Adott térben és időben, behatárolt lehetőségekkel kell végeznie a mindennapok gyakorlatát. Csodát, kirívó tetteket sem maga, sem más nem képes véghezvinni. Persze vannak olyanok akik bebeszélik maguknak az ellenkezőjét, de ez nem rendellenes, mert az ember tökéletlensége folytán folyamatosan tévedhet. Így, kinél-kinél a túlértékelés és az alábecslés lehetősége jelen van. Vigaszképpen megadatott, mindenkinek joga és lehetősége elhinni saját butaságait.
Alkalma nyílik kiszínezni életét akár tévedések tömegével is. Mert nem az a meghatározó mi van, hanem az, hogy az egyén mit hisz. Ezért érzem veszélyesnek az ön önértékelését.

Kamill csak hápogni tudott, teljesen megzavarta az idegen bölcs tájékozottsága és a tény, hogy belelát gondolataiba.
Az pedig, hogy agglegény ne zavarja. A világ akkor sem változna ha lenne tíz gyereke. Valamit valamiért. Maga nem tapasztalta meg milyen szülőnek lenni, egy szülő meg nem tudja mit jelent kényelmesen élni, szabadon rendelkezni önmagával. Mindenki élete milyenségének megfelelően alakul. Ez alól uraságod sem kivétel. Itt állapotokról lehet szó, sem győzni, sem veszíteni nincs hogy - magyarázta az idegen, hosszú ujjai szórakozottan matattak botjának ezüstfején.
De honnan tud ezekről, ilyesmiről sosem beszélek.
Hát persze, hogy nem. Nincs is értelme. A maga gondolataihoz magának van csak köze. Legalább az ember akkor legyen őszinte, ha magával beszél.
Másoknak kiadni magát… magán nem segít csak támadási felületet produkál, és higgye el, nincs rá szüksége - mondta a vendég.
Egyszóval meg kell nyugtatnom kegyedet nem tett semmit rosszul. Az életet lehet csinálni, de jól soha.
-  De miért? - kérdezte Kamill.
- Bocsásson meg, de rossz a kérdés. Nincs meghatározva a ˝hogyan jól˝ mikéntje.
Ha okosan akar élni, mindent csináljon úgy ahogy alakulhat, ne boncolgasson semmit, fogadja el és élvezze-mondta az idegen.
Kamill leejtette gyufásdobozát, nehézkesen és bódultan lehajolt, hogy felvegye.
Mikor felegyenesedett, üres volt a pad.
Megrendülten állt fel tétova léptekkel indult hazafelé.
Menet közben egyre határozottabbakká váltak léptei, kihúzta magát, olyan könnyűnek érezte testét-lelkét, mint még soha.