Lift

Az öregedő, kissé pohos férfi viseltes tavaszikabátjában kényelmesen beszállt a liftbe, behúzta a tolóajtót, benyomta a földszint jelzőgombját, mire a liftszekrény nehézkesen elindult lefelé. Gondolatok nélkül nézte a falat, szórakozottan figyelte az építmény monoton ismétlődő zökkenéseit- és várt.
Hosszú percek teltek el, mire elképedve feleszmélt: a lift még mindig viszi lefelé.
Egészen megzavarodott, nem tudta, mióta utazik, úgy emlékezett rá, máskor jóval hamarabb szokott leérni a földszintre. Figyelni kezdett, a liftszekrény egyre gyorsult. Olyan elképedve, értetlenül állt, mint diákkorában az iskola folyosóján, mikor megtudta, megbukott latinból. Valószínű egyre növekvő idegessége okozta, de nehezebben kapott levegőt. Izzadni kezdett- mintha vécére is kellene mennie, bár mielőtt eljött a lakásából elintézte fürdőszoba- ügyeit. Ösztönös mozdulattal meglazította nyakkendőjét, kigombolta ingnyakát, kabátjából is kibújt, karjára vette.
Most már keményen izzadt.

A lift vadul száguldott lefelé- szinte hallotta a szél vadul fütyül, az aknában csattogtak az acélsodronyok, hunyorogni kezdett a világítás.
Szemüvege a fokozódó hőségtől bepárásodott, foltokban érzékelte a körülötte terpeszkedő semmit, nem merte elengedni a kapaszkodót, talán nem is lett volna rá képes.
Agyában a halálfélelem egyre vadabbul dobolt görcsbe rántva egész testét, halk- sikolyszerű vinnyogás hagyta el kifehéredett ajkait.
- Vége! Most vége!- harsogta fejében egy hang, érezte a lábain végigömlő forróságot, kétségbeesve próbált imádkozni, de nem jutott eszébe a szöveg.
Pislákoló értelmének utolsó erejével még érezte, lassul a zuhanás, majd halkan és előírásszerűen megáll a szekrény.
Az ajtó kinyílt, és az előtte várakozó utazni vágyók elé döbbenetes látvány tárult. Ott állt egy öregedő, kissé pohos férfi nekivetkőzve, zilált csuromvizesen, gyanús tócsában állva, karján felöltőjével és mereven előre nézett.
Az akkor és ott liftre várók még nagyon sokáig emlékeztek a különös és meghökkentő képre.