A Hang

Dr. Fux lakásának minden ablakából hallotta a vonatok távoli dübörgését. Eleinte nagyon zavarta a hang, füldugóval tudott csak aludni. Aztán, hogy múlt az idő-észrevétlenül megszokta. Már nem kellett betömni semmivel füleit.

Persze hallotta ő változatlanul a zajt de elsiklott felette, nem jutott el tudatáig. Hiába ostromolta idegrendszerét a hang, nem tudta sanyargatni. Hónapok teltek el mire észrevette a zaj közelebb kúszott hozzá, érezhetően erősödött. Azt hitte fantáziál, de be kellett látnia, nem téved. A száguldó vonatok hangjai tényleg erősödtek.
Kissé meglepődött ugyan, de nem csinált belőle ügyet. Már őszbe fordult mikor meghökkenve észlelte a zaj kínosan közel szól, majdnem az ablakai alatt.
Ismét jött a füldugós kínlódás, még az ágyán is érezte a rázkódást.
A vonatok gyakran jöttek-mentek, alig maradt szünet két járat között. Majd csak megszűnik-mondta magának, hiszen az egész olyan abszurd, egyszer átmenet nélkül meg kell szűnnie, vissza kell húzódnia a távoli sínekhez ahol hajdanán létezett.
Senkinek nem említette problémáját, részben mert el akarta űzni fejéből, meg félt, hogy történetével betegnek fogják nézni.
Minél inkább szabadulni akart a témától, annál többet gondolt rá. Már-már eszelőssé kezdett válni.
A vonatok megállás nélkül száguldottak, rázkódott tőle az egész ház, ő meg beszűkülő tudattal-hisztérikusan figyelte a hangorkánt, már enni sem volt türelme-a leves is kilöttyent az abroszra, mert az asztal is erősen rázkódott.
Nem és nem - üvöltötte lila arccal és habzó szájjal. Ez fizikai képtelenség, ilyen nincs. A sínek messze vannak innen, nem az ablakom alatt húzódnak. Ez érzékcsalódás, semmi más.
Idegorvosa alaposan és lelkiismeretesen kivizsgálta. Nem talált nála elváltozást, csak idegkimerültséget diagnosztizált.
Kapott nyugtatókat, hipnózissal kezelték, de a helyzet nem javult.
Szállodába költözött-orvosi javaslatra-míg összeszedi magát idegileg. Egy ideig nem is volt probléma, de a hetedik éjszakán közeledő vonatdübörgésre ébredt. Csapzottan és rémülten ugrott ki ágyából, kimenekült a folyosóra. Ott teljes volt a csend. Visszamerészkedett szobájába, ott is békés némaság fogadta.
Napokkal az eset után megismétlődött a dolog. Csak a pénzemet költöm, úgy látszik megtalált-mondta magának félhangosan, összecsomagolt és hazament.
Kiszellőztette áporodott levegőjű szobáit, élvezte a csendet és nyugalmat.
Úgy az éjszaka közepén lehetett, mikor éktelen síncsattogásra, rázkódásra, csörömpölésre riadt fel. Rémületében megkapaszkodott vaságyának széleibe, szemét ki sem merte nyitni. Az arcába csapódó hideg léghuzattól alig tudott levegőhöz jutni. A robogás hamar tovatűnt, még hallgatta a kerekek távolodó-egyre halkuló zaját, aztán újra beömlött az éjszaka nyugalma.
Izzadt kimerülten pihent még percekig, aztán felkecmeredett, megkereste idegnyugtatóit. Az idő többi része idillikus nyugalomban telt.
Napközben is folyton hallotta a kerekek kattogását, de a fény miatt csak távolit.
A hang, a sötétségben tudott igazán érvényesülni. Egész napját azzal töltötte, hogy reszketett az éjszaka beköszöntétől. Kimerült volt és zavarodott.
Végiggondolta egész életét, már a spiritizmusban kutatta a jelenség okát, próbált rájönni, ki lehet az a már nem létező személy aki így bosszulja meg magát rajta valami hajdani csúnya viselkedése miatt.
Kétségtelen, voltak életem folyamán ügyeim amikkel nem dicsekedtem soha, de kinek nincsenek - mondta, mert már időnként hangosan társalgott önmagával. Szemesnek áll a világ. Mindenki önmagáért felelős, aki észnél van azt nem lehet becsapni.
Ha ez valaki hajdanvolt személy bosszúja, gyerekes megoldás, a megtorlót minősíti. A született szánalmas jelentéktelenekre jellemző.
Újólag a száguldást kísérő léghuzat valahogy tele lett rosszindulattal, durván arcába vágott, olyan dühvel nyomta vissza szájába a levegőt, majdnem megfulladt.
Be kellett látnia, ennek már a fele sem tréfa. Végső kétségbeesésében elhatározta éjszaka virrasztani fog, nappal meg alszik. Vagy egy hétig működött is az ötlet, de a hang stratégiát váltott, és álmában támadt-függetlenül a napszaktól.
Érezte, ezt már csak úgy tudja kivédeni, hogy nem alszik. Ez pedig elképzelhetetlen.
Megnövelte gyógyszereinek dózisát, ami segített valamelyest, de állandó kábulatban élt, alig mert kimenni az utcára, nehogy elgázolja valami.
Lassan kifogyott mindenéből, már egy teát sem tudott főzni, formálisan éhezett.
Nem is baj - nyugtatta magát, nagy a túlsúlyom, még a szívemnek is jót tesz ha leadok pár kilót. A pár kilóból jó párkiló lett, olyan sovány és gyenge volt, a fürdőszobáig is kemény erőfeszítésébe került elvánszorogni.
A vonatok változatlan kitartással vágtattak ablakai alatt, nem volt kegyelem.
Már a nap nagyobbik részét ágyban töltötte, elveszve párnái között. Alig maradt benne félelem, gyakran elszunyókált a végtelen dübörgés és huzat ellenére.
Nem tudta hányadika van és hány óra. Nem is érdekelte. Gondolatai lassan cammogtak, összefüggéstelen képekben vetítette agya a múlt eseményeit, hol gyereknek látta magát hol felnőttnek, hol egyszerre mindkettőnek.
Dr. Fux - távolodott önmagától, észre sem vette. Már hidegen hagyták az ilyen apró részletek. Éhséget, szomjúságot, hideget nem érzett. Különvált testétől, nem volt hozzá semmi köze. Gyakran az volt a benyomása kilép önmagából, végigl ebegi az egész lakást. Már egy pislákoló mécshez volt hasonló. Az utóbbi napokban gyakran hallott a dübörgés ellenére távoli harangszót. Kellemesen érintette a hang. Nem tudta honnan jöhet, azelőtt sosem hallotta. Volt benne valami tiszta és megnyugtató.
A zaj pedig egyre jobban ostromolta, a vele érkező orkánszerű huzattal.

Dr. Fux érzékelte a történéseket magakörül -ugyan úgy mint régen-, de most kívülállóként, szemlélőjévé vált az eseményeknek. Túlkerült saját tűréshatárain.
Ha nem lett volna teljesen legyengülve - amivel egy delíriumos állapot is jár, talán érdekelte volna mi történik körülötte.
Az egyik vonatvágta alkalmával az elviselhetetlenségig fellángoló őrületben csukott szemekkel feküdt.
Még érezte, a száguldás keltette szélvihar kiragadja testéből és repül.
Úgy néz ki, felkerültem a szerelvényre- gondolta, és lénye szétszóródott a szélben.