Rengeteg

Egy rengetegben, legyen az erdő, vagy városi labirintus, rengeteg dolog megesik egyidejűleg.

Az ember, csak a történések folyamatát érzékeli, az egyedi katasztrófákat, vagy örömöket nem.
Egyrészt azért, mert a saját helyzetét figyeli ebben a zivatarban, megpróbál félreugrálni a pofonok elől, és mindenkinek az a pofon fáj, amit ő kap.
Na meg a zajló élet olyan pofonsorozatokat produkál, hogy a folyamatos puffanásokban, meg sem lehet különböztetni az egyéni találatokat.
Egy nőismerősöm meghallgatta, hogy a Bélának úgy kilyukadt a gyomra, hogy majd beledöglött, erre gyorsan elmesélte, hogy pár hete halat pucolt, és úgy beleszúrt a hüvelykujjába, hogy összevérezte az egész konyháját…

A rengeteg- szó, mint a megszámlálhatatlanul sok- meghatározása, igen ravasz kifejezés.
Itt felmerül, a mennyi az annyi igénye, mert ha engem ér valami, akkor az egy is rengeteg, ha mást, akkor az egészen más.
Ilyen esetekben, mindenkiben nagy a tolerancia.

A “rengeteg”- szó végigkíséri az ember mindennapjait.
Rengeteget dolgozom, rengeteget eltűrtem, rengeteget ettem, és így vég nélkül mindig és minden a rengetegben gördül.
“Ábel a rengetegben”.
Ki sem látni a rengetegből.

A rengetegben, csak a rengeteget látni, amit látni vélsz, azt csak elképzeled.
Amíg van képzelőerőd, addig valahogy elviseled a “rengeteg” fojtó jelenlétét, idővel magad váltál a saját reményeddé, ahogy fogy a remény benned, úgy fogsz te is elfogyni.
Aztán a hűlt helyed bolyong csak a rengetegben, enyhén derengő satnya árnyad botladozik a gyökerek között, a hajnal rőt fényei tesznek egyre elmosódottabbá.

Elnyel a “Rengeteg”, mint mindent és mindenkit, a rengetegnek nincs romantikája, az csak egy végtelenített filmszalag.

A rengeteg történések pokoli forgatagában állsz és reménykedsz, összehúzott szemekkel figyelsz, mert reméled, hogy így kevesebbet fogsz látni a téged körülvevő förtelmekből.
De hiú remény, mert beleég az emlékezetedbe, már hunyt szemekkel is látod.

Aztán, mint mindennek, ennek is van vége, egyre ritkulnak a rengeteg dolgok. Világosabb lesz, és a rengeteg szélén indul a végtelen, a napfényes mező, csak a fények hidegek, és furcsák.