Lazarin

Lazarin ha véletlenül berúgott, -ő mondta így- mindig megjelent a hajó, számtalan vitorlával, és rengeteg ágyújával. Árbócai felett vörös sirályok gomolyogtak, idegtépő sivítozással. Méltósággal körbeúszta a tűzhelyet, felemelkedett a stelázsi fölé, majd a lámpa repedt, fehér búráját megkerülve sortüzet adott, de hang nélkül, csak a csőtorkok füstjét lehetett látni.
Aztán lassan beúszott a speiz nyitott ajtaján, és eltűnt a sötétségben.
Lazarin, a gyönyörtől aléltan, súlytalanul lebegett sámliján, gondolatban ott repkedett a vörös madarak között, haját összekócolták a tengeri szelek, és boldog volt. Ez volt az első, és egyetlen alkalom életében, hogy ilyesmit érzett.
Ült még egy darabig nagyanyjától örökölt sámliján, érezve a füst fanyar, fojtogató szagát, lelki füleivel hallgatta a távoli óceán hullámainak dübörgését, a madarak kiáltozását, majd elaludt.
Az ébredés rendszerint kiábrándítóan brutálisra sikerült. Ültéből előreesett, homloka akkorát koppant, hogy frászt kaptak a békésen sétáló csótányok, poloskák.
Minden alkalommal az volt az érzése, hogy a becsapódástól, agya a két szemgolyójával kiugrik a koponyájából, előtte pattogva ugrál, mint egy gumilabda, majd szétplaccsan a koszos kövön.
Riasztóan ocsmány látvány volt, utána vagy fél órán keresztül a gyomra a torkában kellemetlenkedett.

A kocsmában ismerték a történetet, ugratták is az ivócimborák, hogy karácsonyra szereznek neki egy sisakot. Eleinte felbőszítette ez a hülye élcelődés, aztán túltette magát rajta, belátva, hogy van benne valami, attól fogva alkalmasint vastag törölközőt tekert homlokára.

Szerdán délután keresték. Ajtaja nem volt zárva, az üres konyhában, csak a felborult sámli, és a tűzhely előtt fekvő törölköző árválkodott.
A tárt speizajtó mögött megbúvó sötétségből, valami kesernyés szag áradt, de nem jött rá senki honnan jött, és mi lehet az.

Azt hiszem mindenki életében egyszer eljön a nagy hajó, - mondta a vén, dagadt egér a lefolyó mögött, aki látta a történteket, megrendülten dörgölve szemeit.
Lazarin olyan kecsesen és súlytalanul emelkedett fel a fedélzetre, mint egy angyal. Ha nem látom, el sem hiszem.
Úgy meg voltam rendülve, még integetni is elfelejtettem neki.
Hogy én milyen földhözragadt, és magányos is vagyok, még sosem éreztem ezt a nyomasztó, és kilátástalan érzést.
Lassan megfordult, és nagyon fáradt mozdulatokkal visszamászott a csatornába.