Az élet dolgai

Ha erről esik szó, mindenki valami nagy dolgot vár, bár nem is igazán tudja mi az.
Mert illemhelyi értelmezésben logikusan tisztázható, hogy a kis és nagy dolog között mi a különbség, de ebben a büdös életben aztán mindent összekevernek. Mondhatnám minden nagy ami engem érint, és bagatell, ami másokat.
Jenőbe belevágott a villám? Nagy dolog- mondja a hallgató, én tegnap halat pucoltam, és beleszaladt a kés a hüvelykembe.
Majdnem beszartam a fájdalomtól, hatalmasat ordítottam, mire átrohantak a szomszédok. Megláttak fekve a konyha kövén, vérző kezemet markolva, olyan fehér pofával mint a fal.
Mit üvöltözöl- mondták részvétlenül,- nem a szemedet szúrtad ki te hülye, ha ennyire botkezű vagy, ne pucolj halat, egyél fasírtot, ahhoz még darálnod sem kell, kapni darált húst.
Hát kiábrándító ez az össznépi részvétlenség, azért én nem vagyok ekkora tetű, még jó, hogy nem pakoltak a sérült gyöngyöző homlokomra liptois rongyot.
Egészen ártatlan dolgokból is lehet tömegbaleset. Emlékszem múlt télen, a jeges járdán, amit nem sózott fel az a féreg vice, megcsúszott egy vastag vénasszony, és úgy dobta magát hanyatt, hogy kétfelé csapta esés közben a szatyrait. A bal cuccával szájonvágott egy horgolótűre emlékeztető, szakállas férfit, aki szintén a hátán kötött ki, és combnyaktörést kapott.  A másik tele táskája meg orrbavágott egy törpét, aki úgy szállt el, mint egy győzelmi zászló.
Nekigurult egy arra csúszkálónak, aki hang nélkül hasraesett, és betörte az orrát. Ezt látván egy hölgy, sikoltozni kezdett, és elájult.
Mint utólag kiderült, nem bírja a vér látványát.
Hát kétségtelen igaz, hogy egy bevert orr erősen tud vérezni.
A nagy ordítozásra kirohant a vice, és lányos zavarában elkezdte nagy karmozdulatokkal sózni a járdát.
Úgy pofán talált egy nagydarab pasit, hogy az először megmeredt menet közben, mint egy babkaró, aztán pofonvágta a vicét, aki elesett, és betört a feje.
Mire kijöttek a rendőrök meg a mentők, úgy feküdtek a sérültek a jégen, mint a heringek a dobozban.
Vagy a szomszédom, aki vizet akart forralni, és mikor a rezsóra emelte a nagyfazekat, magára öntötte a vizet, Úgy visított mint egy malac, aztán kussolt, mert azt hitte már forró a víz, elfelejtette, hogy akkor akarta még csak felrakni.

Én bezzeg itt üldögélek a szobámban, nézem a mozdulatlan kertet, és gondolkodom. Nem tudtam idáig rájönni, hogy hová tűnik az égről a szivárvány. De gyanítom, hogy mikor eltűnik, behúzódik a föld alá. Tele van minden barlangokkal, és alagutakkal.
Aztán ha úgy adódik, megjelenik az égen.