Fenn a magas égben...

Hát, ezeken a ki…ott felhőkön, még sétálni sem lehet rendesen, helyenként majdnem térdig süppedek ebbe a ködös- vizes tejbe, azt sem tudom mire lépek.
Hogy mire lép?- kérdezte a köpcös- kopott hálóinges pasi, hát lépjen háromra.
Nem mindegy magának, hogy Feltámadásig milyen technikákkal lépeget?
Én például nem gondolok semmire, csak rakom előre a lábaimat, és múlatom az időt.
Annak idején, annyi marhaságot beszéltek ott lent a földön, hogy szárnyai lesznek az elhunytnak, repkedni fog a felhők között, zene, angyalkák, meg csodálatos kert, jó lelkek hada, satöbbi.
Aztán itt a nagy pofára esés, sehol semmi, csak a dögunalom.
Ezért nem volt érdemes megboldogulni.
Hogy maga mit össze finomkodik itt- válaszoltam neki, maga nem boldogult meg, maga egyszerűen meghalt, kifingott, feldobta a pacskert.
Egyszerűen leállt az agyonhasznált szerkezete, mert maga sem tart örökké.
Lelki szemeimmel látom, hogy miként rohangászik az orvosokhoz, jól beszarva, hogy húzzák ki a gödörből, szétosztogatta a nyugdíját, remélve, hogy ettől megjön az orvos esze, rémületében észre sem vette, hogy nem tud megjönni senkinek- semmi, ha nincs.
Aztán huss… már itt is volt. Valaki magára húzta ezt a hálóinget, és kizavarta ide a felhők közé.
Kurva nagy sikertörténet, büszke lehet rá.
Én, a franc se tudja mióta vagyok itt, de még a kutya se kérdezett tőlem semmit.
Ugyan úgy leszarnak, mint hajdanán földi életemben, valószínű azért, hogy ezen helyzetem ne legyen szokatlan.
Pokol sincs, pedig mit összeijesztgettek vele annak idején.
Ha ezt előre tudom, annyi bűnt követek el, amennyit csak tudok.
Bár, nem szólhatok egy szót sem, mert az ölésen kívül, azt hiszem minden tilalmat áthágtam.
Maga találkozott már az Úrral?- kérdezte a köpcös.
Ne reménykedjen, maga kis szenteltvíztartó. Az Úr, azt sem tudja, hogy itt vagyunk. Van neki annyi dolga, hogy ilyen pitiánerségekkel mint maga, nem ér rá foglalkozni.
Na meg hogy képzeli. Jön egy harsonás hírnök, kézen fogja, és elrepül magával valami trónterembe, ahol nagy protokoll meg minden?
Esetleg meg is kínálják valami mannával, és megkérdezik nincs e valamire szüksége?
Aztán mit kérdezzen magától az Úr? Netán, hogy-hogy van?
Hát ki a szart érdekli itt a maga hogyléte?
Magát még életében sem tartották semmire, miért akar pont itt valaki lenni?
Csak férjen bátran a bőrébe, örüljön, hogy lyuk van a seggén, és a lábfeje helyett nem nőttek patái.
Azért nem mondtam szarvakat, mert a magafajtának az már életében is volt.
Vagy azt hitte, hogy egy végigkínlódott élet után jár valami kárpótlás?
Hát maga olyan primitív, hogy mindjárt leszédülök innen a röhögéstől, még szerencse, hogy nincs tüdőm.
Okosabb, ha az álmodozást felfüggeszti és beismeri, hogy egy rohadt életből belezuhant a semmibe, és ez bizony így marad Feltámadásig, amikor is kezdődik minden elölről.
Így néz ki a lét és nemlét örök körforgása, és maga a tárgy a darabban, és a tárgyaknak kuss.
Na, csak bátran szökdécseljen tovább a bárányfelhőin, akár énekelgethet is, hamar múlik itt az idő, van lehetősége átgondolni viselt dolgait, hogy újraszületésekor már sokkal dörzsöltebb lehessen mint volt.