Hát- én mondom, semminek nincs értelme, csak egy ilyen jól megtermett fűszálba kapaszkodva hintázni a napsütésben- szólt a vöröshangya, és nagyon meg volt elégedve bölcs kijelentésével. Igaz, nem volt a közelében senki bogárfia, de ez őt nem igazán érdekelte.
Jobb is, hogy egyedül volt, mert utálta volna ha észreveszik miket csinál. Már hetek óta gyakorolt, mert elbűvölte, hogy a tücskök- a hátsó lábaik összedörzsölésével zenét tudnak csinálni. Ilyenkor- ha magában volt, szorgalmasan dörgölte egymáshoz hátsó lábait, és kihallgatózta mindkét fülét, hogy mikor hallja a muzsikát.
De a zene csaknem akart szólni. Hát, a rohadt életbe- hörögte dühtől vörös fejjel, már elkopnak a lábaim, és sehol semmi eredmény. Nem elég, hogy az a büdös cserebogár elvette a kedvemet azzal, hogy elmesélte mekkora a világ,- amiből szerinte nem látok semmit,- még a zenélés sem megy. Lemászott a fűszálról, és leheveredett a tövéhez.
Amúgy nincs a félresikerült pajornak igaza, mert a világ az kicsiben is, nagyban is- csak világ. Mindenkinek megvannak a teljesíthetetlen vágyai, amik ha mégis sikerülnének, jönne a következő vágy, ami nem teljesül, és megint szerencsétlennek érezné magát a halandó hangya.
Így aztán elégedetlenkedve leéljük az életünket, és a végén belátjuk, hogy így is, úgy is csak éltünk. Mert a létezés- az egy dolog, amin semmit nem változtat, hogy az élő mit szeretne. Elfantáziálgatunk, azzal is megy az idő. Ha őszinte akarok lenni, mit érek vele, ha sikerül tücsök módra zenélnem? Akkor is csak vöröshangya vagyok, akiknél abnormális, ha zenélnek.
Micsoda egy marha vagyok, hogy ezt hetek óta forszírozom, mert ha a tücsök büszke arra, hogy tud muzsikálni, én meg legyek büszke arra, hogy nem tudok. Se így, se úgy nem változik a lényeg, hogy élünk. Ettől a felismeréstől egészen megnyugodott.
Így aztán lassan álomba gondolkodta magát, egész testét átölelte egy békés mosoly.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése