Meddő viták...

Az obszcenitás örök téma. Van. aki jól szórakozik ezeken a kifejezéseken, van, aki nem igényli, de nem is zavarja, és van, akit nagyon zavar.

Ezeken belül is vannak fokozatok, de azok alapvetően nem térnek el a fővonalaktól.

Nyelvünk, szerencsénkre bővelkedik „Árnyalatszavakba”, egyazon fogalomnak rengeteg megfelelője létezik, tehát döntően fontos, hogy a szóismerete nagy legyen az embernek.

Nagyon nagyok ugyanakkor a buktatói ezeknek a varázsszavaknak.

Nehéz ráérezni, hogy az obszcenitás milyen mértékben legyen jelen egy szövegben.

A pikánsság, egy villanásnyi idő alatt otrombasággá tud válni, ízléstelenné, és bántóvá, fülbevágó naturalizmusa úgy ugrik elő az olvasott szövegből, hogy arra koncentrálódik az olvasó figyelme, elsikkad az a mondanivaló, amiért a mondatot leírták.

Egy történet szövege, előadása, ha azonos szóhasználatokkal pulzál, könnyen elszürkül, egy monotóniában elvész.

Ha a szöveg „Indulati” része, kiemelődik egy szóhasználat révén, a kívánt nyomatéknak megfelelve, mintegy irányítva az olvasót, hogy figyelmének hangsúlya hol javasolt.

Persze példákat felhozni egy ilyen monológban igen nehéz, lévén obszcenitásról van szó, de igyekezve a dolgok határát figyelembe venni, óvatos próbákat teszek:

Ha egy vagináról szólok, és pontosítani akarok viselőjét illetően, akkor a három csoportot megjelölve teszem, remélve az olvasó asszociációs készségét.

Ezek szerint van: durduja, vatrantyú és huhogány. Ehhez a tréfához lehet kapcsolni életkort, testtömeget, megjelenést.

Ha az ánuszt rejtő két farpofáról van szó, ha popsi, akkor gyerek. Ha popó, fenék, stb. lehet fiatal nő a viselője. Ha valag, semmiképpen nem kistestű, kecses és fiatal egyénről van szó.

Aztán a poszkaseggűtől kezdve, még sok viccelődő megjelölés célozza a tárgyalt testrészt, de nem érzem szükségét felsorolni ezeket.

Keble, egy szép és fiatal nőnek van. Csöcsei, már egészen másfajta viselőt takar.

Mert hogy nézne ki, ha valaki mondjuk a munka hevében lesodort kalapácsát a lábára ejtve, két marokkal szorongatva sérült lábfejét körbe ugrál, és a jó kurva anyját- helyett, mondjuk azt kiabálná, hogy a macska rúgja meg, vagy azt, hogy ejnyebejnye, irgumburgum.

Ez messze nem fejezi ki a történtek okozta dúlt lelkének állapotát.

Rengeteg az indulatszó, ezek sokszor barátságtalanok lehetnek, de kifejezők, ezek nélkül nem lehet olyasmit írni, ami láttatja is az elmondottakat. Cselekvő történésre, nem tájleírásra gondolok.

Az obszcenitás napjaink és indulati kifejeződéseink fontos része, a mértékkel van sokszor a baj.

Nem egyszer olvasok olyasmit, ahol egyenesen trágár szóhasználatok fordulnak elő, amikre nincs szükség.

Az író eltévelyedéséről van szó, aki azt hiszi, akkor modern és lezser valami, ha otromba.

Valahol középtájt van az igazság, ami némi kompromisszummal, kis szerencsével betartható.