Esti séta

Hihetetlen súlyának és tömegének teljes tudatában olajos- lomhán hömpölygött a nagy folyó.

 A túlsó part, még a lebukó nap fáradt fényében fürdött, de itt, az én oldalamon, már a közelgő sötétség feküdt a vízre, feketévé, és sejtelmessé színezte a fodrozó felszínt.
Lassú lépteim egy metronóm pontosságával mérték az időt, cipősarkaim kemény koppanásai fülsértőn csattantak agyamban, igyekezvén széttördelni gondolataimat.

 Megérkeztek a víz felől az esti szellők, járdára szórták a vén platánok száraz leveleit, csak sétáltam az elmúlás szőnyegén, csendesedő lépteim megadván a tiszteletet a nagy búcsúnak, hallgattam a száraz avar szél mozgatta suttogását, megpróbáltam megérteni szavaikat, mert éreztem, hogy nekem szólnak, és nagyon fontos lenne, hogy megértsem őket.

Mennyi száraz levél, mennyi leélt élet, elködlött álmok, arctalan feledés…
A valaha voltak torzult- rozsdás emlékei sodródnak felém a szélben, álomtalan alvók, néma semmik.
Hová tűnik a hit, a vágyak, a zenék, a mosolyok és ölelések?
Ez a szürke salak volna az ?
Ez a por, amit széthord a szél?

Ennyi ami maradt a hajdan volt szépségből, csak a feledés- semmi több.
Kárpótlásul a feltámadás szép meséje, az egyetlen kapaszkodó.
Vajon engem is lesodortak már a téli szelek az ágról, csak nem vettem még észre?
Ez az avar, lehet, nem is tudja még, hogy csak volt?

Még emlékeiben fürdik a napfényes lombkoronában, része valaminek, ami szép és mindent ígérő, a lüktető élet sűrűjében sosem gondolva az elmúlásra
Mennyi szín és emlék, elillant csodák, a rengeteg volt, ami már csak az emlékezetben él, ami hihetetlennek tűnik, tán meg sem történt, csak lázas agyam szüleményei.

 Egyre szélesebb és sötétebb a nagy víz, már a túlsó partról is eltűntek a fények,
Itt, a sétány avar lepte aszfaltján egyedül vagyok, én, és az emlékeim, meg a víz, türelmes és tapintatos sustorgásával, nem siettet, ideje végtelen.

 A már szinte csupasz fák ágai, csontkarokként nyúlnak a sötét ég felé, könyörögve- némán a következő tavaszért, erősen remélve, hogy eljön.

 Ólomnehéz lábaim visznek előre, egyre vastagabb az avarszőnyeg, egyre fáradtabb vagyok.