A Krisztinában nőttem fel. Két hatemeletes ház volt egymással szemben, köztük kis kertszerű képződménnyel, az elmaradhatatlan porolóval, amit délelőtt tíz után nem volt szabad használni.
Ennek az egész épületkomplexumnak segédház- felügyelője is volt, ez a hivatal végezte a lépcsőházak és aula takarítását, a szemetes kukák mozgatását.
Prokop néni töltötte be ezt a státust. Rendkívül szorgalmas asszony volt, hajnalban már mosott, a környező üzletek dolgozóinak fehér köpenyeit tartotta karban.
Amellett rendszeres háztartást vezetett, mert a Prokop bácsi hatalmas evő volt, és ebben nem ismert tréfát…
Amúgy egy jelenség volt a ház ura, nagy termetű ember, jókora pocakkal és bajusszal.
Kevésbeszédű, zárkózott lénye időnként felrobbant, és alsónadrágban balettozott neje szórakoztatására, vasárnap reggelenként, aki még ágyban volt, és agyon röhögte magát.
Ha meg ellenkező oldalra billent nála a mérleg, a mendemonda szerint oda is vágott.
Most is látom emlékeimben, a függőfolyosón állni lakása előtt, kétmarokkal fogja a korlátot, és néz előre. Ezt órákon keresztül képes volt művelni. Hogy közben gondolt e egyáltalán valamire is, őszintén szólva, még ma sem hiszem.
Volt egy lányuk, a Rózsi, aki ugyan úgy tartott az apjától, mint a felesége.
Prokop néni mesélte egyszer, hogy a papa, az idegenlégióban szolgált, onnan megszökött, és két évig jött haza- gyalog.
Hát nem volt az öreg egy semmi.
A konyhaablakunkból beláttunk a szemben lévő ház mosókonyhájába,
Prokop néni „Műtermébe” ahol egy marha nagy fa- teknőben dúlta magát, harcolt a soha el nem fogyó köpenyekkel, a teknő jobb sarkából kikandikált a borosüveg, melegen tartva az üzemanyagot.
Persze a férje nem volt otthon.
Egy alkalommal elszámíthatta a mennyiséget, mert vásárolt ebédre két tyúkot, amit lerakott valahol a lépcsőház egyik ablakpárkányára, és elfelejtette hova.
Aztán megérkezett a ház ura éhesen, és akkor kezdte hitvese keresni azokat a rohadt madarakat, de nem találta sehol.
Na, kitört a parasztháború.
Az éhes oroszlán egészen kikelt magából, és úgy eldöngette a sivalkodó, kissé ittas élete párját, hogy zengett az egész ház.
Azóta gyanítom, hogy csirkéket vásárolni, meglehetősen veszélyes.
Utoljára a Prokop bácsit, az utcai kapu előtt láttam, szokásos világosszürke öltönyében, a forgalmat nézte.
Röhögve mesélte, hogy volt az orvosnál, és diétára akarják fogni, mert piszok magas a vérnyomása.
Nekem aztán beszélhetnek ilyen marhaságokat, én fütyülök rá – mondta nagy derűsen, most is megreggeliztem fél kiló marhapörköltet, egy jókora kenyérrel, rá egy fröccsöt, és jobban vagyok, mint valaha.
Még aznap este elvitte az agyvérzés.
Apámat hívták át, hátha tud segíteni rajta, de már csak elkékült arca, és nyitott szemei fogadták, Ő már valahol messze járhatott.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése