A vén teáskanna végigcsoszogott a szúrágta, percegéstől hangos padlón, kétszer megbotlott a kopott, helyenként rongyos szőnyegben és nekitántorodott a poros almárium esztergált lábának. A koccanástól teteje kajlán félrebillent, nagyot káromkodott. A jelenet groteszk látványa, a kanna dühkitörése oly váratlanul érte a komódon álló porcelán angyalt, hogy csilingelő hahotája úgy zúgott végig az ebédlőn, hogy a bőszült öreg kanna beleremegett. Miután felocsúdott első elképedéséből, a porcelán angyalra zúdította összes mérgét.
Bőszült haragjában idétlen szárnyas poloskának nevezte, minden rosszat kívánt neki, ami hirtelen eszébe jutott.
Az angyal nem sértődött meg, tudta, a kanna sosem fog a komódra feljutni, képtelen megtorolni csúfondáros viselkedését. Szárnyait csattogtatva grimaszolt, szamárfüleket mutatott, utánozva a vén kanna nehézkes-ügyetlen mozgását.
A kanna tombolt, az angyal harsogva nevetett.
Ez így ment hosszú perceken keresztül, míg – hogy-hogy nem, – az angyal megbotlott a horgolt terítőben és a padlóra zuhant. Mondanom sem kell, darabokra tört.
A falióra ijedtében kongatni kezdett, a vázában a poros művirágok összesúgtak, aztán újra csend lett.
Csak a vén teáskanna nehézkes döccenő lépteinek távolodó hangja hallatszott, majd azt is benyelte a kopott szőnyeg.
– Csúnya dolog valakin gúnyolódni, mert nem lehet egy helyzet soha olyan biztos, hogy fordítva ne sülhetne el. – gondolta a kalaptartó. – Aki fegyver által vétkezik, fegyver által vész el. – szólt halkan, mire az asztalon felejtett morzsalapát komoran bólintott.
Bőszült haragjában idétlen szárnyas poloskának nevezte, minden rosszat kívánt neki, ami hirtelen eszébe jutott.
Az angyal nem sértődött meg, tudta, a kanna sosem fog a komódra feljutni, képtelen megtorolni csúfondáros viselkedését. Szárnyait csattogtatva grimaszolt, szamárfüleket mutatott, utánozva a vén kanna nehézkes-ügyetlen mozgását.
A kanna tombolt, az angyal harsogva nevetett.
Ez így ment hosszú perceken keresztül, míg – hogy-hogy nem, – az angyal megbotlott a horgolt terítőben és a padlóra zuhant. Mondanom sem kell, darabokra tört.
A falióra ijedtében kongatni kezdett, a vázában a poros művirágok összesúgtak, aztán újra csend lett.
Csak a vén teáskanna nehézkes döccenő lépteinek távolodó hangja hallatszott, majd azt is benyelte a kopott szőnyeg.
– Csúnya dolog valakin gúnyolódni, mert nem lehet egy helyzet soha olyan biztos, hogy fordítva ne sülhetne el. – gondolta a kalaptartó. – Aki fegyver által vétkezik, fegyver által vész el. – szólt halkan, mire az asztalon felejtett morzsalapát komoran bólintott.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése