Emléktár

         

         Döntéseidbe mindig belebeszélnek az emlékek. Ők, akik a szemeden kilátva átértékelik, korrigálják a látott képet, mérlegelnek, és aktív részesei elhatározásodnak. Két hasonló lehet, de két azonos esemény sosem történik. Minden percben módosítanod kell álláspontodat, amit emlékeid végeznek el helyetted. Nincsenek receptek, csak tág értelmezések, rugalmas hozzáállásod az egyetlen, ami meg­menthet a baklövéstől. Nincsenek okos felnőttek és tapasztalatlan buták, csak fiatal és öreg gyerekek, akik vagy melléfognak, vagy nem. Semmire sincs garancia.

Ilyen feltételek mellett dönteni nem egy szerencsés dolog, de más lehetőséged nincs. Döntéskényszer mindig van, nagyon kellemetlen, és megvan a rizikója, a fennáll tévedés réme, de akkor is lépni kell. Aztán jön a kétkedés lila kísértete, a sok de meg ha. Mi­nél inkább elhessegeted a gondolatot, annál erőszakosabban jelent­kezik. Ez egy ördögi kör, nem lehet előle kitérni, hozzáadódik a következő döntésed, ami fokozza a kínos hatást. A dönteni meréshez hit kell, biztonság és bátorság, hogy az utózöngéit el tudd viselni sérülés nélkül.

Eleve objektívnek kellene lenned, de szubjektív alapállásodat nem tudod háttérbe szorítani. Ha maradéktalanul sikerülne, akkor egy puha, gerinctelen, és saját vélemény nélküli ember lennél, ami mindennél rosszabb. A nyílt állásfoglaláshoz bátorság kell, mert minden esetben vihart kavar. Habár egy jó kis botrány felrázza a halandót, a döfések és ütések viharában megvillogtathatod elméd pen­géit, sziporkázhatsz és megmérettetsz, ami nem hiba. Az pedig, hogy nemes harcodban benne van a bukás lehetősége is, külön izgalmassá teszi a csatát.

Hogy álláspontod mennyire jó vagy rossz, ez elméletileg bár nem, gyakorlatilag mégis teljesen mindegy. Mégpedig azért, mert ha szilárdan képes vagy hinni abban, amit teszel, akkor az neked jó. Jó ügyért helyes döntés mellett is lehet kudarcélményed, de akkor magadban keresd az okát, mert nagy bizonyossággal vak hited hibázik, a kez­det kezdetén becsaptad magad. Hatalmas butaság, mert te iszod meg a levét, és mindig kisül. Csak akkor szállj ringbe, ha szilárdan hiszel abban, amiért kockáztatsz, és a győzelem akkor sem garantált. Ha buktál, gondolj arra a marhaságra, hogy teher alatt nő a pálma, meg így tanulsz – stb. Az igazság az, hogy az ember sosem tanul, me­netrendszerűen követ el hibákat, dühöng és tanulságokat von le, és elköveti a következő baklövését.

Sosem hibázni igen zavarba ejtő állapot lehet, ugyanolyan rossz és bizonytalan, mintha folyton hibáznál. De mit tehetnél mást – te múló álértelem, sosem dönteni nem lehet, ha meg teszed, jön a szorongó kétkedés. A végén egy ideggyenge-labilis majommá válsz, kitérsz, és megúszásra mész, a többiek meg legyintenek rád, mondván – te egy nyomorult senki, egy arctalan bábu vagy. Talán legjobb, ha harsogva fenntartod a tévedés jogát, ha mellényúlsz, van mire hivatkozni. Na persze a veszély fennáll, hogy egy vödör nyálban tekergő kígyónak könyvelnek el, de valamit – valamiért, leg­alább élve hagynak. Kifelé meg úgyis letagadod.

Fontos, hogy ne csak igazad legyen, hanem eszed is, az idő majd homokot hord disznó­sága­idra, különben is minden csoda három napig tart. Kifizetődőbb, ha döntetsz, ekkor baki esetén nem fröccsen rád a következmény fekáliája, ami – valljuk be, – nem kellemes dolog. Van, aki akkora művésze a döntésnek, hogy kétértelmű helyzetet teremt, és akármerre is dől el a téma, ő nem sérülhet. Ez elég gerinctelen, de ha alapul vesszük, hogy egy gerinc ha meg is hajol, egy bizonyos ponton eltörik, jobb nem erőltetni. Mielőbb tanulj meg magadnak megbocsátani, annál könnyebb lesz az életed. Ne akarj a tisztesség és igazság bajnoka lenni, nagyon rossz üzlet, előbb-utóbb kiirtanak, aztán díszsírhelyet kapsz valahol egy exkluzív temetőben. Különböző emberjogi szervezetek évente egyszer megkoszorúznak, aztán megint egy évig le leszel szarva.

Most valld be őszintén: Hiányzik ez neked?