A kád


A kádban már kihűlt a víz. Békésen pihentek felszínén a mikroorganizmusok, bogártetemek, meg némi por.
A helyiségben álló idő unatkozott. A horpadt fürdőhengerben már régen kialudt a tűz, az üszkös fadarabok között halkan motozott a finom huzat.
Valahol a szobában egy falióra rekedten kongatta a tizet. A vízcsapon üldögélő kaszáspók már három napja döbbenten nézte a kádat. Semmit nem értett. Még mindig látta Erikát a kádban feküdni, fejét a kád szélén nyugtatva, kövér karjait a víz színén tartva, mely lassan mozgatta rövid, de vaskos ujjait.
Ekkor történt valami, ami megmagyarázhatatlan.
Erikán végigborzongott egy vibráló remegés, teste a víz alatt gomolygó, füstszerű anyaggá vált, majd átszivárogva a víz molekulái között a lefolyó nyílásán keresztül távozott.
Úgy tűnt el, mint a hajnali köd.
– Még várni kell. – mondta egy hangya.
– Hát várjunk. – felelte a pók.
Az idő szótlan maradt, csak tovább unatkozott.

Nincsenek megjegyzések: