Képes történelem 1.

– Országomat egy lószarért – ordította III. Richard, miközben nyekkenve landolt a holt avarban. Elomló lova félig maga alá temette.
– Lószarért? – röhögött az őt legyőző lovas. – Minek neked lószar? Talán gyűjtöd? – szólt, és alaposan fejbe vágta valami buzogányfélével.
III. Richárd először látott életében nappal csillagokat.
– Te tetves teutron! – teutont akart mondani, de eséskor elharapta a nyelvét. – Nagy dicsőség fekvő embert fejbe vágni. – hörögte indulatosan. – Neked fegyver sem kéne, a hülyeséged úgy döf, többet ér minden kardnál.
A teuton bőszülten ugrott le nyergéből és kétszer alaposan seggbe rúgta a Ricsit. (Szűk családi körben és a háta mögött így szólították.) Aztán meg nagyot káromkodott fájdalmában, mert a király páncélban volt, ő pedig elfelejtette, hogy mezítláb van. De Richárdnak ez hozta meg a szerencséjét, mert az ellen kedveszegetten elsántikált, megszakítva dicső harcát.
Így aztán volt ideje kínkeservvel kikecmeregni elhunyt lova alól, összekuporodott tanácstalanságában, hogy mindenki termeszvárnak nézze. Így sikerült átmenetileg megúsznia a halált. Ott gubbasztott a sötétség beálltáig, egészen elzsibbadt kushadásában.
Feltápászkodott. Titokban örült neki, hogy nem látta mutatványát senki. Nem volt éppen királyinak nevezhető.
A csatatér tele volt elesettekkel, a sötétség, mint szemfedő borult a tájra, diszkréten eltakarva a szörnyű délután emlékeit. Botladozva elindult egy törött lándzsanyélbe kapaszkodva, bukdácsolt, sántikált és nyögött. Haladtában szórakozottan vizslatta a fekvők arcait, de nem ismert fel senkit, mert elsősorban – szokásához híven – csak magára figyelt. Az egyre sűrűsödő sötétségben teljesen elveszítette tájékozódó képességét, amúgy sem volt sok neki.
Próbálta helyzetét logikusan végiggondolni. Rájött, ha kitartóan megy, előbb-utóbb el kell jutnia valahova. Így is lett. Gyérültek az elesettek halmai, talpa alatt csak az alvó rét maradt.
– Hogy minden mennyire relatív! – gondolta. – Most már csak fű van, itt, harcnak nyoma sincs, már pedig nem lehet valami, ha nyoma sincs. Tehát mondhatom, nem is történt semmi. – Egy csapásra megkönnyebbült, a történtek távoli-valószínűtlen elbeszélésnek tűntek, lehet, nem is igazak.
– Hit és befogadóképesség kérdése az egész élet. Ha akarok emlékezni valamire, akkor az megtörtént, ha nem, azt törlöm. Ha mindig csak a virágos rétre figyelek, akkor sosem jut eszembe, csatatérré is lehet. Csupán jókor kell jó helyen lenni, és csak azt szabad vizuálisan átélni, amit akarok.
King Ricsi mélyen szívta magába az éjszaka tücsökzenés leheletét, kezdte magáról lefejteni a páncélt. Kényelmetlen vasdarabjaitól megszabadulva könnyűnek és gonosznak érezte magát. Nagyot nyújtózott és hanyatt feküdt. A csillagfényes nyári égbolt felette ragyogott. Megviselt tagjai elernyedtek, jóleső érzéssel süppedt a puha füves talajba, percek alatt elszenderedett.
Mély álmából hajnalban ébredt. Kissé törődöttnek érezte magát, de egyúttal frissnek is. Leballagott a folyóhoz, nagyot ivott belőle. Jobban esett, mint aranykupájából a nehéz spanyol bor.
Felnézett a napfényes égre, ahol sűrű felhőkben keselyűk szálltak az erdő felé, leereszkedve a fák mögötti tisztásra.
Meghökkent a madártömeg láttán. El sem tudta képzelni hova mehettek.