Depresszió?

Mecsoda fennkölt és misztikus szó! Van benne valami ködös és vészjósló, valami állapotjelző, amiből nincs kiút…

Pedig mindössze annyit jelent, hogy az illető elveszítette irrealitásérzékét, már nem hisz a tündérmesékben, cukorszirupból álló rózsaszín felhők között repkedő puttókba, nem tekinti fuvallatnak a süvöltő szélvihart, aminek kíméletlen vijjogását meri hallani kornyadozó lelkében.

Ó emberi hülyeség!

Folyton ideologizáljuk a számunkra elfogadhatatlant, értetlenül és tanácstalanul lődörgünk abban a valamiben, amit életnek nevezünk.

Mert gyávaságunknál csak tanácstalanságunk nagyobb. Érezzük, hogy tőlünk aztán semmi sem függ, olyan jelentéktelen dolgokban dönthetünk maximum, hogy krumpli legyen ebédre, vagy lencse.

Hát tény, ami tény, ahogy így elnézem egyre gyorsabban múló magunkat, monoton és óvatos reggeleinket, megkönnyebbült estéinket, - ezt a napot is megúsztuk- címmel, nincs min röhögnünk.

A fennkölt, magasröptű célok súlya eltűnik, mihelyt eléri az ember, a sors különös tapintata, hogy nagyon ritkán sikerül, mert azon a szinten változatlanul jelentkeznek az arra a magasságra jellemző, ahhoz tartozó problémák, amik legalább annyira megoldhatatlanok, mint az alacsony régiókat uraló testvéreik.

Aztán esetleg mehetünk a pszichológushoz, akinek ugyan azok a megoldhatatlanságai, csak ő nem beszél róla, mert akkor miből él?

Közönyösen meghallgatja idült makogásaidat, majd kapsz nyugtatókat meg gyógyító szentenciákat, hogy például: ugyan már…nem eszik olyan forrón a kását, nem kell mindent mellre szívni, Józsinak nincsenek lábai, neked vannak, ne mond, hogy ez nem nagyszerű, a Vilmának hülye a gyereke, és még az anyósa is a nyakába szakadt, akit csak azért nem tiltottak ki a világból, mert nincs ilyen törvény.

Ne csak előre nézz, hanem hátra is, „Tanulj meg fiacskám komédiázni”- mondja a dal, és milyen igaz!

Na ettől aztán megpróbálsz magadba pumpálni némi hurrá optimizmust, de közben keserű a szád, mert tudod, hogy magadnak hazudozol, a tényeken, idióta mű lelkesedésed mit sem változtat.

Életmód és szemléletváltás- mondják jóakaróid, nyakkendőt kötsz, amitől fuldokolsz, mert garbóban élted le éveidet, kergetni kezded a nőket, már előre unod, mert mi van, ha utoléred őket.

Éjszakai bárokban villogsz, mert te aztán tudsz élni, és végig kívülállóként látod magadat és lesül a bőr a pofádról, hogy milyen szánalmas és hazug vagy.

Depresszió…

Micsoda misztikus műszó, a reálisan látók számára, mert egy reálison nincs mit kezelni, egy depresszióson meg igen, mert az egy betegség.