Orgonajáték

A katedrális orgonája három manuálos. Igen, jól hallod, három.
Az emeleti korlátnál állva láttam Hofstettert gyakorolni. Üres volt a templom, a legjobb helyen ácsorogtam, mindent pontosan láttam. Villámgyorsan mozogtak ujjai, lábai is tapostak – kavarogtak, alig tudtam szemmel követni. Egyszerre játszott mindhárom manuálon, úgy harsogtak a sípok, azt hittem összedől az épület.
 

Nem értettem, hogy lehet egyszerre mindhárom klaviatúrán játszani, amikor két keze van Hofstetternek. – Ez fizikai lehetetlenség, – gondoltam, – ez valami érzékcsalódás. – Erősen próbáltam koncentrálni kezeire, azt hittem káprázik a szemem. Talán öt kart is számoltam, de kettőnél mindenesetre több volt neki. A pad alá néztem, minimum három lábfejet számoltam. Felordítottam meglepetésemben, persze hangom a pokoli zajban az egércincogás erősségét sem érte el.
 

Hofstetter úgy hajladozott, annyira dolgozott, hogy gyorsaságtól elmosódó alakja lobogó lángnyelveket idézett. A vén hangszernek szinte minden sípja szólt, a sikoltozó magas cék elvegyültek a nehéz sípok mély basszusával, a váltógombok maguktól kicsúsztak, majd vissza, mindenféle hangszert idéztek egy rémes kakofóniában.
Én félig süketen és szédelegve kapaszkodtam a korlátba, alattam nőtt a mélység, az izzadtságtól rám ragadt az ing, csak néztem Hofstetter lobogó alakját, és nem gondoltam semmire. Elveszítettem időérzékemet, a kőpadlóba gyökerezett lábaim érzéketlen fatuskókká váltak, korlátot markoló kezeim elvértelenedett hófehérek. A hihetetlen hangorkán elsodort, elnyomva és uralkodva egész lelkemen, feloldódva a teremtés dübörgésében.
 

Sikerült lerogynom a mögöttem álló padra, arcomat kezeimbe temetve próbáltam magamban legyűrni szorongásomat. Nem tudom, meddig ültem így, mikor a zene hirtelen megszakadt. Percek múltán mertem csak felnézni. A templomhajó néma volt, az orgona padján nem ült senki.
Teljesen kimerülten tértem haza, korán lefeküdtem.
 

Másnap ismerősömnek meséltem, mit láttam, mit hallottam a katedrálisban. Hosszan hallgatott, furcsán méregetett, majd halkan, elgondolkodva megszólalt.
– Nem tudom, tegnap mit láttál és hallottál. De Hofstetter nem lehetett. Hofstetter tegnapelőtt meghalt.
 

Nem tudtam mit válaszolni, azt viszont éreztem, soha többé nem teszem be lábamat a katedrálisba.