És a nap sütött mint egy hülye, formálisan a hátamba égette az inget, én meg mozdulni sem mertem ott a gazban, nehogy észrevegyenek. Megnéztem az órámat, mert az volt az érzésem, hogy mindjárt felugrom, és ordítani fogok. De a szemöldökömről, a számlapra csöpögött az izzadtság, a számok összekuszálódtak, összefolytak szemeim előtt.
A franc se gondolta volna, hogy ennyi ronda rovar, és csúszómászó lakik itt a fűben. Igaz, sosem hasalok a földön, állva meg nem látni ebből az egészből semmit.
Mint ahogy sosem lát senki semmit abból a rengeteg mindenből, ami amúgy látható. De sebaj, minél kevesebbet lát az ember a világból, annál békésebb az élete, és mivel ebből mindenkinek egy van, nem mindegy. A sors kegye, hogy akármilyen hülye valaki, akkor is kiteljesedettnek érzi magát, mert minden tudás művi, mert tanult, mások elképzeléseiről szól a fáma, semmiféle garanciáról nem beszélhetünk, igazukat illetően. Fantáziálni, képzelődni mindenki képes, csak az egyiket könyv alakban meg is jelenítik, és ráerőszakolják a többiekre.
A másikat meg sem hallgatják, legfeljebb ha sokat mondja, bezárják a diliházba, és addig gyógyszerelik, még élőhalottat nem gyártanak belőle. Akkor engedik szabadon, aztán csak sétálgat az utcán, süt rá is a nap, és halkan folyik a nyála. A maga módján gyógyultnak számít, többé nincs vele gond.
Én meg csak hasalok ebben a szarban, figyelem őket, és békés matatásaik elbűvölnek. A megfigyelt, ki be járkál a házból, egy marha nagy madár ül a bal kézfején, azon védőkesztyű, a karmok miatt. Fáradhatatlanul teszi egész nap, mert a földből valami gégecső mögé kúszik és belenő a nyakába, innen kap állandó földenergiát, ami a hosszú élet titka. Valamit megállás nélkül gügyörészik annak a bazi nagy madárnak, az meg csak figyel, mintha értené. Sajnos, innen nem hallom miket makog, pedig érdekelne.
Eleinte azt hittem, hogy a meghatottságtól könnyezem, de akkor miért csíp ilyen piszkosul, ez mégis izzadtság lehet, ami a homlokomon végigfolyva, belekerül a szemembe. Ez behozhatatlan előnye egy barlangi vakráknak. Nem elég, hogy sosem izzad, de még szemei sincsenek. Na meg nem is akkora barom mint én, aki kihasalok a tűző napra nézelődni, ezen a pampán, még egy kuszmatt bokor sincs, ami alá bújhatnék.
Még jó, hogy nem látom magamat, kiábrándító látvány lehetek.
A leselkedés, a tudás anyja -mondhatom, csak megfigyelésnek szokás mondani, mert leselkedni olyan ledegradáló.
Leselkedni, egy Jágó szokott, a lesni és megfigyelni között a különbség annyi, hogy az utóbbi nem rosszindulatú indíttatású. Az előző gyakorlata az elterjedt, gyűjteni kell a többiekről kompromittáló anyagot, hogy adott esetben legyen miből védekezni, mert élve kell maradni, nem igazán tudom miért, talán, mert már hozzászoktunk, egy változás csak zavart okoz. Őrület, hogy az ember egész életében hasal, leselkedik, és vadul hiszi, hogy fekve nem igazán látszik.
Csak az Úr látja, de elnézően félrefordul, mert Ő sem szívesen nézi sikertelen művét.
Mint ahogy sosem lát senki semmit abból a rengeteg mindenből, ami amúgy látható. De sebaj, minél kevesebbet lát az ember a világból, annál békésebb az élete, és mivel ebből mindenkinek egy van, nem mindegy. A sors kegye, hogy akármilyen hülye valaki, akkor is kiteljesedettnek érzi magát, mert minden tudás művi, mert tanult, mások elképzeléseiről szól a fáma, semmiféle garanciáról nem beszélhetünk, igazukat illetően. Fantáziálni, képzelődni mindenki képes, csak az egyiket könyv alakban meg is jelenítik, és ráerőszakolják a többiekre.
A másikat meg sem hallgatják, legfeljebb ha sokat mondja, bezárják a diliházba, és addig gyógyszerelik, még élőhalottat nem gyártanak belőle. Akkor engedik szabadon, aztán csak sétálgat az utcán, süt rá is a nap, és halkan folyik a nyála. A maga módján gyógyultnak számít, többé nincs vele gond.
Én meg csak hasalok ebben a szarban, figyelem őket, és békés matatásaik elbűvölnek. A megfigyelt, ki be járkál a házból, egy marha nagy madár ül a bal kézfején, azon védőkesztyű, a karmok miatt. Fáradhatatlanul teszi egész nap, mert a földből valami gégecső mögé kúszik és belenő a nyakába, innen kap állandó földenergiát, ami a hosszú élet titka. Valamit megállás nélkül gügyörészik annak a bazi nagy madárnak, az meg csak figyel, mintha értené. Sajnos, innen nem hallom miket makog, pedig érdekelne.
Eleinte azt hittem, hogy a meghatottságtól könnyezem, de akkor miért csíp ilyen piszkosul, ez mégis izzadtság lehet, ami a homlokomon végigfolyva, belekerül a szemembe. Ez behozhatatlan előnye egy barlangi vakráknak. Nem elég, hogy sosem izzad, de még szemei sincsenek. Na meg nem is akkora barom mint én, aki kihasalok a tűző napra nézelődni, ezen a pampán, még egy kuszmatt bokor sincs, ami alá bújhatnék.
Még jó, hogy nem látom magamat, kiábrándító látvány lehetek.
A leselkedés, a tudás anyja -mondhatom, csak megfigyelésnek szokás mondani, mert leselkedni olyan ledegradáló.
Leselkedni, egy Jágó szokott, a lesni és megfigyelni között a különbség annyi, hogy az utóbbi nem rosszindulatú indíttatású. Az előző gyakorlata az elterjedt, gyűjteni kell a többiekről kompromittáló anyagot, hogy adott esetben legyen miből védekezni, mert élve kell maradni, nem igazán tudom miért, talán, mert már hozzászoktunk, egy változás csak zavart okoz. Őrület, hogy az ember egész életében hasal, leselkedik, és vadul hiszi, hogy fekve nem igazán látszik.
Csak az Úr látja, de elnézően félrefordul, mert Ő sem szívesen nézi sikertelen művét.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése