A királylány esete

Mese felnőtteknek

     A kerek erdő sűrű lombtengerét, mikor megérintették a hajnal első sugarai, búcsúzásra késztetve a levelek között bujkáló éjszakai ködöket, lassan ébredezni kezdtek az erdő lakói. Ki inni ment a patakhoz, ki élelem után nézett, a rigók, kukacok és bogarak után, a követelőző fiókák sivítozásától hangos lett a hallgatag rengeteg.

A királylány együtt kelt a nappal, imádta a hajnali erdőt, a sugarak felszívta ködök már ott találták a fák között. Nála volt elmaradhatatlan fonott kosárkája, benne mindenféle jóval, várták is az állatok nagy izgalommal. Már ismerték a lányt, kézből tudta etetni őket. Amint csetlett- botlott a gyökerek és indák között, felfigyelt egy szokatlanul nagy gombára. Mikor megérintette, a gomba megrázkódott, spórafelhője a királylány arcába csapott, látása elhomályosult, torka kapart, úgy elképedt, hogy még kosárkáját is elejtette. A rohadt életbe- kiabálta, két kezével arcához kapott, és jó nagyot rúgott a gombába. Ez a szemét megtámadott, ha lenne nálam egy balta, úgy vágnám szét, mint a szart. A gomba nőni kezdett, egyre magasabb és terebélyesebb lett, aztán emberalakot öltött. A döbbent királylány előtt, ott állt egy fekete köpenyes, magas kalapos, szakállas férfialak, villámló tekintettel. Hogy jössz te ahhoz, hogy királylány létedre ilyen goromba légy?- kérdezte. Olyan ocsmány dolgokat ordítozol, mint egy részeg stráfkocsis. Meg rugdosol a selyem topánkáddal, csak nem sok lóhúst ettél mostanság?

A megszeppent, törékeny aranyhajú lányka, köpni- nyelni nem tudott a meglepetéstől. Már megbocsáss nagy varázsló- rebegte, nem is gondoltam, hogy Te vagy a gomba. Bár, ha visszagondolok, sejthettem volna, hogy nem lehetséges ekkora gombát találni az erdőben. De a büdös francnak szórtad tele a szememet meg a számat a spóráiddal?- kérdezte a lány.

Neked nem igazán lehetett gyerekszobád- így a varázsló. Te vézna féreg- dühödött fel a mágus, mindjárt fűcsomóvá változtatlak, és lelegelnek a kecskék. Te rúgsz belém, és még neked áll feljebb. Neked nem mondta még senki, hogy az idősebbel, és okosabbal nem pimaszkodunk? Megérdemelnéd, hogy megleckéztesselek.

Én királylány vagyok- visította a hisztis lányka, engem nem leckéztethet meg senki, főleg egy ilyen mint te! Okos vagyok, és szemfüles, sziporkázó és egyedi, boldog lehet, és megtisztelt, ha valakivel szóbaállok. Én csak ide- oda lebbenek mint a szellő, rólam nem tudhatsz meg semmit, talán annyit, amennyit elmondok, de az sem biztos, hogy igaz. Amúgy a Te hibád, hogy beléd rúgtam, mi az istennyilát állsz az utamba!- ordítozott változatlanul a királylány.

Tévedsz szépséges hölgy, itt nincs út, és nem én bántottalak.- Így a mágus.

Én sosem tévedek, – süvöltötte a királylány- nekem mindig igazam van, ha nincs, akkor is. Szemtelenségedért megérdemled, ha visszaváltozol gombává, úgy rúglak szét, mint kakas a lószart.

Na majd meglátjuk- szólt ridegen a varázsló, és botjával kört rajzolt a meghökkent lány fölé. Abban a pillanatban, egy vacak ecetfává változott. Azóta is ott áll némán és tehetetlenül, egyik ágán a fonott kosárkával.