Megkísértés

       Valami észvesztő ez a tömeg. A hátamba fúródott egy aktatáska sarka, a fülemnek szorulva egy pasas feje, aki úgy liheg, mint aki elvesztette a vastüdejét. Egyetlen vigaszom, hogy egy formás női fenék feszül az ölemnek, ő is érezheti a helyzet abszurditását, mert folyton izeg- mozog. Persze nem tud helyzetén változtatni, és vad igyekezetében nem is gondol rá, hogy csak ront a dolgon. Közönyt erőltetek a képemre, mint aki itt sincs, pedig egyre jobban itt volnék, és nem mondhatnám, hogy szenvedek, a hülye is láthatja, hogy nem vagyok egy szatír, aki molesztálja a szatíráját. Már kezd nagyon melegem lenni, a nő félig hátracsavarva a nyakát, szemrehányón néz rám, olyan tekintettel próbálok visszanézni, mint aki nem is lát. Nem szavalhatom neki, hogy ne zavartassa magát, jó ez így asszonyom, ne aggódjon, hogy összenyom, ölemen érzem, hogy segge mily kerek, lelkemben zümmögnek zsenge énekek. Persze ő is tudta, hogy nem tud mozdulni, még a busz zökkenőit sem képes kivédeni, és én, a vétlen áldozat, reszketni kezdtem a következő zökkenők lehetséges eljövetelének gondolatától. Akaratlanul is átélve minden vértanú kínjait,- bár hiszem, hogy cseréltek volna velem- mintha lebegni kezdenék ebben a présben, csak nehogy beverjem a fejemet a nagy emelkedettségemben, mert közel volt a kocsi plafonja.

Aztán változott a kép, a hölgy, szándékosan, célratörően kezdett fészkelődni- ha már lúd, legyen kövér- …próbáltam oldaltfordulni, igen szerény sikerrel. Aztán valami összezavarodott bennem. Vörös karikák, légszomj, égő pofa, majd széjjelvetette mellkasomat egyre táguló tüdőm, szívem úgy dübörgött, majd kijött az orromon. A fülembe lihegő, rekedt hangon megkérdezte: Nincs jól- uram? De jól vagyok- köszönöm- válaszoltam a levegőt kapkodva. Csak tudja ez a rohadt hőség, meg a tömeg, úgy látszik erősen igénybevesz.

A megállóba érkező busz, akkorát zökkent, hogy ki- ki belefúródott az előtte állóba. A nő, félig hátrafordítva kipirult arcát, szemembe nézett. Párában úszó, csillogó tekintetét, sosem fogom elfelejteni.