Axelpausen

 

Szép Fülöp…Hogy miért jutott pont ő eszembe, erre nincs válaszom.
Miért nem Kis Pipin, vagy III. Richárd, vagy a Lédererné, aki a Kodelka hentes feldarabolt maradványait vitte a kosarába…
Írtak is erről egy- akkor népszerű kuplét, Hogyasszongya :
“Lédererné mi van a kosárba,
Kodelkának keze, feje, lába..”.
Hát meg kell hagyni, jó gyomra volt a nőnek.
Épeszű ember, egyből vegetáriánus lenne egy ilyen látványtól.
Nagyon kell vigyázni ezekkel a nőkkel…
Az embert semmi perc alatt agyoncsapják, aztán feldarabolják, és annyi.
Emelkedetten drámai vég.
Bár a vég, akár drámai, akár komikus, mindenképpen vég.
Komikusnak, kizárólag a nézőnek tűnhet…

A Léderernének az volt a bűne, hogy egy pasit darabolt fel, és nem volt király.
Mert ha uralkodó, és ezreket csinál ki, az más, az sokkal finomabb kifejezésekkel illethető, az nem egy ócska gyilkos. Nincs is büntetés.
De nincs ám!
Az bátor, hős, igazságos, meg honvédő, a státusa kötelezi ilyesmikre, bár neki igen fájdalmas súlyos döntéseket hozni, dehát a Haza, és így tovább.

A ház-ahol gyerekként laktam, velünk szemben lakott egy házaspár, volt egy lányuk.
Mikor délben a mamája lekiabált az udvarra, hogy: Anikóka! Gyere ebédkézni.
Hát mi kölykök, majd beszartunk a röhögéstől.
Anikóka hülyére volt kényeztetve, nem is mert játszani, nehogy összekoszolja a ruháját.
Sok év múltán találkoztam vele.
Bitang jó nő lett belőle.
Érdemes volt annyit ebédkeztetni…

Hát- igen.
Egy ilyen csendes napsütötte délután, a nyitott ablak előtt ülve, elbutulva a kiadós ebédtől, mennyi régi marhaság jut az ember eszébe…
Csak úgy kavarognak bennem a képfoszlányok, hangok, és arcok.
Mi minden apró jelentéktelenség történik az életben, kitöltik a hétköznapok közeit, réseit és gödreit, időnként megszakítja valami kis öröm, vagy marha nagy bánat.
Aztán minden csörgedezik tovább, a maga dohszagát árasztva, amit illatnak szeretnénk hinni, de nem igazán sikerül.

Lédererné mi van a kosárba…
Hát, mi más is lehetett volna, mint a Kodelka.
Ha mondjuk újhagymát szállított volna, akkor nem születik sláger belőle.
Egy kupléval szegényebbek lettünk volna.
Na meg a Kodelka úgysem élt volna örökké, hát kicsivel előbb távozott.
Mennyi volna…Nagy szókincsre vall.
Megúszta az öregséget, és az elmúlással járó keserveket.
Ha jól belegondolok, még szerencséje is volt ezzel az asszonnyal.

A “Szerencse” is érdekes létező.
Folyamatosan létezik, és nem is vesszük észre. Vegyük például, hogy itt üldögélek, nagy kényelemben, és álmos elégedetten.
Mi ez, ha nem szerencse…
Nem tartozom senkinek, nem üldöznek, nem lőnek rám, nincs egyelőre szörnyű betegségem.
Hogy kielégítő a bélműködésem?
Hát, meg kell kérdezni valakit, akinek nem.
Az majd elmagyarázza, hogy ez mekkora szerencse…
Szerencse- szerencsét ér, és mégis gyakran elégedetlen vagyok.
Mert az ember, nem veszi a fáradtságot, és nem ül le az ablak elé, nem nézegeti a napfényben fürdő kertet, és nem beszélget magával őszintén.
Most viszont összeszedem maradék erőmet, és ugrok egy axelpausent, az ágyamig.
Annyira elálmosodtam, hogy még felállnom is alig elképzelhető.

Lédererné, mi van a kosárban?
Hát mi lenne, a Kodelka.