A királyfi

A királyfi, ellentétben a megszokottal, nem volt fiatal, karcsú és szép.
Irigyei szerint a talentumával is baj volt.
Meglehetősen rövid végtagjai vastagok voltak, na meg deréktájt éktelenkedett némi pocak.
Szögegyenes- rőtvörös haja a vállait verdeste, amire ráfért volna egy alapos hajmosás.
De királyfi lévén, nem mert senki szólni, a hopmester azzal mentegette magát, hogy ennek már mindegy, ez a fiú- úgy ronda, ahogy van.
Hát tényleg nem nyüzsögtek körülötte a királylányok, még azok is eltünedeztek, akiknek nagyon akaródzott férjhez menni.
Ő bezzeg nem törődött a ténnyel semmit, köpött az egészre, tőle annyi királylány lehetett a közelében, ahány csak akart.

Gyakran kilovagolt a rengeteg erdőbe, a sziklás szurdokba, mert ott lakott a sárkány.
Ott őrzött egy királylányt, de nem volt féltékeny a királyfira, mert tudta, hogy a lány még pénzért sem érdekelné.
Pedig szívesen rásózta volna a kellemetlen és követelőző némbert, mert már az idegeire ment.
Ennek a förtelemnek nem lehet kedvére tenni- panaszolta a nagy hüllő, a csillagokat is lehozatná az égről, és az sem elég neki.

Látod- látod, sóhajtotta a királyfi, milyen furcsa dolgokat produkál az élet.
Én, egy ronda, és taszító külsejű ember vagyok, aki nőnek megtetszem, az csak a leendő hatalmamért akar engem, még szerencse, hogy nem érdekelnek ezek a királylányok.
Ezért nem probléma a helyzetem.
Te viszont egy látványos tűzokádó sárkány vagy, akinek az életét megkeseríti ez a némber, és el sem menekülhetsz, mert a mese nem tesz lehetővé semmiféle menekülési útvonalat számodra.
Így adódhat egy paradox helyzet, mikor a csúfság csábítóbb lehet mint a szépség.
Aki szép, az nagyon nehezen fogja elviselni a korral járó megcsúnyulását, húsbavágón éli meg veszteségeit, míg egy csúnya, nem érzékeli esélyeinek eltűnését, hiszen sosem volt neki.
Esélye, amúgy mindenkinek egy behatárolható tartományban létezik, amit ha madártávlatból nézünk, hát rezdülésnyi különbségek vannak, itt a valóság dübörög, ami előnyt hiszel, azt bebeszéled magadnak.
Gyilkos pillanat az ébredés, aki hitt magában, az hatalmasan pofára hull, mert abban a hasonfekvő helyzetben, ott lenn a porban, már semmivel nem képes magát ámítani.
Egy csúnya embert is igénybevesz a felismerés, de nem zökken akkorát, ami ne lenne elviselhető.
Egyetlen esélye marad mindkét félnek, ha egyéniség, akiből érezhetően csak egy van.
Ez a tény kompenzál annyit- amennyit, de a semminél, az üres fejeknél sokkal több.
A vizuálisan érzékelhető szépség, csak az egyéniség tokja kellene legyen, és nem maga a kínálat, hiszen hegedűtokot sem szokás venni, csak hegedűt tokban.
Szánalmas- jobb híján olyasmivel hencegni és kérkedni, ami szinte órák alatt elmúlik, és marad a megkeseredett semmi.

A csúnya királyfi felkászálódott nyergébe, elköszönt a sárkánytól, és megbékélt lélekkel elporoszkált.

A királylány esete

Mese felnőtteknek

     A kerek erdő sűrű lombtengerét, mikor megérintették a hajnal első sugarai, búcsúzásra késztetve a levelek között bujkáló éjszakai ködöket, lassan ébredezni kezdtek az erdő lakói. Ki inni ment a patakhoz, ki élelem után nézett, a rigók, kukacok és bogarak után, a követelőző fiókák sivítozásától hangos lett a hallgatag rengeteg.

A királylány együtt kelt a nappal, imádta a hajnali erdőt, a sugarak felszívta ködök már ott találták a fák között. Nála volt elmaradhatatlan fonott kosárkája, benne mindenféle jóval, várták is az állatok nagy izgalommal. Már ismerték a lányt, kézből tudta etetni őket. Amint csetlett- botlott a gyökerek és indák között, felfigyelt egy szokatlanul nagy gombára. Mikor megérintette, a gomba megrázkódott, spórafelhője a királylány arcába csapott, látása elhomályosult, torka kapart, úgy elképedt, hogy még kosárkáját is elejtette. A rohadt életbe- kiabálta, két kezével arcához kapott, és jó nagyot rúgott a gombába. Ez a szemét megtámadott, ha lenne nálam egy balta, úgy vágnám szét, mint a szart. A gomba nőni kezdett, egyre magasabb és terebélyesebb lett, aztán emberalakot öltött. A döbbent királylány előtt, ott állt egy fekete köpenyes, magas kalapos, szakállas férfialak, villámló tekintettel. Hogy jössz te ahhoz, hogy királylány létedre ilyen goromba légy?- kérdezte. Olyan ocsmány dolgokat ordítozol, mint egy részeg stráfkocsis. Meg rugdosol a selyem topánkáddal, csak nem sok lóhúst ettél mostanság?

A megszeppent, törékeny aranyhajú lányka, köpni- nyelni nem tudott a meglepetéstől. Már megbocsáss nagy varázsló- rebegte, nem is gondoltam, hogy Te vagy a gomba. Bár, ha visszagondolok, sejthettem volna, hogy nem lehetséges ekkora gombát találni az erdőben. De a büdös francnak szórtad tele a szememet meg a számat a spóráiddal?- kérdezte a lány.

Neked nem igazán lehetett gyerekszobád- így a varázsló. Te vézna féreg- dühödött fel a mágus, mindjárt fűcsomóvá változtatlak, és lelegelnek a kecskék. Te rúgsz belém, és még neked áll feljebb. Neked nem mondta még senki, hogy az idősebbel, és okosabbal nem pimaszkodunk? Megérdemelnéd, hogy megleckéztesselek.

Én királylány vagyok- visította a hisztis lányka, engem nem leckéztethet meg senki, főleg egy ilyen mint te! Okos vagyok, és szemfüles, sziporkázó és egyedi, boldog lehet, és megtisztelt, ha valakivel szóbaállok. Én csak ide- oda lebbenek mint a szellő, rólam nem tudhatsz meg semmit, talán annyit, amennyit elmondok, de az sem biztos, hogy igaz. Amúgy a Te hibád, hogy beléd rúgtam, mi az istennyilát állsz az utamba!- ordítozott változatlanul a királylány.

Tévedsz szépséges hölgy, itt nincs út, és nem én bántottalak.- Így a mágus.

Én sosem tévedek, – süvöltötte a királylány- nekem mindig igazam van, ha nincs, akkor is. Szemtelenségedért megérdemled, ha visszaváltozol gombává, úgy rúglak szét, mint kakas a lószart.

Na majd meglátjuk- szólt ridegen a varázsló, és botjával kört rajzolt a meghökkent lány fölé. Abban a pillanatban, egy vacak ecetfává változott. Azóta is ott áll némán és tehetetlenül, egyik ágán a fonott kosárkával.