CSIGALÉPCSŐ

Az omlatag pincefolyosó végén rozsdás vasajtó díszelgett, a rárakódott por és pókhálózuhatag szerint, emberemlékezet óta nem nyitotta ki senki. 
Mire a férfi eltámolygott idáig, keze- lába reszketett a kimerültségtől, az oxigénhiány kellően éreztette hatását. Hangosan kapkodva szedte a levegőt, folyt róla a víz. 
Reszkető kezekkel markolta meg a vasajtó felpöndörödött  rozsdás lemezét, és tiszta erejéből, húzni, rángatni kezdte. 
Már majdnem feladta a küzdelmet, elfehéredett újaiból kiment az erő, mire az ajtó nyikorogva megmozdult. 
Akadozva, zötykölődve engedett az erőszaknak, egyre nagyobb rést hagyva a betolakodónak. Mire akkorára nyílott, beerőszakolta magát a résen, észre sem véve a mellkasán keletkezett horzsolásokat. 
A sötétséget vágni lehetett, hiába várt hogy szemei hozzászokjanak, hamar belátta, merő ábránd. 
A láthatatlan üregből nyirkos levegő ömlött arcába, még lélegzete is elakadt. Az omló falat támasztva, bal lábát előre nyújtotta a semmibe. 
Rövid keresgélés után megérintette a láthatatlan lépcsőfokot. 
Óvatosan ráereszkedett, maga után húzva a másik lábát. 
Kissé szédült, bal kezével az omlékony vakolatba markolt, jobbjának kabátújával végigtörölte izzadó arcát. A szemeibe dörzsölődött por és izzadtság marta, de nem tudott mit tenni ellene. 
Torka úgy kiszáradt, hogy alig tudta szájpadjáról lerángatni feltapadt nyelvét. 
A vastag éjszakában egyetlen támpontot sem tudott felfedezni, teljesen elbizonytalanodott. 
Hosszú ideig ácsorgott a lépcsőn, mire újra keresni kezdett lábfejével, és megérezte a következő lépcsőfokot. 
Hamar észrevette, hogy minden lépcső baloldala keskenyen indult, és jobbra haladtával kiszélesedett. 
Ez egy csigalépcső- mormogta zihálva, ez egy csigalépcső.
Most már bátrabban rakosgatta lábait maga elé, idegesen fogva a falat.
Már nem gondolt semmi másra, mint a lemenetel kényszerére. 
Mindenáron le kell jutnom-zihálta rekedt hangon, igyekezvén lépteit gyorsítani. 
Már nem tudta mióta megy, lassan elveszítve minden időérzékét, csak annyit érzett, hogy nagyon régen. 
A levegőtlen hőség egyre elviselhetetlenebbül szorította össze mellkasát, érezte,a halántékán kidagadó ereket. Észrevette, ha széttárja karjait, eléri mindkét falat. Ez némi biztonságérzetet adott, mindkét tenyerével a falnak támaszkodva leült. 
Körülményesen kibújt felöltőjéből, kis ideig karjában tartotta, majd a láthatatlan lépcsőre dobta. 
Nem cipellek- búcsúzott kabátjától, magamat is alig tudom ebben a hőségben úgy sem lesz rád szükségem.
Zsebéből előhalászta viseltes cigarettás dobozát,reszkető kézzel rágyújtott.
Tüzének szerény fénye nem tudott megbirkózni a sötétséggel. 
Kissé lenyugodott. 
Megpróbálta végiggondolni a hogyan továbbot, de nem tudta összeszedni logikus értelmét. 
Majd kialakul-nyugtatta magát.
Nehézkesen feltápászkodott,két ólomlábát alig érezte, gépiesen folytatta tapogatózó lefelé haladását.
Már csak pislákoló öntudata, és eszelős eltökéltsége vitte előre 
A légtérben a hőség egyre nőtt, már ingét is ledobta,de nem lett könnyebb. Ezt nem fogom kibírni-motyogta,nem kapok levegőt. Rogyadozva ment tovább. 
Semmi nem tart örökké, egyszer ennek a lépcsőnek is vége kell legyen-suttogta,mintegy erőért fohászkodva saját magához. 
Már csak pislákoló öntudata, és eszelős eltökéltsége vitte előre. Hallucinálni kezdett, suttogásokat vélt hallani és nyögéseket, lekeveredve távoli sikolyokkal, valahonnan az éjszaka mélyéről. 
Olyan kimerült volt, meg sem ijedt. 
Összekuszálódott gondolatainak maradványai között egyetlen érthető igénye pislákolt, a mindenképpen élve maradni eszelős vágya. 
Most már pihenői egyre hosszabbak lettek, a felállások is kínkeserves vergődésekre emlékeztettek. 
De ment tovább.
Hallucinációi úgy felerősödtek, hogy a kiáltásokat is úgy élte meg, mintha a fejében szólnának. 
A hörgéseket, a nehéz láncok csörgését,háta mögött hallotta. Körülvette a zaj,benne forgott-tántorgott, kitéve a teljes védtelenség borzalmának. 
Aztán csend lett.
Hallani vélte a hamisan felcsendülő gyászindulót,amiről tudta,a saját temetésén szól. 
A feltámadt-forró tengeri szélben albatroszok bravúros repülési mutatványait nézte, egy nagyon kövér öregasszony heverészett a parti homokon,és kedvesen integetett felé.
Sellők úszkáltak a sekély vízben, aranyhajuk csillogott a fényben. 

Csak ült, és üvegesedő szemeivel előrenézett, mint aki valamit lát a nehéz pára nyúlós feketeségében.