Már megint
azok a csusszanó, óvatos léptek az éjszaka csendjében, a folyosón, az ajtóm
előtt. Hallgatózom. A léptek, a liftajtó előtt megállnak, ami fémesen nyikorog,
majd halk csattanással becsukódik.
Ez megismétlődik minden éjszaka, úgy egy óra magasságában.
De amit nem értek, az az, hogy miért nyitható az ajtó, ha nincs itt a lift. Márpedig a liftszekrényt, vagy két hete kiszerelték, és elvitték felújítani. Ki az, aki minden éjszaka beszáll a liftaknába, és eltűnik.
Ez megismétlődik minden éjszaka, úgy egy óra magasságában.
De amit nem értek, az az, hogy miért nyitható az ajtó, ha nincs itt a lift. Márpedig a liftszekrényt, vagy két hete kiszerelték, és elvitték felújítani. Ki az, aki minden éjszaka beszáll a liftaknába, és eltűnik.
Tegnap
meglestem, hogy ki járkál. Döbbenten láttam a folyosó homályában, hogy egy
fiatal nő megjelenik, karján egy gyerekkel, kitárja a vasajtót, és belép a
sötét aknába. Sem ordítás, sem puffanás nem követte a tettet.
Minden
szorongásom ellenére, kimerészkedtem az előszoba ajtaján. Megmarkoltam a
vasajtó fogantyúját, sarkig tártam, és lebámészkodtam, de csak a vastag
sötétséget láttam, éreztem az akna mélységének hívogató szívását.
Így, hogy
nem volt liftszekrény, láthatóvá vált az akna oldalfala, ami fémmel volt
burkolva, vállmagasságban egy nagy horpadással.
Még jobban előredőlve, próbáltam a csillogó burkolatot megérinteni.
Innen, hihetetlen sebességgel beindultak az események, vállal nekiestem a burkolatban lévő horpadásnak, ami ellenállás nélkül magába engedett.
Zuhanni kezdtem lefelé, egész testemen éreztem a meleg levegősimogató tapintását. Majd lelassult zuhanásom, percekig álltam a semmiben, mire óvatosan letett valami.
Még jobban előredőlve, próbáltam a csillogó burkolatot megérinteni.
Innen, hihetetlen sebességgel beindultak az események, vállal nekiestem a burkolatban lévő horpadásnak, ami ellenállás nélkül magába engedett.
Zuhanni kezdtem lefelé, egész testemen éreztem a meleg levegősimogató tapintását. Majd lelassult zuhanásom, percekig álltam a semmiben, mire óvatosan letett valami.
Gyéren
világított, csupasz betonhelységben álltam, csend volt, és mozdulatlanság. Egy
fekete vasajtón kívül, nem volt ott semmi. Felé indultam, magától kinyílt.
Egy
hatalmas, és keszekuszán romos szerelőcsarnokra emlékeztető épületrészbe
léptem, mindenütt rozsdás, sérült, összetekeredett vas törmelék.
Nagy nehezen
átverekedtem magam a végtelen hosszúnak tűnő csarnokon, és egy másik, kisebb
hangárban találtam magam.
Ott is, csak
a csend, és mozdulatlanság. Eltompult agyam, mintegy álomban, vetítette elém a
gyorsan változó események képeit.
Alig
látható, ködszerű, nyúlós alakzatok vettek körül, és egy nehéz szag. Így,
visszagondolva, furcsa, de nem volt bennem félelem.
Csak
bukdácsoltam előre, a sok lom között, egy távolban feltűnő ajtó felé.
Ez az ajtó
is, érintés nélkül engedett, láthatóvá téve számomra, egy újabb nagyobb
helységet, ami üres volt. De ebből a teremből ajtók nyíltak, és az egyik mögül
emberi beszéd hangjai szűrődtek ki. Nagyon megkönnyebbülve benyitottam, de nem
találtam senkit. Visszafordultam a nagy terembe, és akkor, a következő ajtó
mögül hallottam a hangokat.
Oda is
benéztem, de senkit nem találtam. Ez így ment az összes ajtó esetében.
Egészen
tanácstalan voltam, mikor éreztem, egy hűvös érintést, és emelkedni kezdtem.
Termeken keresztül suhantam, csak villanásnyi képekre emlékszem, aztán ott
találtam magam, a lakásom bejárata előtt, az éjszakai folyosón.
Egészen
összezavarodva, és tanácstalanul. Aztán meghallottam azt a suttogó hangot, amit
sosem fogok elfelejteni, a liftaknából jött.
Még nincs
itt az időd. Ne lépd át a határokat, mert többször nincs kegyelem.
Azóta is
hallom éjszakánként a tétova, csusszanó lépteket az ajtóm előtt, hallom a
liftakna ajtajának zaját, de ki sem mozdulok az ágyamból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése