SZAVAK, SZAVAK, SZAVAK

Sosem őszinték…

A szavak, a történések forgatagában, az agyban keletkező gondolatok hallhatóvá tételének eszköze. Az agy, a látottak, és tapasztaltak alapján, állást foglal, és szavak segítségével teszi bárki számára elérhetővé.
Hegel művészet elmélete szerint, a művészben keltődik egy gondolat, ennek hatására megszületik, egy mindenki számára látható műalkotás.
De az említett mű, nem azonos, az azt kiváltó gondolattal.

Az ember végiggondol helyzeteket, és mielőtt hallhatóvá teszi azt, mérlegel.
Figyelembe veszi önös érdekeit, stratégiai szempontjait, kinek mondja, és hol, mikor, és mit akar elérni.

Eleve szó sem lehet arról, hogy a valós gondolatait közhírré teszi.
Ezt, az őszintének tálalt mellébeszélést, nevezték el diplomáciának. Ami álnok, öncélú szóvirágokat is jelent, gátlástalan egoizmust, rózsaszín felhőkbe burkolva.
Egy férfi – nő kapcsolatban, a férfi, hátsó szándékoktól űzve, hamis szavakba önti hamis érzéseit, amit a nő tud, csak úgy tesz, mintha nem venné észre.
Ha nő teszi mindezt, akkor számít, a férfi hiúság meglétére, saját anyagi, és egzisztenciális hátterének biztosítására, élvezi, a begőzölt kandúr eszement dürögését, amit az ő vonzó, és káprázatos milyensége váltott ki.
Felméri az illetőt, hogy mimózaként nyilatkozzon, vagy rámenősen legyen szókimondó, őszinte.
Ha egy rövid ismeretség után, a nő azt mondja, szeretlek, az eleve gyanús. E súlyos kijelentés mögött, egy hideg és következetes, számító agy húzódik meg.
Mindkét fél, cselezik, ravaszkodik, aztán vagy bejön, vagy nem.
De egy biztos. Soha, senki nem a valós gondolatait önti szavakba