Egy zarándok emlékiratai


A templomhajó félhomályos csendje, hűvös levegője, hideg borogatásként békített a felhevült arcokon. Engem is elvarázsolt, szinte lebegtem a megkönnyebbüléstől. Szemeim lassan hozzászoktak a félhomályhoz, sorban végigpásztáztam az ott lévők arcait.
Az első sorban térdepelt egy csapzott, megereszkedett húsú idősebb asszony, kenetteljes – szétivott pofájáról lerítt, hogy egy kivénhedt kültelki lotyó, akinek életében nem volt egy jó napja. Gyerekei lelencben növögetnek, neki erre nem volt ideje. Biztos, pihenésképpen időnként egy kóterba dekkolt, na persze nem önszántából. Itt meg előadja a forrószívű anyát, aki a szenttől vár valami őt megillető elismerést, netán pénzt, mert ő, egy sorsüldözött anyácska, aki szeretethiánytól fetreng.
Volt vagy hat férje, és tíz élettársa, akiket megevett mellőle az idő, meg a pálinka.
Na meg az a szikkadt férfi, a tetovált kezeivel! Szörnyű amatőr firkálmányok. Ez sem hat egy notórius antialkoholistának.
Az a fajta, ha nincs lebetonozva valami, azt ziher, hogy ellopja. A megbízhatatlan szarláda.
Miután génsérült utódait ˝Felnevelte˝, egész életében nem vitte semmire, de önérzete akkora mint egy ló, ő mindent jobban tudott másnál, bár az írás – olvasás kicsit nehezen ment.
Na és középtájt az a viaszszínű leányanya, akinek most is akkora a hasa mint egy jobb fizetőpincérnek, hogy összeteszi koszos kezeit! Ő maga a megüdvözült szerénység és jóság.
Ez, az egész csürhe ilyen, itt gubbasztanak beszarva, és várják a csodát. Csoda, hogy ilyen vastag bőr van a pofájukon. Igaz, ilyen életek már csak a csodában reménykedhetnek, de amit nem gondoltak végig, az a fényes igazság, hogy azért mert valaki csodatévő szent, lehet, hogy jóságos, de nem vak és hülye.
Márpedig elég, ha valaki esendő halandó, hogy felmérje ezt a hazug és álszent szemétbányát.
Mit hisznek ezek. Végig szemétkedni egy életet, aztán itt hasalgatunk beszarva, reménykedve, majd a jóságos csodatévő elnéző infantilitásában mindent, visszamenőleg is rendbe hoz?
Ti rühes salakjai a társadalomnak. Hát palira akarjátok venni a szentet?
Ez nem fog összejönni, mert a pokolban már tárt karokkal várnak titeket.
Most a hűvös csendben és tömjén illatban jól félreértitek magatokat, nem véletlen, hogy remeg kezetek, ahogy fogjátok azt a rohadt gyertyáitokat, a hazugság álnok lángjait, és várjátok a csodát, holott az egész életetek egy csoda volt. Csoda, hogy nem vertek titeket valahol a posványban agyon.
Ezt köszönjétek meg a szentnek, és ne pofátlankodjatok ide repeta kegyelmekért!
Ha megnyílik a mennyezet, és rátok zúdul egy halom szar, hát ne csodálkozzatok.
Szánalmas, gecmarek népség.
Számotokra nincs csoda. A mennyországot sem nektek találták ki. Majd mindjárt elmesélem, hogy nektek mi jár.
Most azt hiszitek hisztek, mert reméltek valami csodát. Aztán csalódottan visszahuppantok az iszapba, mert aki féregnek született, féregként is hal meg.
Ti, meg férgek vagytok a javából.
Csilingeljetek, énekeljetek, a csodatévő biztos élvezi elivott hangszálaitok veszett nyikorgását, kifelé menet ne feledkezzetek el, az oszlop mögött várakozó perselyről!
Na, én most kimegyek a kapu elé, ha jön a csoda, onnan is látom.
Minden jobb, mint titeket nézni.


Nincsenek megjegyzések: