Cápa

A nagy víz felett alig lebegett néhány bárányfelhő, hét ágra tűzött a nap. Lomhán mozgott a végeláthatatlan tömeg, ezerféleképpen tördelve a rávetődött sugarakat.

Időnként fel – felvillant egy vízből felvágódó ezüstös test, önfeledt játéka a felszín alatti világnak. Az egész látványból áradt a végtelen hatalmú sötét mélység nyugalma és biztonsága.

Egy egészen más világ, hatalmas ereje, titkokkal telt mindenhatósága, a maga élőlényeivel és drákói rendjével a horizonton, eltűnve minden szemek elől. 

A mérhetetlen hatalmú és erejű óceán.

A nagy fehér cápa lassan, ráérősen siklott a felszín alatt, impozáns eleganciával szolgáltatva ki magát a békés habokkal. Áramvonalas teste pille könnyedséggel haladt, gyenge farok csapásai elegendők voltak ahhoz, hogy gyorsan és pontosan a kívánt irányba haladjon. Érezhetően élvezte a szép nyári délutánt.

A halak tisztelettel kikerülték, ahogy egy nagyúrnak kijár.

Hideg tekintetéből nem lehetett kiolvasni hangulatát. Lazán nyitott szájából elővillant számtalan gyilkos foga, a végzetes fogsor, ami még nem engedett el áldozatot. Minden élőlény tudta róla, ha megfog valamit, annak nincs szerencse és kegyelem. Csak két kalauzhal serénykedett félelem nélkül hasa alatt, pontosan tudván, rájuk nem leselkedik veszély.

Az útjából kitérők páni félelem nélkül úsztak el előle, látván, a nagyúr nem éhes. Ez a tény, a félrehúzódó tintahalra is jótékonyan hatott, nem is merte tintáját kiengedni, nehogy magára terelje az óriás figyelmét.

A nagy víz felett alig lebegett néhány bárányfelhő, hét ágra sütött a nap.

A ˝Nagy fehér˝ súlytalan könnyedséggel suhant a vízben, nem unatkozott, mert sosem gondolt semmire. Érzékszervei kilométer hosszan tájékoztatták mindenről, őt sosem érte meglepetés. Tudatában volt annak, hogy ő, a nagy víz nagy hala. Ez a hit biztosította számára a zavartalan lelki nyugalmat.

Egyedül, időnként jelentkező mérhetetlen éhsége zavarta csak meg békéjét. Akkor villámgyors lett, fehéren megvillant hosszú teste, és maga lett a kíméletlen halál. Nem tartott sokáig, mindig pontosan csapott le, áldozatai eltűntek a veszedelmes fogsorok között.

Majd lassultak mozdulatai, ismét felvette nyugodt ritmusát, és úszott tovább.

Jól volt lakva.

A nagy víz felett alig lebegett néhány bárányfelhő, a ˝Nagy fehéret˝ elnyelte a szürke mélység, a kisebb halak vidáman megint játszottak, élvezve a nyáridő kellemes jelenlétét, pillanatok alatt elfelejtve a történteket, az örökre eltűntek távolivá lett emlékét.