Este a tűznél

Késő délután, mikor az alkony éjszakába fordult, feltámadt a hűvös szellő.
Eleinte lágyan simogatott hideg leheletével, aztán- ahogy vaksötét lett a világ, egyre erőszakosabban érződött rosszindulata.
Tépte a fák leveleit, megdúdoltatta a kéménykürtőket, felkavarta az udvar porát.
Még a kutya is az istálló szalmájába ásta magát, a lovak, lehajtott fejjel- mozdulatlanságba merevedtek, a macskák, a konyha sparhertja alá bújtak félelmükben.
 
Nem éreztem mást, mint a szorongató magányt, a tehetetlen kiszolgáltatottságot, a sámlin gubbasztva vártam pattanásig feszült idegekkel, az ajtón, és a bereteszelt ablakokon a koppanásokat.
A régi temető felől lomhán megérkezett az a furcsa és dohos- nehéz szag, végighömpölygött a falu utcáin, betolakodva a házak ajtó és ablakrésein.
A felhők mögül ki- kitüremkedő sápadt holdfény fehéren vibrált a hallgatag- apró házak között, megvilágítva a semmit, amiben érezhető volt valaminek a sűrű jelenléte.
A falubeliek ilyenkor hajdan imádkoztak, de leszoktak róla, mert nem segített, nem változtatott semmin.
Aztán elkezdődtek a kopogások, a kaparászó hangok, a padlásról nehéz léptek hangjai hallatszottak.
Még az ajtókilincs is meg - megmozdult, de jól bevolt minden zárva.
Hajnalig tartott ez a rémes állapot, amit a korai szürkület magával vitt.
A hideg szelek elpihentek, mikor megszólaltak az első rigók, minden virrasztó megkönnyebbült.
 
A vénasszonyok pusmogták, hogy ilyenkor, a templom tornya körül kékesen derengő alakok megnyúlt formái tekergőznek, próbálva bejutni a nehéz faajtón, de hasztalan.
Volt, aki kilesve a zárt ablakon, felismerni vélt régholt ismerősöket, de ezt nem akarta elhinni senki.
Átok ül a mi falunkon- mondogatták egymásnak, és ezen az ima sem segít.
Még a Pista is itt kísért, aki megölte a szomszédját hajdanán, azt a csendőrök lőtték agyon, mert azokat is megtámadta a szekercével.
Itt temették el a temető árkában, pap nélkül.
Azóta sincs nyugalma, minden éjszaka kiveti magából a szenteletlen föld, és ott téblábol a volt háza körül.
Sosem fog szabadulni a pokol tüzéből, mert az ilyeneknek nincs ám kegyelem- motyogta a Rózsi néni, a falú legöregebbje, aki állítólag látnok is volt.
A gaz magasan benőtte a régi temető süppedt hantjait, nem járt ott évek óta a madarakon kívül más.
Senkinek nem volt mersze odamenni.
Az emberek csak fejüket csóválva legyintgettek ezekre az asszonyi beszédekre, de azért alkonyatkor mindegyik igyekezett hazafelé a kocsmából.
Mind kitalált valami sürgős elfoglaltságot, be nem vallotta volna, sietségének igazi okát.
 
Bizony, történnek az emberrel élete folyamán furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok, amiket nem is kell megmagyarázni.
Elég, ha elfogadja, tudomásulveszi az ember, hiszen nincs más lehetőség, meg lehet, hogy ha kutakodik, nagyon ráfizet.
Sok mindent nem ért a halandó, hogy ez egyel több- vagy kevesebb,
egészen mindegy.