Mert ami igazi, állandó, és élő, az a gödör. Az egész világ, irtózatos mennyiségű gödrök halmaza. Ezek után, igazán nem egy kunszt gödörbe lépni.
Különböző mélységű, és szélességű gödrök vannak. Van bőven, amiből ki sem lehet mászni. Akkor egyet lehet tenni, benne kell maradni.
Elüldögél az ember, meditálgat, a gyengébbek szunyókálnak, és várnak.
Várják a bekövetkező szélviharokat, amik lassan, de biztosan hordják a port és földet a gödörbe, aminek mélysége folyamatosan csökken.
A végén a fogvatartott, könnyedén kilép börtönéből, és máris beleeshet a következő gödörbe.
Ez annak a végtelenített játéknak a lényege, amit életnek szokás nevezni.
Ha valaki férfi, egy olyanba esik bele, amiben egy női hölgy már kushad, nem véletlenül van egy nóta, amiben éneklik, a szerelem, sötét verem…
Hát, meg kell hagyni, egy ilyen alulvilágított, komfort nélküli, és botrányosan szűk helyen szerelmesnek maradni, hatalmas kompromisszum kérdése.
Ha a férfi, mondjuk egy jó kövér nő lakta gödörbe lép, nagy szerencse, mert puhára esik, de már zuhanás közben tisztán látja, hogy szerelemről szó sem lehet.
Ha meg vékony nőre, akkor azért nem lehet folytatás, mert összetöri magát.
Okos ember, inkább leül egy kőre, és nem lép sehova. Elnézegeti, ki és mikor lép gödörbe, ha látja a veszélyt, nem szól, mert akkor nem lesz min röhögni.
Aztán hallva a puffanást, boldogan ordítozhat, hogy én tudtam! Én tudtam!
De neki sem szólt soha senki mikor vele előfordult, ezért ő sem szól senkinek.
Na meg legszebb öröm, a káröröm.
(Itt a finom ló köröm…)
Rohadt egy fajta az ember. Csak a halottakban nincs rosszindulat, igaz, bennük semmiféle indulat nincs. Bár ki tudja…
Ők, lehet, egymással folytatják, tesznek az élőkre.
Én is tenni fogok rájuk, ha már elmentem. Nem érdemelnek mást.
Ezekből, csak kiábrándulni lehet. Aki meg elhivatottságában kizárólag jó és megértő, azt kicsinálják. Aztán idővel kinevezik emlékét minden félének, hatalmas emlékművet állítanak neki márványból, és csőstől csődülnek a népek, támogató jóindulatát kérve.
Az meg kiábrándultan fekszik a sírjában, és ha életében nem is, halálában belátja, hogy ezekkel nem szabad szóba sem állni.
Ha erre előbb rájön, még ma is vidáman sörözhetne valami kiskocsmában.
Az embereknek rendszerint későn jön meg az esze, kivételek a svábok- mondják,- azoknak negyven éves korukban megjön, de mindjárt el is megy…
Az ember nem lehet okos, szép is csak akkor, ha szerencséje van.
De kinek van itt szerencséje?
Ha be tudja magának mesélni, hogy neki van, akkor van. mert nem szabad nagy dolgokat várni a sorstól. A kis szerencse is szerencse. Sok kicsi, sokra megy- mondják, de gyanítom azok, akiknek semmiféle szerencséjük nem volt soha.
Ha egy gödörbe landolsz, ülj le kényelmesen, ha felnézel, ugyan azt az eget látod, mint a kinti világban, élvezd, hogy nem fúj a szél, megázni, meg kint is megáznál. Hol itt a probléma?
Ha meg váratlanul kitörne egy lövöldözés, még előnyös helyzetben is vagy.
Aztán, a csinnadratta végén ordítozni kezdesz segítségért, kimentenek a mentőalakulatok, azt hazudod, hogy a légnyomás lökött bele a gödörbe, most is szédülsz, és emlékezetkiesésed van.
Még kártalanítási összegre is számíthatsz…
Nagyon fontos a szakszerű odafigyelés, mert vannak ember által épített mű gödrök, ezeket csapdának hívják.
Felismerhetők, mert ha álcázva is, de van tetejük.
Szoktak beletenni stroncium 89- et, ami egyszer csak ionizál, és stroncium 90- lesz belőle.
Na, az meg végzetes is lehet, mert könnyen, és hatalmasat robban.
Onnan aztán egyenesen az égbe visznek a lépcsők.
Okosabb, ha már gödörben vagy, maradj is nyugton, mert új gödör, új rizikók.
A meglévődet már ismered, nem érhet kínos meglepetés.
„Ember küzdj, és bízva bízzál”- mondta Madách, majd öngyilkos lett.
Ezek szerint tévedett volna?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése