Virtigli

Hát nem akartam a Vicuskával gorombáskodni, ezért fegyelmezetten végighallgattam, és csak annyit mondtam neki, hogy Vicuska, Vicuska, maga egy marha.

Büszke is voltam magamra, hogy egy diplomata fegyelmezettségével viselkedtem. Nem sikerül mindig…

Vicuska Mesélte, hogy volt jósnőnél, aki azt mondta, hogy előző életében béka volt. Bár lehet, van benne valami, mert széles, lapos, vonások nélküli arcában lappangott valami szürkészöld árnyalat, és tele volt gyerekkori bárányhimlőjének elkapart emlékeivel.

Két lábfeje, járás közben kifelé állt, és csípőből rakta vaskos- görbe lábait.

Már azon sem csodálkoznék, ha egyszer elkezdene brekegni…

Plégium !!! Ez egy rohadt plégium !!!

Ordítozta végig a főutcát az ittas, öreg tróger.

Na te vén hülye- röhögték a járókelők, mi az, hogy plégium?

Azt sem tudod miről üvöltözöl, bár ha itt az ordítozási igényed az elsődleges, akkor tényleg egészen mindegy mit harsogsz, az a lényeg, hogy valami szóljon.

Bár hogy plágium valami, vagy plégium, az azért mindegy, mert nem is ismered a szó jelentését, és ha ismernéd is, nem tudsz a plágiumon változtatni, de még a plégiumon sem.Te mindenhez kevés vagy és jelentéktelen, te, egy hajdani emberfélének a plágiuma vagy, olyannak tűnsz, mintha…

Pedig már régen dehogy, valami technikai zavar miatt élsz egyáltalán, hangos vagy meg büdös, és felettébb buta.

Igazán megtévesztő a szemlélő számára.

Plégium !!! Ez egy rohadt plégium !!!

Ordítozta végig a főutcát az ittas, öreg tróger.

Lujza !

Úgy botorkálsz abban a rohadt tűsarkú szandálodban, mint akinek kapanyelet dugtak a seggébe !- kiáltotta harsány vihogás közben a gnóm.

Ott ült a bezárt zöldséges bolt lépcsőjén, és rövid combjait csapkodva figyelte az út közepén csetlő- botló Lujzát.

Lujza két karját kinyújtva, törzse mellett lóbálva egyensúlyozott, fehér műbőr táskája veszedelmesen repkedett bal kezében. Kissé előre dőlve, merev felső testel próbálta lábait egyenesbe tartani, szemmel láthatóan nem sok sikerrel.

Hogy mit meg nem tesznek egyesek a remélt szépségért- dohogta a gesztenye árus, ha így folytatja, vénségére tolókocsiba köt ki,- mint az anyósom, csak neki agyvérzése volt.

Hé!- Maga a Sósné? Maga terjeszti, hogy nimfamániás vagyok? - kiabálta a házmesterné, aki éppen a járdát seperte.

Úgy vágom hátba a seprűvel, hogy leesik a parókája ! - harsogta borízű hangján, már bordó ábrázattal.

Mije van magának?- kérdezte a Sósné. Nimfamániája?

Hát magának legfeljebb nimfomániája lehet, mert egy nimfa lehet akár nimfomániás is, de egy nimfomániás sosem lehet nimfamániás.

Maga egy idióta, aki ha sokat hadonászik, még átesik a seprűjén, és jöhetnek magáért a mentők.

Sósné, már csak a csatakiáltást hallotta, mert beugrott a liftbe, és elmenekült.

Firenze vézna volt, vakítóan fehér bőrű, seszínű- vékony haja a koponyájára tapadt. Az a fajta volt, aki elől deszka, hátul léc.

Fogai nagyok voltak, és ráfért volna egy fogszabályozás. Hosszú- keskeny újai, inkább emlékeztettek egy medúza karjaira, nem is szerette senk,Ai ha hozzáért velük.

Hát, ez a gádzsó, ez egy pusztulat- mondták a cigányok, és gondosan kikerülték.

Ennek biztosan a bába véletlenül ráült a fejére- mondták mások. De bárki, bármit is mondott vagy gondolt, Firenze vézna maradt, seszínű- vékony haja

koponyájára tapadt. Az a fajta maradt, aki elől deszka, hátul léc.