Kertes ház


Már telefonon is határozottan megmondtam, hogy ne csengessen be. Persze a maga gátlástalansága és arcátlansága minden képzeletet felülmúl. Nincs itthon akit keres, és máskor se keresse, mert máskor sem lesz itthon. És ha kimegy, ne felejtse el becsukni a kerti kaput, mert nem bírják a növényeim az állandó huzatot.
De ha mégis találkozni akar vele, a hátsó kertben van. Ha megkerüli az ecetfát, és besétál a sufni mögé, ott találja. Ott ül egész nap a zöld pongyolájában, már régen ki kellett volna mosni, de nem engedi. A lapos nagy kövön ül, cigarettázik, és magában beszél. nem érteni mit, mert nagyon halkan csinálja, és csak a jobb kezével gesztikulál.
De hiába fog szólni hozzá, nem is érzékeli, hogy ott van. Valahol, valami másban barangol, talán nem is látja ami körülveszi, mert amit lát helyette, azt csak ő látja. Már kérdeztem többször tőle- mi a fenét nézel egész nap? Hiszen csak a sufni fala van előtted. De nem szólt semmit, nem is hallotta valószínű, hogy kérdeztem. Hát, nem is kérdeztem többé. Meg, ha meg is mondaná, attól én még nem látnám. Ő, egy másik világban él, csak itt van a teste. Én meg itt, és a testem is itt van.
Mert a lényeg, nem a test holléte. Az a láthatatlan, és érzékelhetetlen valami, ami számít, és hogy az hol működik, hát azt senki nem tudja. Ha valami nem tartozik az emberre, azt nem is fogja megtudni soha. Nincs hozzá köze. Majd ha átlépi ezt a küszöböt, majd akkor meglátja, amit kell.
Ő vele valami zavar történhetett, mert itt is van, meg ott is. Olyan ott- mozdulatlanul ülve, mint egy kerti szobor, csak mozog az egyik karja. Mikor a levegőben nyuládozik, nem tudom, mit akar megfogni, bár lehet, meg is fog, csak az abban a másik világban van, azért látom üresnek a markát. De nem is érdekel, mi lehet az. Nem tartozik rám.
Hogy mi az ami rám tartozik? Hát jó kérdés. A nyavalya se tudja. Még sosem gondoltam bele, mert ha megtudnám, lehet, megzavarna. Elbizonytalanodnék, és csak nehézségem támadna belőle. Az meg így is van elég, nem kell még szereznem belőlük. Ha éjszaka zörögne be egyszer, mikor tiszta égbolt van felettünk, és teljes erővel süt a hold! Minden alkalommal, egy vastag és vakító sugárnyaláb ereszkedik le a házra, úgy ragyog az épület meg a kert, hogy nem hinne a szemének. Csak halk zümmögést hallani, és akkor ő felriad álmából, mint egy alvajáró kiszédeleg a kertbe, és hanyattfekszik a fűben, a kankalinok között. Széttárt karokkal, és csukott szemekkel, fehér arcán egy halvány mosoly… Hosszú- fehér hálóinge, izzik mint a hó. Én persze nem merek kimenni a fényre, mert érzem, nekem biztos árt. De az ablakon át látom, hogy körülállják ködszerű képződmények, fölé hajolnak, és beszélnek hozzá. De sosem jönnek a ház felé, és ez megnyugtat.
Már sok éve nem lehet vele beszélni, de ha maga meg akarja próbálni, hát csak rajta, én szóltam. Ha nem jár sikerrel, ne engem hibáztasson. Sokan hiszik, hogy kell valakivel beszélni, mert akkor nincs olyan kíméletlen magányérzete. Ez persze egy marhaság, mert akkor is egyedül van, ha a fene eszi meg. Ez magára is érvényes, bár ha vele beszél, olyan, mintha magába beszélne, ezt meg otthon is megteheti, nem kell ilyen messze eljönnie.
Látja, hogy múlik az idő! Mindjárt itt a szürkület, már a hosszúfarkú- fekete lepkék is megérkeztek. Ahogy nő a sötétség, egyre sűrűbb rajokban érkeznek, mire itt a vaksötét, a szárnyaik kékes fényben kezdenek derengeni. Sűrűn gomolyog tőlük a levegő, mint megannyi lidércfény lobog az egész kert felett. De érdekes, hogy csak a kertünkben, a kerítésen kívül, csak az átláthatatlan éjszaka a rengeteg apró neszeivel, az alvó világ, amiben nem ébred fel reggelente mindenki. Ebben a nagy sötétségben, értelmet kapnak a nehéz sóhajok, és kiömlő félmondatok, amiknek részeit már széthordta az esti szellő.
Mert mindennek van értelme, meg semminek sincs, a sötétség elnyelte világ hajnalban feltámad, frissen, tele ígéretekkel, aztán vagy lesz belőlük valami, vagy majd a következő alkalommal. Mert mindig van következő alkalom, egészen az utolsóig.
Most jobb ha elmegy, mielőtt megérkezik az este. Jól bezárkózom, minden rést és nyílást elreteszelek, még ellenőriznem kell a padlásablakot, nehogy bejöjjön valami, ami érezhetően itt fog ólálkodni a ház körül, és folyton figyel.
Őt is felszedem a kövéről, és bevezetem a helyére. Hátha ma mond valamit, és nem akarom elszalasztani.

Nincsenek megjegyzések: