Hát ki az Isten úszna velem szembe, az üres medencében?
˝Isten nevét a szádra, hiába ne vedd…˝- írta nekem egy női hölgy.
Ezt egy irodalmi kritikának szánta.
Az úszás, egy gorgónak kunszt, amit illik értékelni, de egy csibornak… egészen természetes.
Mert minden természetes, amit az ember tud, és semmi nem az, amit nem tud.
Mintha az Úr törődne is azzal, hogy a nagy rémületemben mit veszek a múló számra, és mit nem.
Az ember azt vesz a szájára, amit akar…
És akkor mi van?
Hát semmi…
Mindig semmi van, aztán már az sem…
A fene megette az egészet, ezt mindig is mindenki tudta, csak nem szeret senki rágondolni.
Csak ugrunk nagy hasasokat az üres medencébe, aztán összetörjük a képünket, és meg vagyunk sértve…
De aki ott a medence fenekén, véres orral hasal, és a traumától szenved, az se mondhatja, hogy mi az Isten hasalhatna velem szemben ebben az üres medencében?
Mondjuk egy kardhal, vagy egy osztriga?
Bár a becsapódástól a versenyző akármit is láthat, a baj akkor van, ha az osztrigát polipnak nézi.
De alanyi jogon megteheti, mert mindenki és mindent annak néz, aminek akar, illetve ami neki elfogadhatóbb.
Ez a pszichéje szempontjából döntően fontos…
Hallottam már remek gasztronómiai cselvetésekről, mikor úgy fűszereznek étkeket, hogy a pasas gilisztákat eszeget pacal helyett.
A pechese később szelvényezett lesz, meg talán önbeporzó is.
Hát az Isten tudja,- akinek nem illik a szádra venni a nevét.
Egyszerűen illetlen és tolakodó elnevezni az elnevezhetetlent.
Ez a buzgalom, nem tudja megtéveszteni a Mindenhatót.
Az emberi lihegve megfelelniakarás, de akkor is menni kell.
Ez mindenkinek egyformán nehéz, de túl szokás esni rajta…
Ha belegondolok,- hogy megtudjuk kritizálni egymást! És a kritizáló fél sem okosabb az áldozatnál, csak gátlástalanabb. Mert azt hiszi… Pedig egy frászt.
Csak irreális, elvarázsolta magát, tetszeleg képzelt zsenijében, és szenved, hogy ennyi hülye között, nagyon nehéz neki élni.
De nem húz el a francba -hogy Goethei legyek- mert ha egyedül marad, nem lesz kontroll közege.
Mert mihez képest okos, vagy hülye valaki?
Hiszen, az ˝Okos˝ szint eleve elérhetetlen…
Csak arról lehet szó, hogy ki mennyire nem okos.
Csakhogy az ember saját magának bármit elnéz, másoknak meg semmit.
Be kell látnom, hogy ez- mint önvédelmi stratégia- okosnak mondható.
Valójában, csak okoskodókról beszélhetünk, mert az egész létünk, egy sötét szobában futkosás, és állandó reszketés, hogy minek megyünk neki.
Hát mondhatom, hogy nem könnyű élni…
Meg halni sem.
Sok mindenféle dolog van, ami állva hal meg.
Megfosztva az ágyban fekvés langyos agóniájának élvezetétől…
A dolgok önmagukhoz tartoznak, csak mi erőltetjük össze őket.
Kitalálunk egy virtuális nyakláncot, amire felfűzzük az ügyeinket, nagyság, szín, szag szerint, aztán ezeknek egymáshoz semmi közük.
Ez nem tűnik fel senkinek…
˝Rend a lelke mindennek˝- hiszitek ti.
A problémák vannak, azokat nem kell rendszerezni az áttekinthetőség kedvéért, azokat meg kell oldani, vagy át kell lépni.
Ezek magukat szokták megoldani, csak a nagyképűek hiszik, hogy ők, akik elrendezték.
Mint a zöldséges, a Halva, aki minden nap, már reggel tökrészeg volt, néha előkerült az eladótérben, de hatalmas termetű neje visszazavarta az üzlettérből nyíló szobájukba.
Hogy tartozik ez ide?
Hát sehogy. Csak eszembe jutott, mint gyerek, rendszeresen megcsodáltam a Halva bácsit.
Ma már értem, hogy a problémáit így oldotta meg.
Fantáziálunk paradicsomról, ami egy termény, hogy miért ezzel a szóval jelölgetjük vágyainkat- nem tudom.
Amilyen fennkölt elképzelés a másvilágnak ez a parádés kertje, hát megérdemelne egy elegáns nevet.
Ha maradunk a már megszokott névnél, illene szelektálni is.
Például: A piros paradicsom a pirospozsgásoké, a zöld, meg a természetvédőké.
A fürtös, meg az ingatagoké.
Ha ezt betartanánk, sosem lenne ott,- a messzeségben torzsalkodás.
Ez lenne az igazi paradicsom.
Hogy unatkoznának a balhéhoz szokott megboldogultak!
Ott aztán senki nem úszna velem szemben az üres medencében.
Most még nem tudom, hogy ott, hasast, vagy egy seggest ugorjak.
Majd meglátom, ha már ott fogok állni a medence szélén.…
Na persze, ha belelök valaki, akkor nem téma az ugrásfajta.
Akkor csak puff!
Már hasalok is a fenéken, és máris elönti szívemet a béke és valahova tartozás meleg érzése.
Tudni fogom azonnal, hogy itt is emberek vannak.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése