Éden

 

Valami gyönyörű hely lehet. Egy olyan eldorádó féle. Csodálatos fényben, egy örök ragyogásban fürdő végtelen szépség, ami a horizontig húzódik, és érezni, hogy annál sokkal tovább tart. Hegyek és smaragdzöld buja erdők, csörgedező patakok és sziklába ágyazott vízesések, benne aranyló álomszerű halak. Tisztások és zöld-virágos rétek, pipacstenger hullámzik a langyos szélben. Színes madarak énekelnek a fák ágain, őzek legelésznek heverésző oroszlánok békés gyűrűjében. Az idillikus csendet csak a madárdal töri meg. Valami gyönyörű hely lehet.


Az éden, az elképzelhetetlen de látható valóság, a vágyakozás völgye és hegycsúcsai, ami felé igyekszik az ember, de sosem éri el. Minél elérhetetlenebb, annál szebbnek látszik, mert mindig az a gyönyörű, ami vágy marad.

Nehéz órákban segítségül szolgál a fantáziába menekvőnek, szépségével erőt és megbékélést ad, láthatatlanná téve az egyre sűrűsödő viharfelhőket. Elringat látványa, megengedi, hogy lélekben barangolj rétjein. Itt minden szép nyári nap, minden békés és simogató, a szellő letörli a ráncokat-a gondok ráncait, könnyűvé tesz és befogadóvá nemesít.

Mert kell legyen valami, ami ellenkezője annak ami van. A vant elviselni már az elvben létező más is könnyebbé teheti, befogadó készség kérdése az egész. Ha akarod, feltámad az éden, körülvesz és megóv az összedőléstől. De neked kell akarnod, ki kell tudnod szakadni a realitás teréből, és magadba kell menekülj. Az éden megóv a halálos sérüléstől, lehetővé teszi, hogy ha bár verten is, de talpra tudj kecmeregni, csak hinned kell, hinned önmagadban. A magad erejében és a szerencsében. Mert a szerencse, egy létező valami, akár az éden. Várni ölbetett kézzel egyiket sem érdemes, mert nem fog jönni. Hinni, hívni és akarni kell, és akkor egyszerre feltűnik a horizonton, egyre közelebb és közelebb suhan, majd átölel minden ragyogásával. Sebeket gyógyít, hűvös kezével lecsendesíti lázas homlokod.

Elgyötört lelkedben elomlik a béke és nyugalom, énekével álomba ringat, és ébredésedkor frissebb vagy és bizakodóbb. A rossz halála az önbizalom. A megtépázott-vert hadak is mindig összerendeződnek, mert végleg nem pusztul el semmi, mindent újra lehet építeni, mindarra ami megmaradt. Mert mindig marad valami ami még élő.

Akard az édent, és akkor jönni fog.