A sovány, fiatal férfi átmászott a düledező deszkakerítésen. Ahogy földet ért, elnyelte a csalán és gyomnövénytenger, csak kócos fejeteteje bukkant fel helyenként.
Lassan haladt előre az egymásbanőtt gyökerek és ágak között, magaelőtt tartva két kinyújtott karját, próbálta elhárítani az arcába csapódni igyekvő zöld szárakat.
Rengeteg pókháló, szúnyog, mindenféle bogár nyüzsgött a levelek szövevényében, egy egészen más világ a világban.
Mire kijutott a gaz felverte murvás kerti útra, utálkozva próbálta az arcábaragadt pókhálókat, fényesen tapadós levélmaradékokat lefejteni.
Köpködött, és undorodott, úgy érezte, hogy egész testében ez a förtelmes hulladék az úr.
Jó lenne, ha valami kútfélébe botlanék- gondolta, de sehol nem látott semmit, ahol le tudta volna mosni magát. A bágyadt szeptemberi napsütésben imbolygott előre, nem is tudta merre megy, az út vezette.
Már semmit nem értett, nem tudta miért hatolt be ebbe a szokatlan kertbe, ami nem volt idegen, álmában többször megjelent.
Úgy érezte, hogy kíséri valami, dohos lehelete az arca körül úszkált.
A végtelen csendet, még egy madárfütty sem zavarta. Lábai alatt a köves út egyre gazosabb lett, csak ösztöne vitte előre.
Egy vakolatlan, földszintes épület állt előtte, szinte az utolsó pillanatig észrevétlen maradva. Sötét kapujában tűnt el az út.
A sovány férfi tétova léptekkel belépett. Megint csak álmodom, motyogta magaelé, most először engedett be magába a kert.
Nincs semmi baj, máskor is felébredtem, majd most is felfogok- nyugtatta magát.
Előtte korhadt fa lépcső vezetett lefelé a sötét ismeretlenbe. A biztonság kedvéért bal kezével támasztva a falat, elindult lefelé.
Nem tudta mióta megy, az állott levegő egyre párásabb lett, nehezen szívta magába. Olyan fáradtság lett rajta úrrá, hogy le kellett ülnie.
Mikor feleszmélt, lassan, nyikorogva indultak meg gondolatkerekei.
Nem tudta hol van, és mit akar. Nehezen jöttek vissza emlékképei, négykézlábra hemperedett, majd talpra állt. Lelassult, gépies mozdulatokkal folytatta útját lefelé.
Időnként elhaladt mellette valami, csak a szelét érezte. Már nem gondolt semmire. Aztán megszűnt lábai alatt a lépcső. Óvatosan tapogatózott lábfejével magaelőtt, de csak síkfelületet érzett.
Görnyedten, támolyogva elindult előre.
Halk, kékes fény derengett fel körülötte, egy nagy és üres teremben állt. A durván faragott sziklafalakon végigcsordogáló víz, tócsákba gyűlt a padozaton.
Nem látott senkit, de érezte valaminek a jelenlétét, ami közeledik felé, és lágyan átöleli egész testét.
A girbe- gurba földút, a gesztenyesorral, az elvadult kertnél fordult jobbra a patakhoz. Most sincs ez másként, csakhogy a kert helyén hosszan indul a rét, az erdő lábáig. A zöld fűben integető pipacstenger, lágy szellőben ringatózva csodálatos, szívet melengető látvány.
Aki arra jár, megcsodálja, de furcsa módon, valami kitörölte a kertet az emberek emlékezetéből.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése