Gloriet

Gloriet kócos, ősz hajzuhataga egészen eltakarta vállait, és hátát. Kövér volt, orra hegyén meglehetősen nagy bibircsókkal, agyonmosott fürdőköpenyében, egész nap a konyhaablakban ült elnyűtt karosszékében, és kifelé figyelt. Szája folyton mozgott, de hangtalan beszédét csak az érthette, akinek szólt. Ha megkérdezték tőle kivel beszél, mindig ugyan az volt a válasz:
Aztán belegyömöszölték egy szürke zsákba, - motyogta üveges tekintettel, de két zsák volt, ha az egyikkel baj lenne, legyen másik.Alig bírták a lábait meghajtani, olyan merevek voltak. Ki is lógott az egyik, mikor feldobták a szekérre. A köves út úgy rázott, hogy összevissza gurult a csomag. Belegyömöszölték egy szürke zsákba. Csak madarak látták, meg a fák. Akik kérdezték, legyintettek rá, ez egészen hülye- mondták, nem érdemes vele beszélni. Azóta ilyen, hogy leesett a pincelépcsőn. Másnap találtak rá, de már akkor nem lehetett vele beszélni, azóta a zsákos történetét darálja, bármit kérdez tőle az ember. Igaz, régen mesélték, hogy a pincében találtak egy szákban egy női tetemet. Sosem sült ki, ki tette, és ki volt a zsákban.
De tény, hogy a pincében volt egy hátborzongató csend, aki lement, olyan érzése támadt, hogy jéghideg tekintetek figyelik minden mozdulatát.
 

Ott a halál lakik, mondogatta Gizella a másodikról. Nem is jár le oda senki, csak, ha nagyon, muszáj. Néha ha le kell másszak, hát igyekszem minél előbb kipucolni onnan, és addig is egy imát mondok hangosan, na meg a villany sem ég hónapok óta, ez is a lenti dolgok következménye lehet. Mondják, folytatta Gizella, egy régi temetőre épült ez a ház, és feljárnak a halottak éjszakánként, még a lépcsőházban is hallani szoktam a motozást, meg sóhajokat.
Mit vigyorognak maguk idióták, még a kutyám is nyüszítve bebújik az asztal alá, sokkal érzékenyebb, mint az ember. A múltkor is folyt a jövésmenés a lépcsőházban, hajnalra szűnt meg, és nehéz dohszag terjengett még a hatodikon is. Az öreg Józsi ki is lesett a levélbedobó résén, látott is jönni három alakot, olyanok voltak, mint a köd. Meg is rémült rendesen, hajnalig a speizba zárkózva imádkozott. Na higgyék el, Gloriet nem véletlenül olyan amilyen, az egyik halott beléköltözött.

A szürke zsák- motyogta Gloriet távolba meredő kifejezéstelen tekintettel. Nagy lyukat égettek testébe, és kitépték a szívét. Egy fekete alak a göcsörtös kezével. Ezek a jeges, fehér fények…
Egyre gyakrabban felizzanak, és jönnek hozzám közelebb. Gloriet reszkető kezével eltakarta rémülten kiforduló szemeit.
A zsák- kiáltotta, a szürke zsák!

Reggel nem találták az ágyában. A karosszéke is üresen álldogált az ablak előtt. Karfáján egy rongyos, szürke zsákmaradvány lógott, dohszagot árasztott. Pincétől padlásig összemászkáltak mindent, a nevét kiáltozták, de nem volt Gloriet sehol. Karosszéke azóta is ott áll az ablak előtt, a zsákdarabbal karfáján. Valahogy senkinek nem akaródzott elrakni onnan.