Játékos ember… A Homo Ludens.J
De maradjunk az előző kifejezésnél az közérthetőbb.
Ha visszanézünk az időben, ˝Párizs megér egy misét˝… és tényleg megért, aztán hogy hány hugenotta maradt a templom kövén vérbenfagyva, hát az egy más dolog.
Egy esemény taglalásakor, nem kell minden piszlicsári részletekben elveszni.
A lényegre kell koncentrálni, hisz mindennek van ára, Párizsnak is és ha úgy vesszük, nem is volt drága.
Hát hol lehet a világon, egy ekkora és ilyen szép várost, pármázsa hugenottáért megkapni?
Na ugye…Aztán az Úrnak időnként az idegeire megyünk, az első világháborúnktól annyira besokallt, hogy ránk zúdította a spanyol náthát.
Százmillió körül becsülték a halottak számát, az én nagyapám is abba halt bele.
Itt maradt a nagymama négy kis gyerekkel, de az Úr sem tud ennyire részletkérdésekkel foglalkozni.
Felnőnek valahogy- gondolhatta és igaza is lett.
A spanyol annyi áldozatot követelt, hogy többen voltak, mint a háború elpusztította embertömegek.
De az ember gyógyíthatatlan, soha semmiből nem tanul.
De miért is tenné, ha megváltozna, olyan unalmas lenne a történelem, hogy nem is volna érdemes semmit feljegyezni.
Bár annyit sminkelni, amennyit a történetírás tud, hát az lekörözhetetlen.
Szinte minden generációban más és más a jó bácsi, és a gonosz.
A nagy össznépi mellébeszélés, a történelmi események megörökítésekor is remekül működik.
Ez a király új ruhája, mindenki látja a valóságot, de senkit nem zavar.
Már megszokták
Ha sok szó esik a disznóságokról, idővel kezd unalmas lenni, jön a közöny és az ingerültség.
Aztán csak zúg a Néva, nehézkesen sodorja fagyott jégtábláit és diszkréten félrenéz, mikor Raszputyin tetemét gyömöszölik bele a hideg halálba.
Mert mégiscsak ízléstelen lenne a parton hagyni, jöhetnek arra gyerekek és gyenge idegzetű felnőttek, akik frászt kapnak a sátán látványától.
Pártokra, és ellenpártokba tömörülünk, lobogunk, önző módon harácsolunk, aztán ha tévedésünk nyilvánvalóvá válik, még egy kicsit makogunk a Haza érdekeiről, és gyorsan másról kezdünk beszélni, elterelvén a népek figyelmét a történtekről.
Homo Ludens…
Valahol kedves ez a játékos, ravaszkodó kétszínűség, ez a talmi ócskaság, de igazi, semmi mesterkéltség és ez benne az érték.
Mert lehet eltávozni mások hibájából, meg lehet egyéb- tőlünk független okokból, de mindenképpen menni kell.
Mindig jönnek újak, akik pontosan olyanok, mint a voltak, nincs zökkenő, észre sem venni a szereplők kicserélődését.
A verkli csak nyekereg, süt a nap és probléma egysem.
Gurul a világ, nem mondom, hogy előre, mert nem ismerem az irányt, de más sem és ez így megszokott.
Megideologizált bűnök, erényekként tálalt otrombaságok, mert az erősebb igazsága az igaz, a gyengékre meg nincs szükség, mert ugye a társadalom érdeke…
Hogy mi bűn és mi erény, ez megállapodás kérdése, nem szabad ebből ügyet csinálni, az ügyek mindig hátráltatnak és bosszantanak, ami nem megengedhető.
Végső fokon, ha kellő távolságból és magasságból nézi a dolgokat az ember, minden rendben van és ez a lényeg.
De maradjunk az előző kifejezésnél az közérthetőbb.
Ha visszanézünk az időben, ˝Párizs megér egy misét˝… és tényleg megért, aztán hogy hány hugenotta maradt a templom kövén vérbenfagyva, hát az egy más dolog.
Egy esemény taglalásakor, nem kell minden piszlicsári részletekben elveszni.
A lényegre kell koncentrálni, hisz mindennek van ára, Párizsnak is és ha úgy vesszük, nem is volt drága.
Hát hol lehet a világon, egy ekkora és ilyen szép várost, pármázsa hugenottáért megkapni?
Na ugye…Aztán az Úrnak időnként az idegeire megyünk, az első világháborúnktól annyira besokallt, hogy ránk zúdította a spanyol náthát.
Százmillió körül becsülték a halottak számát, az én nagyapám is abba halt bele.
Itt maradt a nagymama négy kis gyerekkel, de az Úr sem tud ennyire részletkérdésekkel foglalkozni.
Felnőnek valahogy- gondolhatta és igaza is lett.
A spanyol annyi áldozatot követelt, hogy többen voltak, mint a háború elpusztította embertömegek.
De az ember gyógyíthatatlan, soha semmiből nem tanul.
De miért is tenné, ha megváltozna, olyan unalmas lenne a történelem, hogy nem is volna érdemes semmit feljegyezni.
Bár annyit sminkelni, amennyit a történetírás tud, hát az lekörözhetetlen.
Szinte minden generációban más és más a jó bácsi, és a gonosz.
A nagy össznépi mellébeszélés, a történelmi események megörökítésekor is remekül működik.
Ez a király új ruhája, mindenki látja a valóságot, de senkit nem zavar.
Már megszokták
Ha sok szó esik a disznóságokról, idővel kezd unalmas lenni, jön a közöny és az ingerültség.
Aztán csak zúg a Néva, nehézkesen sodorja fagyott jégtábláit és diszkréten félrenéz, mikor Raszputyin tetemét gyömöszölik bele a hideg halálba.
Mert mégiscsak ízléstelen lenne a parton hagyni, jöhetnek arra gyerekek és gyenge idegzetű felnőttek, akik frászt kapnak a sátán látványától.
Pártokra, és ellenpártokba tömörülünk, lobogunk, önző módon harácsolunk, aztán ha tévedésünk nyilvánvalóvá válik, még egy kicsit makogunk a Haza érdekeiről, és gyorsan másról kezdünk beszélni, elterelvén a népek figyelmét a történtekről.
Homo Ludens…
Valahol kedves ez a játékos, ravaszkodó kétszínűség, ez a talmi ócskaság, de igazi, semmi mesterkéltség és ez benne az érték.
Mert lehet eltávozni mások hibájából, meg lehet egyéb- tőlünk független okokból, de mindenképpen menni kell.
Mindig jönnek újak, akik pontosan olyanok, mint a voltak, nincs zökkenő, észre sem venni a szereplők kicserélődését.
A verkli csak nyekereg, süt a nap és probléma egysem.
Gurul a világ, nem mondom, hogy előre, mert nem ismerem az irányt, de más sem és ez így megszokott.
Megideologizált bűnök, erényekként tálalt otrombaságok, mert az erősebb igazsága az igaz, a gyengékre meg nincs szükség, mert ugye a társadalom érdeke…
Hogy mi bűn és mi erény, ez megállapodás kérdése, nem szabad ebből ügyet csinálni, az ügyek mindig hátráltatnak és bosszantanak, ami nem megengedhető.
Végső fokon, ha kellő távolságból és magasságból nézi a dolgokat az ember, minden rendben van és ez a lényeg.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése