A felvonóhíd őrült nyikorgással leereszkedett.
A királyfi óvatosan léptetett végig a korhadt deszkákon, egy zabszem sem fért volna a fenekébe.
Nem volt úgy általában, és kifejezetten bátor. Bele is izzadt, mire beért a vár udvarára.
Termete, hát az nem volt neki, vastag cölöp futóművei is rövidek voltak, egészen magasra kellett szerelni a kengyelt, hogy bele tudja erőltetni két duci lábfejét.A szolgák rohantak a létrával, hogy lesegítsék nyergéből, de ő fenséges karlendítéssel elutasította a segítséget, mert észrevette, hogy a lakótorony erkélyén megjelent a hőn vágyott királylány.
Egy elegáns lendülettel leugrott nyergéből, de jobb lábfeje beleszorult a kengyelbe, és hatalmasat zuhant, a megriadt ló nekilódult, és lábánál fogva körbe- körbe vonszolta a sáros udvaron.
A királyfi, nyomdafestéket nem tűrő ocsmányságokat ordított repedtfazék hangján, úgy festett, mint egy sárlavina.
A királylány megkövülten nézte a jelenetet, aztán hisztériás rángógörcsöt kapott, és úgy elkezdett röhögni, hogy visszhangzottak a falak.
Aztán végre megállt az a rohadt dög, és valahogy kicibálták a vendég lábát a kengyelből.
Nyomorultul érezte magát, és volt egy olyan tűnő érzése, hogy megjelenésében nem igazán szalonképes.
Az erkély alá vonszolta magát, kezébe nyomták mandolinját, és elkezdte dalát: ˝Fuchs du hast die Gansgestohlen˝- és így tovább.
Az arajelölt egyből el lett bűvölve a dal és előadás szépségétől, és az, hogy nem kottából játszott, ez külön elvarázsolta.
Ő is csak fejből tudott hárfázni, mert hosszú orrával folyton leverte a kottatartó kottáit.
A vár udvara megtelt dallal, az érkező madarak is énekelni kezdtek,
A rózsalugas virágba borult, csak úgy zengett az életszeretet és a szerelem.
Hát ez egy megrázóan gyönyörű történet, szólt szipogva a levelibéka, meghatódva törölgetve szemeit. Tudod Ervin, ha rád gondolok, hát Te nem vagy sehol…
Szórakozottan elkapott egy arra tévedt figyelmetlen legyet, és bekapta.
A királyfi óvatosan léptetett végig a korhadt deszkákon, egy zabszem sem fért volna a fenekébe.
Nem volt úgy általában, és kifejezetten bátor. Bele is izzadt, mire beért a vár udvarára.
Termete, hát az nem volt neki, vastag cölöp futóművei is rövidek voltak, egészen magasra kellett szerelni a kengyelt, hogy bele tudja erőltetni két duci lábfejét.A szolgák rohantak a létrával, hogy lesegítsék nyergéből, de ő fenséges karlendítéssel elutasította a segítséget, mert észrevette, hogy a lakótorony erkélyén megjelent a hőn vágyott királylány.
Egy elegáns lendülettel leugrott nyergéből, de jobb lábfeje beleszorult a kengyelbe, és hatalmasat zuhant, a megriadt ló nekilódult, és lábánál fogva körbe- körbe vonszolta a sáros udvaron.
A királyfi, nyomdafestéket nem tűrő ocsmányságokat ordított repedtfazék hangján, úgy festett, mint egy sárlavina.
A királylány megkövülten nézte a jelenetet, aztán hisztériás rángógörcsöt kapott, és úgy elkezdett röhögni, hogy visszhangzottak a falak.
Aztán végre megállt az a rohadt dög, és valahogy kicibálták a vendég lábát a kengyelből.
Nyomorultul érezte magát, és volt egy olyan tűnő érzése, hogy megjelenésében nem igazán szalonképes.
Az erkély alá vonszolta magát, kezébe nyomták mandolinját, és elkezdte dalát: ˝Fuchs du hast die Gansgestohlen˝- és így tovább.
Az arajelölt egyből el lett bűvölve a dal és előadás szépségétől, és az, hogy nem kottából játszott, ez külön elvarázsolta.
Ő is csak fejből tudott hárfázni, mert hosszú orrával folyton leverte a kottatartó kottáit.
A vár udvara megtelt dallal, az érkező madarak is énekelni kezdtek,
A rózsalugas virágba borult, csak úgy zengett az életszeretet és a szerelem.
Hát ez egy megrázóan gyönyörű történet, szólt szipogva a levelibéka, meghatódva törölgetve szemeit. Tudod Ervin, ha rád gondolok, hát Te nem vagy sehol…
Szórakozottan elkapott egy arra tévedt figyelmetlen legyet, és bekapta.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése