Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy én már megszoktam, már csukott szemmel is meg tudlak benneteket különböztetni egymástól.
Szólt rekedtes- mély hangján Rózsika, kövér arca csak úgy fénylett a napsütésben. Nem kell tudni, hogy miért van Colleóninak lovas szobra Velencében, de annyit legalább tudnia kellene, hogy a cipőit ne megcserélve vegye fel a tudatlan férge.
Mondják, hogy senkit nem zavar a saját szaga, de én, demokrata és humánus ember lévén, mindegyikőtökét el tudom viselni.
A húgyagyúságotokkal már nem így vagyok.
Szilárdan hiszem, hogy a személyreszabott bűztől, még lehet valaki értelmes lény.
Persze ez nem kötelező, nektek például nem is sikerült.
Csak ne járjatok úgy, mint ahogy a rongyszedő Karola járt, akiben meggyulladt a pálinka, mesélték, hogy úgy világított mint egy viharlámpa.
Lángolva kitántorgott a fűre, aztán mikor végre elhamvadt, széthordta a szél.
Széttárt karokkal állt ott, olyan volt, mint egy lángoló fa- kereszt.
Tudom, hogy valahogy mindenkinek el kell tűnni egyszer, de az ilyen szokatlan megoldásoknak az emléke megmarad.
Még emlékszem a Vilmára, aki mosónő volt.
Annyit szivornyázott mosás közben, hogy beleszédült a teknőbe, és megfulladt.
Egyik lakó észrevette, és kegyeletből kihúzta a dugót, és Vilma lefolyt a kanálisba.
Ezek igenis nagyszerű távozások, mert úgy elmúlni, mint mondjuk egy vállalati utókalkulátor, hát maga a dögunalom.
Amúgy kiábrándító egy élet ez.
Ha valaki kihullik a sorból, az azonnal összezárul, és minden megy tovább, mintha misem történt volna.
Napok alatt elhalványul még arcának emléke is, aztán már abban sem biztos az ember, hogy valaha is volt.
Rózsika, a kővévált közönsége szeme láttára, fehér párába burkolózott, majd lomhán kezdett lefolyni a székéről.
A kátrányszerű massza végigcsorgott a szék lábán, és kis tócsában gyűlt össze az asztal alatt.
Sokan becsukták a szemüket, remélve, hogy mikor kinyitják, újra a dagadt Rózsi püffedt képét látják, de csak a széke állt ott, a ráragadt fekete anyaggal.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése