Ott ült a Duna-part legalsó lépcsőjén.
Cipőorra előtt hömpölygött a nagy víz, már régen elsodródott az a dinnyehéj…
Cipőorra előtt hömpölygött a nagy víz, már régen elsodródott az a dinnyehéj…
Minden - észrevétlenül sustorogva, a könnyed örvényben elmerül, megszámlálhatatlan elmúlt élet sápadt arcai vibrálnak a habok között, homályos tekintetük keresték az övéit, amiben még volt némi fény. Még igen. Már nem lehet hátra sok, csukott szemekkel, érezte a víz sodrását, hűvös közönyét, miért is érdekelné bárkinek az elmúlt élete, aminek folyása állandó veszteséggel, és lemondással jár, ahogy múlik.
Persze ő is kreált tündérmeséket, hiteket, és egyéb mankókat, de ezek idővel kiszürkültek, elkorhadtak, és nem maradt más, mint a tények, azok pedig könyörtelenül színtelenek, és hidegek.
Persze ő is kreált tündérmeséket, hiteket, és egyéb mankókat, de ezek idővel kiszürkültek, elkorhadtak, és nem maradt más, mint a tények, azok pedig könyörtelenül színtelenek, és hidegek.
Ott ült a Duna-part legalsó lépcsőjén.
Két könyöke térdein pihent, arcát tenyerébe hajtva, gondolatban végigbarangolta elmúlt éveit.
Hosszú séta volt, tele emlékekkel, hangokkal, szagokkal és illatokkal.
Már évek óta, mint kívülálló szemlélődött a világban, egyre több dolgot nem értett, vagy ha igen, nem tudott velük egyetérteni.
Ez már egy másik világ -mondogatta magának, az emberek, szokások, még az épületek is mások, mint amit ő megszokott.
Csak hallgatta a nagy víz monoton énekét, hallotta a habokból suttogó emlékek hangjait, hívó szavuk békébe ringatta fáradt lelkét.
Lassan szürkült a késő délután. A lenyugvó nap meleg fényei már alacsony szögből simították végig a hömpölygő vizet.
Aranyló színekben pompázott a folyó.
Az éjszaka bársony léptekkel ért a partra.
Leheletétől eltűnt a víz, egyre láthatatlanabbá váltak az üres lépcsők.
Két könyöke térdein pihent, arcát tenyerébe hajtva, gondolatban végigbarangolta elmúlt éveit.
Hosszú séta volt, tele emlékekkel, hangokkal, szagokkal és illatokkal.
Már évek óta, mint kívülálló szemlélődött a világban, egyre több dolgot nem értett, vagy ha igen, nem tudott velük egyetérteni.
Ez már egy másik világ -mondogatta magának, az emberek, szokások, még az épületek is mások, mint amit ő megszokott.
Csak hallgatta a nagy víz monoton énekét, hallotta a habokból suttogó emlékek hangjait, hívó szavuk békébe ringatta fáradt lelkét.
Lassan szürkült a késő délután. A lenyugvó nap meleg fényei már alacsony szögből simították végig a hömpölygő vizet.
Aranyló színekben pompázott a folyó.
Az éjszaka bársony léptekkel ért a partra.
Leheletétől eltűnt a víz, egyre láthatatlanabbá váltak az üres lépcsők.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése