Utálat

Hogy mikor kezdtem utálni mindenkit, erre már igazából nem is emlékszem. Volt idő, mikor megpróbáltam rávenni magam az ellenkezőjére, de nem igazán ment a dolog – mondta a vastag- öregedő hölgy, fekete kalapjában, bokáig érő prémgalléros kabátjában, úgy hatott, mint egy tojásgránát.

Na persze, semmi nincs ok nélkül, van már két éve is, hogy megláttam egy vén szart, mint akasztja fel a macskáját egy almafára. Én csak odaléptem hozzá, és mikor felémfordúlt, az esernyőmmel az arca felé döftem, Egyből kitoltam a bal szemét, pedig nem is céloztam. Én is meglepődtem a váratlan sikertől, a tetű egy nagyot ordított, elejtette a macskáját, és mindkét kezével arca felé kapott. Én hátraugrottam, felkészülve egy esetleges ellentámadásra, de a vén marha úgy beszart, hogy eszébe sem jutott.

Csak markolta a véres pofáját, hajlongott, és csak azt tudta szajkózni, mit tettél te vén kurva.

Mindjárt agyon is szúrlak az ernyőmmel, ha nem hagyod abba ezt a trágár ordítozásodat. A magadfajták békeidőben állatokkal kegyetlenkedtek, háborúban meg emberekkel. Rohadt egy fajta vagytok, miért nem egy oroszlánt próbálsz felakasztani te gyáva nyúl. Ja, hogy az egy harapással leharapja azt az ocsmány fejedet? – mondtam neki én is ordítva. Pedig alulról kéne kezdenie, hogy élvezd a dolgot.

Felém lépett, tétova mozdulattal az ernyőm felé nyúlt.

Csak ne nyuládozz – kiabáltam rá, és akkorát ráhúztam a karjára, hogy patkó alakura görbült az ernyőm.

Hiába- mondta maga elé a vénasszony, ebből a fajtából sok van, és még a normálisakat is képesek átmenetileg megvadítani. Aztán azoknál jön a feleszmélés, a lelkiismeret furdalás, amitől egyre kényelmetlenebbül érzik magukat, dühöngeni kezdenek, és kezdik elölről. Piszkos egy népség ez a csürhe. Ezeket csak kancsukával lehet normális mederben tartani, mihelyt nem csattog a korbács, máris kivetkőznek magukból.

Nehézkesen lehuppant a főbejárat lépcsőjére, köröket rajzolva magaelé, szemmel láthatóan, pontosan tudta mit csinál.

Hogy mikor kezdtem utálni az embereket, erre már pontosan nem is emlékszem. De bitang régen lehetett, mert ellenkező esetben emlékeznék rá, holott nem emlékszem.

Tudjátok miért utálom őket – kérdezte, és emelt fővel körülnézett. Mert nincs mit szeretni rajtuk – szólt diadalittasan, és elcsoszogott.