Különös történetek 2.

      Árpi, – már igencsak túljutott a gyerekkorán, szokásai ennek megfelelően felnőttessé váltak, bár nem hitt benne senki, de remélték, hogy kimászik a kölyökkorból.
Két dolgáról képtelen volt leszokni.
Az orrtúrásról, és arról, hogy a hatodikról úgy jöjjön le a földszintre, hogy seggel lefelé felhasal a korlátra, és lecsúszik
Ezt a mutatványt olyan tökélyre vitte, hogy két szatyorral a kezeiben, széttárt karokkal egyensúlyozva csúszott.
A fordulókban tett egy speciális – rúgó lábmozdulatot, amitől hirtelen rá tudott fordulni a következő karfára.

Történt, hogy a pincébe kellett levinni könyveket.
Mindkét szatyrát megrakta, jó nehezek lettek, de nem törődött vele.
Szokás szerint felhasalt a korlátra, két oldalán a csomagokkal, és megindult lefelé.
A nagy súlytól, a súrlódás egyre erősebben égette mellkasát és hasát, vadul felgyorsult, úgy süvített lefelé, mint egy bomba.

Eltelt vagy egy fél óra, de Árpi sehol.
A földszinten találtak rá, a korlát két oldalán feküdt.
Hosszában volt kettészelve.

A hatalmas cirkuszi sátor zsúfolásig megtelt.
A zenekar önfeledten harsogott, az artista csillogó flitterekkel agyondíszített ruhájában, a manézs közepén állt, felemelt karokkal, és üdvözült mosollyal fürdött a tömeg ünneplésében.

Aztán hangtalanul leereszkedett a kupolából a hinta rúdja.
Két kézzel, erősen megmarkolta, és a berendezés elindult felfelé.
Mikor felért, ütemesen lengeni kezdett. Egyre gyorsabban, hatalmasan szelve a kupola légterét.
Ekkor elengedte a rudat.
Széttárt karjaival, elkezdett körbe szállni a széksorok felett, a hatodik körben nekicsapódva a ponyvának, nagy reccsenéssel széthasítva azt, kirepült a délutáni- bágyadt napsütésbe.
Egyre távolodó alakja kis ponttá zsugorodott, majd elenyészett valahol a horizonton.
Soha többé nem látta senki.

Sárika, minden reggel az élelmiszerboltban kezdett, imádott enni, csak akkor volt nyugodt, ha az aznapi ennivalóit, már idejekorán hazacipelte.
Magasszárú cipőibe bújtatott oszlop lábai alig bírták a terhet, menése a Nyírfácska Együttest idézte.
Mikor a bejárati kapu felé vette az irányt, szatyrai elhúzták, és előbb fordult be, vagy másfél méterrel.
Nehézség nélkül belépett a falba, szatyrai nyelődtek be utoljára a ciklopkő lábazatba.
Akik látták, nem hittek a szemüknek Elbeszélésüket igencsak kétkedve fogadták a ház lakói, de mivel Sárika azóta sem jelent meg sehol, nem tudták a dolgot mire vélni.
Többen is megpróbálták titokban, de csúnyán ráfizettek.

Imola már harmadik éjszaka percegésre ébredt.
Csak feküdt, és hallgatózott.
Biztos a szüleimtől itt maradt bútorok valamelyike a bűnös- mondta hangosan, az alvástól még fátyolos hangon.
Kell szereznem valami szú irtót, nehogy a többi bútorba is beférkőzzenek.
Bal oldalára hemperedett, és megkövülten hallotta, hogy alóla jön a hang.
Hátára fordult, és tenyérrel nagyot csapott a lengőbordáira.
A hang elhallgatott.
Múltak a percek, már majdnem visszaaludt, mikor újra elkezdődött.

Döbbenten és megzavarodva kimászott ágyából, és kiült az ebédlőszékre.
A percegés folytatódott. Most már tisztán hallotta, hogy a bordái mögül jön a hang.
Nem mert hinni a fülének.
Beleköltözött a szú.