Mikor a nyúl beleszart a rigó tányérjába és az valami bogyónak nézte, ami a többi ínyencséghez keveredett, nagy elánnal bekapta.
Akik látták teleordítozták az erdőt, hogy a rigó egy szarevő. Szegény madár alig mert nappal kibújni rejtekéből, mert aki meglátta, röhögve a legobszcénabb jelzőkkel illette.
Hé, te kis ínyenc, neked már a rét magjai nem is jók?- kiáltottak rá.
Ej de furcsa szagú a leheleted - vihogta egy nádi poszáta -, de meg kell hagyni, nálad spórolósabb madár nincs az erdőben. Jöhetsz hozzám, szívesen megvendégellek én is, te kis szarevő…
Szegény rigó, úgy belekeseredett, hogy egyik éjszaka, összeszedte kevés motyóját és világgá repült.
Felköltözött a hegygerincre, ott keresett egy biztonságos odút és beleköltözött.
Ideje - mint a tenger, kitalálta, hogy összegyűjtögeti a nagy lapuleveleket, a kék bogyó levéből készített tintával és a vedlő rétisas erős evező tollával, megírja gondolatait a kései utókor számára.
Ettől a briliáns ötletétől egészen felbuzdulva, szinte azonnal hozzáfogott a munkához.
Körmölt is napestig, sosem hitte volna, hogy ennyi inspiráló gondolat fordul meg a fejében. De honnan is tudhatta volna, hiszen most először fordult elő vele életében, hogy végiggondolt dolgokat.
Gyűltek a teleírt oldalak, és ő ettől egyre magányosabb lett.
Rádöbbent, hogy az egész állatvilág, egy hazug, képmutató, és végtelenül önző népség, korrupt és igazságtalan, belátta, hogy mindig az erősebbnek van igaza, mert az igazság, egy tetszetős illúzió, aminek csak infantilis mesékben
van létjoga. Nem több mint egy elcseszett népmesei elem, amit azok találtak ki önvigasz képen, akikkel jól kitoltak.
Mert a szenilis és gonosz rétisasnak, ugyan ki ne tapsolna, akármekkora hülyeséget is mond?
Egy okos rigót, meg élből lehülyéznek ha megszólal, bár utána azonnal adoptálják gondolatait, az meg örül, hogy élve megúszta.
Mell döngetve harsognak az erdő szeretetéről, megbélyegzik egymást, hogy ki idegen itt, és ki az ős időktől fogva idevaló.
A gyenge középszerek kiabálnak legjobban, mert semmivel nem tudnak előbbre jutni, hát valami kapitális baromságot kell fennhangon hirdetni.
Aztán ki csatlakozik, ki elzárkózik, a húgyagyú meg fontoskodik és tündököl, végre figyelnek rá is, a verebek lelkesen, egymást taposva igyekeznek bizonyítani és törvénybe iktatják, hogy a szürke szín és a középszer az egyetlen igaz, ami felvirágoztatja az erdőt.
Mert jó, hogy folyamatosan vannak dolgok, hiszen a világ folyását nem lehet megakasztani, no meg nem is kell, lehet százképpen is értelmezni valamit -ami a pillanatnyi széljárásnak megfelelő -, de attól még az, ami.
De mindig van egy halom állat, akinek meg kell, és meg is lehet mondani, mit higgyen, és azt hogy…
Mert van kegyes hazudozás, de az nagyon ritka. Rendszerint csak öncélú és rossz szándékú alamuszi tevékenységről van szó, és akinek nem jut mag, hát dögöljön meg, nem kell mindenkinek mindenáron élni…
Sok minden megvilágosodott a rigó elméjében és egyre magányosabb lett tőle.
Ez a lelki állapot, két nagy igazságot szült számára.
Minél tisztábban látod az eseményeket, annál magányosabb leszel.
Ha meg nem tudod befogni a szádat, majd befogják helyetted mások.
Mert rend a lelke mindennek és kórust nem zavarhat meg hamis hang.
És hogy melyik hangok hamisak?
Majd megmondják a rétisasok.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése